Sport

Meglepte Hosszú Katinka döntése a szövetségi kapitányt

Sós Csaba szövetségi kapitányt meglepte, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem vesz részt a szerdán kezdődő debreceni úszó országos bajnokságon.

A szakember az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden kifejtette, ez már bizony hosszú kihagyás a klasszis versenyzőtől, ami sok kérdőjelet felvet a jövőre nézve. Azzal kapcsolatban, miszerint magánéleti válságuk ellenére férje, Shane Tusup marad a 28 éves úszó edzője, Sós Csaba megjegyezte:

Az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy ketten együtt sikeresek, minden más megoldás komoly kockázat lenne.

Kiemelte, valószínű, hogy Hosszú kihagyja augusztusban a glasgow-i Európa-bajnokságot is, azonban vagy az októberi, hazai rendezésű rövidpályás világkupaversenyen, vagy a decemberi, ugyancsak rövidpályás világbajnokságon már visszatérhet.

Szerencsére most már évente három-négy olyan megmérettetés van, ahol világosan látszik, hogy egy versenyző hol tart. Aki egyszer már feljutott a csúcsra, arról könnyebben elhisszük, hogy vissza tud oda jutni, mint arról, aki még nem volt ott

– mondta Sós Csaba. A 2012-ben londoni olimpiai bajnok Gyurta Dániel távolmaradásáról a szövetségi kapitány azt mondta, hogy 28 éves sportoló egy váratlanul sikeres karrierbe kezdett – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának a tagja –, azonban az úszást még nem adta fel, de tudomásul veszi, ha egyszer befejezi karrierjét.

Túlvan már a zeniten, és nem vagyok benne biztos, hogy világversenyt tud még nyerni

– jelentette ki.

Az országos bajnokságot március 28. és 31. között Debrecenben rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik