Sport

Gyurta átadja érmét Dale Oen családjának

gyurta-daniel(1)(210x140)(1).jpg (gyurta dániel)
gyurta-daniel(1)(210x140)(1).jpg (gyurta dániel)

Személyesen nyújtja át Gyurta Dániel a tavaly áprilisban, 26 éves korában tragikusan elhunyt norvég úszóklasszis, Alexander Dale Oen családjának szombaton Norvégiában azt az érmet, amelyet a néhai versenytárs és barát emlékére készíttetett.

A magyar klasszis versenyző nyári ötkarikás sikere (200 mellen győzött) után jelentette be, hogy a londoni arany másolatának átadásával is tisztelegni kíván a tragikus hirtelenséggel elhunyt nagyszerű rivális emléke előtt. Az ígéretet tett követte, és az időközben megszületett ereklyével a hétvégén utazik ki Norvégiába, ahol külön gála keretében találkozik majd Dale Oen szüleivel.

“Eredetileg az ötkarikás aranyérmének hiteles és pontos másolatát szánta Alexander családjának Dani, csakhogy utóbb kiderült, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásai nem engedik meg az ilyesmit, ezért a kópia helyett végül is egy teljesen egyedi tervezésű, művészi alkotást visz magával a fiam” – mondta el az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó mellett menedzseri tevékenységet is ellátó édesapa, Gyurta Tamás.

Hozzátette, hogy Dani az Oslótól jó száz kilométerre zajló gálán az Oen családnak mutatja meg először az emlékérmet, amelyet más még nem láthatott.

Alexander Dale Oen az Egyesült Államokban, az északi ország válogatottjának olimpia előtti arizonai edzőtáborozása közben, hirtelen, minden előjel nélkül, 27. születésnapja előtt kevesebb mint három héttel hunyt el. A 100 méter mellen 2011-ben világbajnok, 2008-ban és 2010-ben Európa-bajnoki aranyérmes, a 2008-as pekingi olimpián második, 200 méteren pedig kétszeres Eb-ezüstérmes versenyzőnek megállt a szíve, a zuhany alatt eszméletlen állapotban találtak rá, és megmenteni már nem lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik