Sport

Eltiltottak egy versenyzőt, amiért szándékosan csapattársába hajtott

Rendkívül nehéz napokon van túl a Haas csapata, de nem a Formula 1-es versenyzők okozzák a gondokat, hanem a Formula 2-ben vitézkedő fiókcsapata, a Trident pilótái. Silverstone-ban ugyanis érthetetlen dolgokat produkált Santino Ferrucci. A 20 éves olasz már a futam előtt is többször leszorította saját csapattársát, Arjun Mainit, majd a versenyen is. A legfurább kihágása azuonban a nagydíj utáni levezető körben érkezett: szándékosan belehajtott a csapattársába.

Nem csoda, hogy a történtek után Maini is teljesen kiakadt, az amerikai a csapatrádión szólt, hogy tiltsák el Ferruccit.

Valami nem stimmel a csapattársam agyával, el kell tiltani!

– dohogott az amerikai

Maini kívánsága teljesült. Az események után kétszer is meghallgatásra hívták Ferruccit, ám egyik alkalommal sem jelent meg, ezért 60 ezer eurós pénzbírságot kapott, valamint két futamról eltiltották. A Trident Team egyébként érthető módon nem az olasz versenyzőjét támogatta.

A Trident csapata támogatásáról és együttérzéséről biztosítja Afjun Mainit és családját, amiért sportszerűtlen és civilizálatlan viselkedéssel kellett megküzdenie a hétvégén nem csak neki, hanem édesapjának is.

– áll a csapat közleményében.

Ferruccit egyébként további 6000 euróra is megbüntették, mert a hétvégén rajtakapták, hogy csak egyik kezén van kesztyű, mivel a másik kezében épp a mobilját tartja, mivel telefonált valakivel. A történtek után vélhetően nem sokáig marad a Trident pilótája…

Kiemelt fotó: Dave Reginek/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik