Sport téli olimpia 2018

Martin Fourcade történelmet írt a téli olimpián

A címvédő francia Martin Fourcade nyerte a sílövők férfi 12,5 kilométeres üldözéses versenyét a phjongcshangi téli olimpia hétfői napján, begyűjtve ezzel pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét, írja az MTI.

 Korábban ebben a számban még soha nem volt címvédés a játékokon, és az sem fordult még elő, hogy az aktuális világbajnok nyerje az olimpiát is.

A vasárnapi sprintversenyben meglepetésre csupán nyolcadik Fourcade 22 másodperces hátránnyal vágott neki a távnak az elsőként induló német Arnd Peifferhez képest, aki a második lövészet után még vezetett. A harmadik lövészethez aztán heten szinte egyszerre érkeztek, s a helyzetből a legjobban a 29 éves Fourcade jött ki, miután ő volt az egyetlen, aki nem hibázott, a többiekre pedig büntetőkör várt.

Az ember, aki a Kannibál mellett terített asztalt
Noha nem lehet ott Phjongcshangban minden idők legeredményesebb téli olimpikonja, lehet, hogy egy másik biatlonos lehet a játékok legnagyobb sztárja.

A francia sztár a folytatásban nagy tempót diktált, egyedül kezdte meg az utolsó lövészetet, ismét ötből öt volt a találati aránya, ekkor pedig már tudta, hogy senki nem fogja megelőzni, ezt jelezte is azzal, hogy az öklével a levegőbe csapott.

Nagy meglepetésre a svédeké lett az ezüst a 14. helyről induló Sebastian Samuelssonnak köszönhetően, míg a harmadik helyen a német Benedikt Doll futott be. A sprintben győztes Peiffer nyolcadikként zárt.

Fotó: Europress/AFP/Michael Kappeler

A női sílövőknél is történelmi tettet láthattunk, ugyanis a szombati sprintben győztes német Laura Dahlmeier a hétfői 10 kilométeres üldözéses versenyt is megnyerte, márpedig ez korábban senkinek sem sikerült.

A 24 éves, hétszeres világbajnok biatlonos két nappal korábbi sikerének köszönhetően több mint 24 másodperces előnnyel vághatott neki a küzdelemnek, s ugyan féltávnál a 13-as rajtszámmal indult szlovák Anastasiya Kuzmina rövid időre megelőzte, kiegyensúlyozott lövőteljesítményének köszönhetően végül magabiztosan diadalmaskodott. A négy lövészet során mindössze egyszer hibázott, s ez döntőnek bizonyult. Ő az első nő a játékok történetében, aki sílövészetben sprintben és az üldözéses versenyben is győzni tudott egy olimpián.
A négyszer is célt tévesztő Kuzmina nagy csatát vívott a 19. helyről feljövő francia Anais Bescond-nal az ezüstért, s végül sikerrel járt.
A címvédő fehérorosz Darja Domracseva ezúttal 37.-ként zárt.

A sílövőknél a sprintversenyek befutási sorrendje határozza meg az üldözéses számok indulási sorrendjét.

Eredmények – sílövészet

férfi 12,5 km üldözéses
1. Martin Fourcade (Franciaország) 32:51.7 (1 büntetőkör)
2. Sebastian Samuelsson (Svédország) 12 mp hátrány (1 büntetőkör)
3. Benedikt Doll (Németország) 15.1 mp h. (1 büntetőkör)

női 10 km üldözéses, olimpiai bajnok:
1. Laura Dahlmeier (Németország) (1 büntetőkör) 30:35.3 p
2. Anastasiya Kuzmina (Szlovákia) 29.4 mp hátrány (4)
3. Anais Bescond (Franciaország) 29.6 mp hátrány (1)

Nyitókép: Europress/AFP/Franck Fife

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik