Forma-1

Forma-1: egyre komolyabb a feszültség a Mercedes és a Ferrari között

A Sebastian Vettel győzelmével zárult Forma-1-es Brit Nagydíj után nehezen csillapódnak a kedélyek az élcsapatok között a rajtnál történt incidensek miatt.

A rajtnál a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen kilökte Lewis Hamiltont a hármas kanyarban, aminek következtében a brit visszaesett a mezőny végére, de még így is, remek versenyzéssel a második helyen végzett. Az utóbbi időben nem ez volt az első Mercedes-Ferrari ütközés, két héttel ezelőtt a Francia Nagydíjon a német pilóta lökte ki Valtteri Bottast. A versenyigazgatóság mindkét esetben az olaszok pilótáit tartotta vétkesnek, Vettel öt, míg Räikkönen tíz másodperces büntetést kapott az esetekért.

Az elmúlt futamokon a Ferrari mind az egyéni, mind a konstruktőri pontversenyben átvette a vezetést, a németek szerint gyanús, hogy mindig őket éri baleset.

A Silverstone-i futam utáni sajtótájékoztatókon a Mercedes részéről Toto Wolff és Lewis Hamilton is odaszólt a riválisnak.

Nem vagyok boldog. Nehéz hétvégénk volt, sikerült megszereznünk a pole pozíciót, de Lewist kiütötték az első körben, felzárkózása viszont csodálatos volt. Ez már nem az első balesetünk, az első Franciaországban volt, amikor Vettel ment bele Valtteribe és emiatt nagyon sok pontot vesztettünk

– mondta feldúltan a csapatfőnök. Wolff szerint ezek a manőverek vagy szándékosak voltak, vagy versenyzői hibák. Hamilton is mérgelődött a futam után, szóvá tette az olasz csapat érdekes taktikáját, szerinte nem egy elmért féktávról volt csak szó, szándékos ütközés lehetett a terv.

Természetesen a Ferrari sem maradt adós a válasszal, Sebastian Vettel nem értette, hogy miért merült fel ez egyaltalán bárkiben.

Bolondság lenne azt gondolni, hogy szándékos volt, ami történt

Tény, hogy Kimi Räikkönen nem tartozik a piszkos versenyzők közé, hibája hátterében egyrészről az állhat, hogy idei formájának hála, még van esélye akár a világbajnoki címre is, másrészről pedig a 2019-es szezonra nincs még szerződése, és bizonyítani szeretne.

Beke Zsombor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik