Sport

A német kézisek sürgetik a támadóidő bevezetését

Alfred Gislason, a német THW Kiel férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a támadóidő bevezetését sürgeti a sportágban. Ennek azért adott hangot az edző, mert a német bajnokságban vasárnap 27-21-re legyőzte ugyan a HC Erlangen csapatát a Kiel, azonban számos alkalommal késleltette a támadásokat az ellenfele.

Az volt a legjobb időszak, 2010 körül, amikor 60-65 támadást vezethetett egy csapat meccsenként. Manapság már csak 40-45 fér bele, mert a játék nagyon sokat lassult. Ez antikézilabda volt. Az emberek többé nem fognak bejönni a csarnokba!

– idézi a Kieler Nachrichten című lap keddi száma a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes izlandi trénert, aki a kosárlabdához hasonló támadóidőt vezetne be.

A kezdeményezés nem újdonság, sőt a szovjet bajnokságban az ország felbomlása előtt kísérleteztek is vele. Frank Bohmann, a német liga elnöke elmondta, megfontolják az ötletet, amit egyébként 2014-ben már a horvátok legendás edzője, Lino Cervar is felvetett.

A THW Kiel az előző idényben csupán ötödik lett a Bundesligában, így 15 év után nem indulhatott a Bajnokok Ligájában.

Nyitókép: Martin Rose/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik