Sport

Balzsay: Túl vagyok a nehezén

Sport24
Sport24

2014. 07. 03. 08:40

Balzsay Károly szervezetében már nincsenek rákos sejtek, de a világbajnok ökölvívó egyelőre nem kiabál el semmit - írja a Blikk.

Márciusban derült ki, hogy a 2013-ban visszavonult bokszolónak nyirokrájka van. Azóta hat kemoterápiás kezelést kapott, állapota pedig egyre csak javult, de már a rossz hír közlése után elmondta, 80 százalék esélye van a gyógyulásra.

A Blikk úgy tudja, a közel négy hónapos kezelésnek köszönhetően már nincs rákos sejt Balzsay Károly szervezetében, de a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka nem akar elhamarkodottan nyilatkozni.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

“Jómagam óvatosan bánok az efféle következtetésekkel. Augusztusban lesz egy PET-CT-kontrollvizsgálat, ha az kielégítő eredményű, akkor már tényleg optimista lehetek. A lényeg: túl vagyok a nehezén.”

Balzsaynál a csontvelő-átültetés lehetősége is felmerült, de a harmadik kemoterápiás kezelés után kiderült, sokkal jobban van.

“Sokat köszönhetek egy remek specialistának, aki a László kórház belgyógyászatának haematológiáján mindent megtett értem. A nevét azért nem említem, mert külön megkért erre” – tette hozzá a bokszoló.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.