Sport

Pénz még nincs rá, de Erdei Zsolt importálná a szaktudást

Erdei Zsolt (Array)
Erdei Zsolt (Array)

A tavaly augusztusi ifjúsági ökölvívó vb anyagi csődje utáni vihar csendesen elült. Erdei Zsolt elnöki székében maradt, de úgy, hogy nincs aláírási joga. A kormány Dr. Bajkai István személyében pénzügyi biztost ültetett fölé, akinek az a feladata, hogy betömje a 348 millió forintos hiányt, megfelelő pályára állítsa a szövetség anyagi helyzetét.

Százmilliókat szórtak el a bokszban, az ismerősök jól jártak, a szövetség csődben
Egy történet, amely megmutatja, hogyan élnek vissza az Orbán Viktor sportszeretetének köszönhető gazdagsággal.

Mindezt azért írtuk le újra, mert Kovács Mária női szövetségi kapitányt közösségi oldalán arról számolt be, hogy szomorúan, de megértéssel veszi tudomásul, miszerint – információnk szerint – 300 ezer forintos nettó bérére sem telik már, ezért spórolás címen megváltak tőle. A továbbiakban a férfi válogatott mellett a női kapitány is Balzsay Károly lesz.

A furcsa az, hogy Kovács menesztése pillanatában a szövetség vezetése már tisztában kellett legyen azzal, hogy Balzsay jelen állás szerint nem tudja ellátni feladatait. A sportág decemberi közgyűlésén látott napvilágot, hogy a korábbi Eb-ezüstérmes (2002, Perm) egészségi állapota újra rossz irányba fordult, ezért átmenetileg segítője, Törteli Ferenc vette át tőle a férfi válogatott kapitányi feladatokat és a válogatott olimpiai felkészülését is ő irányítja azóta.

Balzsay betegsége:

Balzsay 2013-as visszavonulása után nem sokkal, 2014 márciusában derült ki, hogy nyirokrájka van. Hat kemoterápiás kezelést kapott, állapota pedig egyre csak javult. Júliusban úgy nyilatkozott, túl van a nehezén és valóban, egészségi állapota olyan jóra fordult, hogy újra munkába állt, előbb utánpótlás, majd felnőtt szövetségi kapitány lett.

A szövetség ezért miközben a korábbi női kapitány állítása szerint a fizetésére nem telik, a hétfői elnökségi ülésén arról értekezett, hogy Törteli sem jó amíg Balzsay kezelése zajlik, inkább egy ukrán, vagy egy üzbég edzőt bíznának meg a felnőtt keret felkészítésével.

Egy külföldi edző bére alaphangon 3-4 ezer euró, nem beszélve a lakhatásának a biztosításáról, ami Budapesten legalább további havi 150 ezer forint.

A 24.hu azzal kereste meg Erdei Zsolt elnököt, hogy magyarázza el, miként lehet, hogy 300 ezerre nincs pénz, de 1,5 millióra talán lesz?

Kifejezetten szeretem Marcsit és elismerem a korábbi versenyzői és edzői eredményeit is. Azonban nem csak pénzügyi megoldásról van szó, összetettebb a kérdés, inkább a szakmai munka újragondolásáról beszélünk. Az idén újonnan alakuló szakma bizottság úgy ítélte meg, hogy Mária hosszú távon nem tudja egyben tartani azt a folyamatot, ami a válogatottak fejlődését biztosítja. Ezért vetettem fel az elnökség előtt azt az elképzelésemet, hogy amíg Karcsi kezelése zajlik külföldi edzőt hozzunk, aki egyúttal a magyar bokszból évtizede hiányzó szakmai megújítást is magával hozza nem csak a női, de a férfi szakág számára is. Az elnökség pozitívan fogadta az ötletet, támogatják a törekvést. Tény, csak egy elkülönített költségvetéssel tudnánk megvalósítani mindezt, ami még nincs meg, elő kell teremteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik