Sport

Gyurta Dániel, a tékozló fiú, aki nemzeti hős lett

gyurta-daniel(1)(960x640)(2).jpg (gyurta dániel)
gyurta-daniel(1)(960x640)(2).jpg (gyurta dániel)

Régen lehetett sejteni, hogy ez következik, mégis megdöbbentő volt, amikor Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszónk bejelentette: 28 éves korában befejezi a versenysportot.

A kezdetek

Gyurtáról állítólag már tízéves korában, 1999-ben megmondta Széchy Tamás, a magyar úszósport „pápája”, hogy olimpiai bajnok lesz. Amikor az ifjú úszó 13 évesen megdöntötte 200 méter mellen a 16 éves korosztály országos csúcsát (2:16,58), hirtelen nem is tűnt túl lehetetlennek a jóslat valósággá válása.

Az elkövetkezendő években fantasztikus eredménysort produkált Gyurta: 2002-ben minden távon döntős lett mellúszásban az országos bajnokságon, két évvel később pedig megszerezte első bajnoki aranyát 50 méteren. Szintén 2004-ben robbant az igazi bomba, alig több, mint 15 évesen szerezte első olimpiai érmét; Athénban második lett 200 mellen.

A hihetetlen eredmény után nagyon népszerű lett, amit egy ideig nem is tudott kezelni a sportoló.

A mélypont

A nyári olimpián megszerzett ezüstérme után fokozatosan romlottak az eredményei, miközben szponzori szerződést kötött, állandóan interjúkra járt. Sokan azzal vádolták, hogy már nem veszi komolyan az úszást. Nem segített a megítélésén az sem, hogy egy héten át szerepelt a Barátok közt című népszerű magyar szappanoperában.

 Élveztem, bár az azért gyorsan kiderült számomra, hogy tehetségesebb úszó vagyok, mint színész. Bizony elég sokszor kellett ismételni a jelenetet a szövegtévesztésem miatt…

– mesélte 2005-ben az Origónak.

Még akkor elismerte Gyurta Dániel: megcsömörlött. Ezért ki is hagyta a montreali világbajnokságot. A 2006-os budapesti Európa-bajnokságon kellett volna visszavágnia kritikusainak, de rettentő nagy csalódást hozott a végeredmény: 200 mellen, vagyis fő számában 2:14,14 perces időt úszva nem tudott döntőbe jutni.

Nem számítottunk erre. Sem én, sem Dani nem tudjuk még, mi történhetett. Az biztos, hogy ő nem okolható, enyém a teljes felelősség. Ilyen az edzői sors. Egyelőre nem tudom az okot, de Danival együtt kell meglelnünk

– mondta edzője, Széles Sándor.

Mélyből a magasba

Azóta tudjuk,  Gyurta kikászálódott a gödörből, 2007-re már újra felépítette magát, így az ifjúsági Európa-bajnokságon 100 és 200 méteren is aranyérmet nyert, 400 vegyesen pedig harmadik helyen végzett. A kemény munkának 2009-re fantasztikus gyümölcse lett:

világcsúcsot úszva nyert 200 méteren aranyérmet az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon 2:00,67-es idővel, majd a római, felnőtt világbajnokságon ugyanezen a távon 2:07,64-es fantasztikus idővel diadalmaskodott.

Ezek az eredmények önmagukért beszéltek, a sajtó pedig arról cikkezett, hogy Gyurta ismét a helyes úton jár.

Ezek után legerősebb számában a hőn áhított olimpiai aranyérem is összejött. A 2012-es londoni fináléban 2.07,28-as idejével ráadásul új világcsúcsot jelentő időt úszott. Kétségtelenül sokat tanult, érettebb lett és ebben az évben mondta azóta híressé vált alaptételét:

Az igazán nagy sportoló nem akkor kemény, amikor minden rendben van, hanem amikor nehéz, fáj, nem megy neki.

Ha valaki tudja milyen is ez, az Gyurta Dániel.

Mindent elért

Előzetesen Dr. Sós Csaba egyértelműen arra számított, hogy részt vesz majd Gyurta Dániel a 2018-as országos bajnokságon is. Miután kedden „robbant a bomba” és a 28 éves úszó bejelentette aktív pályafutásának végét, azzal a kérdéssel kerestük meg a szövetségi kapitányt, mi jut eszébe, ha Gyurtát említjük? Ezt felelte:

Az egyik legnagyobb magyar mellúszó, aki mindent elért a pályafutása során: Európa-, olimpiai és világcsúcsot úszott, egymást követő három világbajnokságon nyert úgy, hogy ifjúkori berobbanása után komoly mélypontból jutott fel újra a csúcsra. Sportolói pályafutása utáni életére is gondolt, olyan magaslatokban van már a NOB-ban, ami a sportdiplomaták álma. Igazi példakép. A 2016-os olimpia kudarc volt számára, mindenképpen megpróbálta azt korrigálni, 2017-ben. Nem sikerült ugyan, de ez semmit nem vesz el a pályafutása értékéből. A magam részéről meghajtom a fejemet előtte.

Fantasztikus sportemberi gesztus

Gyurta Dániel a sporton kívül is a legmagasabbra jutott. Onnan kezdi privát életét, ahova mások több évnyi tudatos karrierépítést követően juthatnak el: ő Magyarország három NOB-tagja közül az egyik. Mivel Dr. Aján Tamás csak tiszteletbeli tag, Gyurta és Schmitt Pál az a két sportdiplomatánk, aki szavazati joggal képviseli hazánkat a szervezetben.

Hogy mindezt minek köszönhette? Pazar sportkarrierje, kiváló kommunikációs készsége, a nemzetközi úszósportban megszerzett általános népszerűsége mellett talán annak is, hogy Gyurtát, az embert, mindig is a tettei minősítették. Például az ilyenek:

Alexander Dale Oen 2013. januárjában 27. életévében hirtelen elhunyt az Egyesült Államokban, a zuhany alatt találták meg eszméletlen állapotban. Mind utóbb kiderült, a fantasztikus  mellúszónak megállt a szíve. Gyurta Dániel jól ismerte a norvég riválisát és mindenkit lenyűgöző gesztust tett: felajánlotta a londoni aranyérmének másolatát.

Ugyan a NOB nem engedélyezte az érem pontos lemásolását, ezért végül „csak” egy emlékérem készült, amelyet 2013. január 12-én adott át Hamarban, Dale Oen bátyjának, Robinnak. Az érem átadásakor Gyurta norvégul mondta el a beszédét, a közönség mindezt vastapssal fogadta. A Nemzetközi Fair Play Bizottság Gyurtát 2013 szeptemberében díjjal jutalmazta.

A hosszú munka után a 15 éves tékozlóból ekkora sportemberi nagysággá nőtte ki magát.

Gyurta Dániel

Született: 1989. május 4., Budapest
Klubja: UTE
Versenyszámai: 100 m mell, 200 m mell, 4×100 m vegyesváltó
Olimpiai eredményei: 1. (2012, 2000 m mell), 2. (200 m mell, 2004)
További kiemelkedő eredményei: világbajnok (200 m mell, 2009, 2011, 2013), vb-3. (200 m mell, 2015), Európa-bajnok (200 m mell, 2010, 2012), Eb-3. (4×100 m vegyesváltó, 2012), Eb-3. (4×100 m vegyes, 2012, 2014), rövidpályás világbajnok (2012, 2014),

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja

Elismerései:
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010)
A Magyar Érdemrend középkeresztje (2012)
Az év magyar férfi sportolója (2009, 2012, 2013)
Budapest díszpolgára (2012)
Nemzetközi Fair Play-díjas (2013)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik