Sport

Babos és Fucsovics tételesen cáfolták a szövetség állításait

24.hu
24.hu

2018. 08. 30. 17:38

Korábban a témában:

Egyre dagad a magyar tenisz belháborúja. Minden azzal kezdődött, hogy Fucsovics Márton nyílt levélben kritizálta a szövetséget, majd csatlakozott hozzá Babos Tímea is. Az MTSZ eleinte azt írta, nem akar a nyilvánosság elé állni az üggyel, ám szerdán mégis egy hosszú közleményt adott ki, amiben többek közt az anyagi támogatásokról is szó esett. Az ebben szereplő számokra és állításokra először Fucsovics edzője, Sávolt Attila reagált, többszörösen megcáfolva az abban megjelenteket, majd később a két játékos, Babos és Fucsovics, összehangoltan Facebook-posztban mentek végig a közlemény pontjain.

Fucsovics edzője: Ez egy bosszúhadjárat ellenem és Marci ellen
Sávolt Attila reagált a teniszszövetség közleményére.

Ezek főleg a pénzügyekről szólnak, Babos Tímea és menedzsmentje például azt írta, hogy a játékos valóban kapott 45 millió forint támogatást az MTSZ-től, de 7 év alatt. Eközben Babos edzői bérekre, utazásra, étkezésre, szállásra, felkészülésre, egészségügyi ellátásra összesen 645 millió forintot költött, vagyis a szövetségtől kapott összeg ennek csak a töredékét fedezte. Megjegyzik azt is, hogy az édesapa, Babos Csaba menedzselte a lányát 2013-ig és részben a mai napig, de ezt is főleg saját pénzén, önerőből csinálta, miközben a szövetség semmilyen szakmai továbbképzésben nem részesítette.

Fucsovicsék megismétlik, amit már Sávolt Attila is írt korábban, hogy az MTZSZ által jelzett 70 milliós összeg, amit elvileg az edző kapott, közel sem ekkora. 2015-ig a szövetség csak öt százalékát állta Fucsovics versenyeztetésének. Azt írják az sem igaz, hogy azt ajánlották fel, az MTSZ vegye át Fucsovics menedzselését, ők együttműködésben gondoltak akkor is. Fucsovics Mártonnak semmilyen szerződése nincs a szövetséggel.

Mindkét sportoló kitér arra is, hogy a szövetség kommunikációs igazgatójának férje, aki akkreditálva van a US Openre, a Facebookon gyalázkodó kommentekben szidta a teniszezőket. Fucsovicsék pedig azt is hozzátették, hogy a szövetség dolgozói zaklató, bántó emailekkel és sms-ekkel zaklatják őt.

Az MTSZ az elmúlt 3 évben több mint 10 milliárd forintból gazdálkodott, gazdálkodik, köszönhetően annak, hogy a Magyar Kormány a sportot stratégiai ágazatként kezeli. Azt már tudjuk, hogy ebből a hatalmas összegből mire ment el 69.575.000 Ft. Most már csak az a kérdés, hogy a maradék minimum 9. 930.425.000Ft hova lett? A tenisztársadalom, a sportot szerető közvélemény valószínűleg erre is kíváncsi

– jegyzi meg a végén Fucsovicsék közleménye, utalva arra az összegre, amit elvileg az MTSZ Sávoltnak utalt 2015 óta.

Babos Tímea közleménye:

Fucsovics Márton közleménye:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.