Sport

Kerékpárban lényegében elfogadták a doppingolást

Chris Froome (chris froome, )
Chris Froome (chris froome, )

Izraelből rajtol idén az olasz kerékpáros körverseny, a Giro D’Italia. A pénteki startnál ott lesz a tavalyi Tour de France és Vuelta-győztes Chris Froome, és a Girót behúzó Tom Dumouli is, mégsem kettejük várható párbajától hangos a sajtó. A fő kérdés inkább az: mit keres a mezőnyben Froome?

Ha Froome indulhat a Giro d’Italián, akkor indulni is fog. Nem akadályozhatom ezt meg, mivel az jogsértő lenneHa Froome megnyeri a Girót, akkor számomra örökre ő marad a győztes, akkor is, ha utólag diszkvalifikálják. Az biztos, hogy nem fogom törölni a nevét a serlegről, majd egy évvel később egy másik versenyzőnek átadni a trófeát, illetve a rózsaszín trikót, mint történt az a Contador-ügyben

– nyilatkozta a cyclingnews.com szakportálnak Mauro Vegni, az olasz körverseny versenyigazgatója

A sportvezető száját közel három hónapja hagyták el ezek a szavak, és Chris Froome 2017. szeptember 7-én levett vizeletére, későbbi doppingügyére utalnak.

Doppingügybe keveredett Chris Froome
Pozitív tesztet produkált Chris Froome, a francia és a spanyol kerékpáros körverseny idei győztese.

Sok az asztmás

Froome ügyétől függetlenül is visszatérő téma a versenysport és az asztma kapcsolata, amelyről rendszeresen születnek különböző kimutatások is.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 2016-ban számolt be például Ken Fitch kutatásáról, aki összehasonlította az olimpián résztvevő asztmás sportolók számát az érmet nyerő asztmásokéval.

John Dickinson a kenti egyetem sporttudományi karának professzora is vizsgálta az asztmás sportolókat és az AOL.com oldalon (is) olvasható cikk szerint az úszóknál 70, a sífutóknál 50 százalék az asztmás sportolók aránya.

Az olimpiákon résztvevő és az érmes asztmás sportolók aránya:

2000, Sydney – 5.7 % – 7.2 %
2002, Salt Lake City – 5.2 – 15.6
2004, Athén – 4.2 – 5.4
2006, Torino – 7.7 – 14.4
2010, Vancouver – 7.1 – 11.8

A brit kerekes doppingmintájának elemzésére decemberig kellett várni, ekkor közölték, hogy doppingolt; az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol túl magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki a vizeletében. Az A-, és a B-mintája is pozitív lett.

Froome azóta azzal védekezik, hogy ő tényleg asztmás és azért a megengedett érték kétszerese, mert a tavalyi Vuelta finisében pont szeptember 7-én rosszabbodott az állapota, ezért kellett nagyobb dózist bevinnie.

A nemzetközi szövetség rendelkezései lehetőséget adnak a „szabadlábon” való védekezésre. Most 2018 májusa van, az ügyben azóta sem született végleges döntés. Eközben a Giro D’Italia pénteki rajtja előtt a Team Sky első számú emberét úgy hívják: Chris Froome. A brit vidáman teker és fogyasztja az engedélyezett szalbutamolmennyiséget.

A versenyigazgató fenti mondatai pedig azt jelentik, a brit ha doppingolt (csalt), ha nem, esetleges Giro-győzelme esetén a neve örökre ott marad a világ egyik legszebb, legértékesebb országúti kerékpárversenyének trófeáján. Vegni ezzel egyúttal szembemegy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) általános gyakorlatával is, amely a doppingvétség, vagy doppinghasználat után megsemmisíti az érintett versenyzők eredményét.

A sportvezető persze nem ok nélkül mérgelődik, hiszen nonszensz, hogy nyolc hónappal egy rendellenes minta levétele után még mindig nem lehet tudni, hogy az érintett sportoló vétett a szabályok ellen, vagy sem?

Froome a hetedik lehet:

Amennyiben Chris Froome megnyeri a Giro d’Italiát, ő lesz a történelemben a hetedik olyan bringás, aki mindhárom nagy körversenyen győzni tudott. Korábban erre csak két francia, Jacques Anquetil és Bernard Hinault, két olasz, Felice Gimondi, illetve Vincenzo Nibali, továbbá a belga Eddy Merckx, valamint a spanyol Alberto Contador volt képes.

Győzelme esetén Froome ráadásul sorozatban nyerné meg a három nagy viadalt – mint a teniszezőknél a négy Grand Slam –, amire korábban csak Anquetil volt képes, ő 1973-ban a Tourt és a Vueltát, míg 1974-ben a Girót húzta be.

Azonos évben még senki sem tudott mindhárom viadalon győzni.

Contadort azért említette a versenyigazgató, mert a spanyol úgy nyerte meg a 2011-es Girót, hogy a 2010-es Tour de France-on volt egy pozitív mintája, ügyét viszont csak később bírálták el, így utólag vették el mindkét elsőségét. Az meg ugye senkinek se jó, amikor valaki egy szürke irodában, hónapokkal később veheti át a győztest megillető serleget.

Hogy Frome-nak később a nemzetközi szövetség és a Sportdöntőbíróság előtt lesznek-e kellemetlen pillanatai, az a jövő zenéje.

Talán egyszer, valamikor kiderül az igazság, vagy annak egy alternatív verziója.

Mindenesetre, ha május 27-én, Rómába a brit gurul be rózsaszínben, akkor örökre ott lesz a neve a trófeán – még ha a törlés törlése ugyanúgy szabálytalan, mintha az indulását akadályoznák meg, amíg megvan a versenyengedélye.

Azért verseny is lesz:

Igazságtalanság lenne csak Froome-mal és a rendellenes mintájával foglalkozni, hiszen május 4–27. között egész jónak ígérkező kerékpárversenyt rendeznek. Az idei lesz a 13. olyan Giro d’Italia, amely nem Olaszországból rajtol, 2010 óta minden páros évben kiszervezték a rajtot, s egyben az első három szakaszt egy-egy országba. Mindez komoly bevétel a szervezőknek és komoly reklámlehetőség a viadalt vendégül látó országnak, régiónak.

Idén Izrael után Szicíliában folytatódik a verseny, majd északnak indul a mezőny, érinti az Etnát, a San Marino-i Imolát, a második olaszországi hét végén pedig már az Alpokban küzdenek a bringások. A 14. szakasz befutója a legendás Zoncolan tetején lesz, ez sorsdöntő etapnak ígérkezik. A záró héten jöhet Dél-Tirol, a Garda-tó vidéke, sőt a 2006-os torinói olimpia snowboard-versenyeinek otthont adó Bardonecchiában is lesz egy hegyi befutó.

A viadal azonban mégsem északon ér véget, hiszen ezúttal nem a hagyományos milánói finisre kerül sor, hanem az 1911-es, az 1950-es és a centenáriumi 2009-es megméretés után negyedszer ér véget Rómában a Giro.

GIRO D’ITALIA 2018

Rajt: 2018. május 4., Jeruzsálem
Cél: 2018. május 27., Róma
A verseny távja: 3562.9 km
Címvédő: Tom Dumoulin (holland, Sunweb)
Legtöbbszörös győztesek: Alfredo Binda (olasz), Fausto Coppi (olasz), Eddy Merckx (belga) 5–5
Legutóbbi olasz győztes: Vincenzo Nibali – 2016

Ajánlott videó

Olvasói sztorik