Sport

18 év után lehet bajnok a Fradi

A Ferencváros rendkívül simán, 14-9-re nyert a címvédő Szolnok otthonában a férfi vízilabda ob I döntőjének három győzelemig tartó második felvonásán szerdán, így

szombaton a Komjádi Uszodában 18 év után megszerezheti a bajnoki címet.

Villámrajtot vett a vendég Ferencváros: 1 perc 15 másodperc alatt Nikola Jaksic és Varga Dénes is gólt lőtt, így rögtön nehéz helyzetbe került a Szolnok. Hiába került közelebb a Szolnok, elszórakozott egy fórt fél perccel a negyed vége előtt pedig az FTC Slobodan Nikic a kapunak háttal kapásból a hálóba húzta a labdát, ezzel elléptek a zöld-fehérek.

A folytatásban a Szolnok továbbra is több emberelőnyt harcolt ki, ám a Fradi rendre válaszolni tudott. Közvetlenül a nagyszünet előtt kialakult az addigi legnagyobb különbség: 5-8. Fordulás után megint a fővárosiak pillanatai következtek, Varga Dénes harmadik gólját szerezte, majd egy tökéletesen megjátszott fórt Stefan Mitrovic értékesített, amivel nagyjából el is dőlt az összecsapás, ezen nem változtatott a harmadik nyolc perc végén született egy-egy gól (6-11).

A Szolnok ötgólos hátrányban vágott neki a zárófelvonásnak, és ugyan hajtott, de esélye sem volt a rutinosan vízilabdázó Ferencváros ellen.

Szerdán a bronzérem sorsa már eldőlt: az Eger a két győzelemig tartó helyosztó párharc második felvonásán is legyőzte az OSC-t.

E.ON férfi ob I, helyosztók, 2. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa – FTC-PQS Waterpolo 9-14 (2-4, 3-4, 1-3, 3-3)

Bronzmeccs:
A-Híd OSC-Újbuda – ZF-Eger 7-9 (1-3, 1-4, 1-2, 4-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik