Sport

Parádés magyar szereplés, többen is főtáblán a budapesti vébén

Mindhárom selejtezőben induló magyar játékos – Bálint Bernadett, Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie – feljutott a főtáblára női egyesben a Hungexpón zajló budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, így hat hazai pingpongos lesz a legjobb 128 között.

A 23 éves Bálint Bernadett (161. a világranglistán) négy szettben megverte a nála egy évvel fiatalabb svájci Celine Reustot (224.), az egyformán 19 esztendős Fehért (224.) és Hartbrichot (222.) viszont nagy küzdelemre kényszerítette nála előkelőbben jegyzett ellenfele.

  • Fehér előbb 2-0-ra, majd 3-1-re vezetett az ausztrál Melissa Tapperrel (160.) szemben, és bár a riválisnak mindkétszer sikerült szépítenie, végül hat szettben győzött.
  • Hartbrich az iráni Masid Asztarival (163.) csapott össze, és óriási csatát vívott a riválissal. Az ellenfél rendre előnybe került a játszmákat tekintve, de a magyarnak mindig sikerült egyenlítenie, majd a döntő felvonásban már ő irányított, 10-3-as vezetésre tett szert. Asztari négy meccslabdát még hárított, az ötödiket azonban már nem tudta, így Hartbrich jutott a 128-as elitmezőnybe.

Ebben a versenyszámban Póta Georgina 27., Pergel Szandra 47., Madarász Dóra pedig 53. kiemeltként már tagja a 128-as mezőnynek.

A hat selejtezős magyar közül négy – Majoros Bence, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás és Szudi Ádám – feljutott a férfi egyes 128-as főtáblájára. A két ifjúsági korú magyar, Juhász Patrik és András Csaba a papírformának megfelelően búcsúzott egyesben, miután csoportjuk utolsó, hétfői mérkőzésén számukra kedvezőtlen eredmény született. Mindketten a második helyen zártak a triójukban.

A főtáblás küzdelmek egyesben kedden rajtolnak.

Az öt egynemű magyar páros közül három győzött a főtábla hétfő esti első fordulójában, és jutott be ezzel a legjobb 32 közé.

Szudi Ádám és Pergel Szandra második mérkőzését is megnyerte a főtáblán, ezzel bejutott a legjobb 16 közé vegyes párosban

Eredmények – asztalitenisz vb

női egyes:
45. csoport: Fehér Orsolya-Melissa Tapper (ausztrál) 4-2 (8, 7, -11, 3, -5, 7)
46. csoport: Bálint Bernadett-Celine Reust (svájci) 4-0 (7, 5, 7, 3)
47. csoport: Hartbrich Leonie-Masid Asztari (iráni) 4-3 (-9, 9, -7, 6, -6, 8, 7)

Mindhárom magyar csoportgyőztesként a főtáblára jutott.

férfi egyes:
23. csoport: Majoros Bence-Matteo Mutti (olasz) 4-1 (-9, 4, 6, 4, 7)
28. csoport: Ecseki Nándor-Javen Choong (malajziai) 4-1 (-9, 3, 9, 6, 8)
41. csoport: Lakatos Tamás-Akhilen Yogarajah (mauritiusi) 4-0 (5, 10, 6, 6)
42. csoport: Szudi Ádám-Cecilio Correa (venezuelai) 4-0 (4, 3, 5, 6)

Mind a négy magyar megnyerte csoportját és feljutott a 128-as főtáblára.

női páros, 1. forduló  (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd, 10.) – Koi Zsuj-hszüan, Vong Hszin-zsu (szingapúri) 4-1 (-11, 8, 7, 2, 4)
Madarász Dóra, Pergel Szandra (13.)-Airi Aavameri, Karoline Mischek (észt, osztrák) 4-3 (7, 3, -4, -3, -10, 10, 4)

férfi páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Ecseki Nándor, Szudi Ádám (5.)-Gaston Alto, Horacio Cifuentes (argentin) 4-2 (7, -8, -8, 4, 5, 7)
Morizono Maszataka, Osima Juja (japán, 1.)-Lakatos Tamás, Majoros Bence 4-0 (7, 6, 7, 4)
Csen Csien-an, Csuang Csi-jüan (tajvani, 6.)-András Csaba, Juhász Patrik 4-0 (6, 7, 4, 4)

vegyes páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Majoros Bence, Bálint Bernadett-Aleksandar Karakasevic, Izabela Lupulesku (szerb, 25.) 4-3 (-6, 9, 10, 8, -6, -10, 9)
Szudi Ádám, Pergel Szandra (13.)-Tobias Rasmussen, Stefanie Christensen (dán) 4-1 (8, 9, -8, 8, 6)
Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai)-Ecseki Nándor, Madarász Dóra (30.) 4-1 (1, 7, -5, 6, 5)

vegyes páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Szudi Ádám, Pergel Szandra (13.)-Kanak Jha, Yue Wu (amerikai, 17.) 4-0 (8, 5, 10, 4)
Ho Kvan-kit, Li Ho-csing (hongkongi, 8.)-Majoros Bence, Bálint Bernadett 4-1 (7, 4, 6, -8, 3)

A nyitóképen a magyar Hartbrich Leonie az iráni Mahshid Ashtari ellen játszik. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik