Sport

Újabb két szám került veszélybe Phjongcshangban

24.hu
24.hu

2018. 02. 12. 11:11

Korábban a témában:

Elképzelhető, hogy kedden és szerdán is törölni kell a programot az erős széllökések miatt a phjongcshangi téli olimpián. Az alpesi sí mai versenyeit nem lehetett megrendezni, az óriás-műlesiklást már a nap elején elhalasztották a szervezők, mivel 60-70 km/h-s szél fújt, sőt ennél is erősebb lökések is érkeztek.

A női slopestyle hódeszka-verseny döntőjét megrendezték ugyan, de nagy port kavart a snowboardosok körében, mivel rendszeresen elestek a szél miatt.

Az előrejelzés sem holnapra, sem szerdára nem mutat változást. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy nagy széllökések mellett nem lehet elengedni a versenyeket. Holnap nagyon nehéz napunk lesz. Vagy éppenséggel nagyon könnyű, mert ha felkelünk és nem működik a sígondola, akkor annyi

– mondta a kissé fatalistává vált versenyigazgató, Markus Waldner, a téli olimpiai alpesisí-versenyek igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a szervezők abban reménykednek, hogy csütörtökön végre lehet versenyezni a csongszoni alpesisí-pályákon, az előrejelzés is azt ígéri, hogy az időjárás kedvezőbbre fordul.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hódmezõvásárhely, 2017. május 26.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a hódmezõvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 2017. május 26-án. Orbán Viktor a Modern városok program keretében látogatott el Hódmezõvásárhelyre, ahol Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel aláírja a kormány és Hódmezõvásárhely közötti együttmûködési megállapodást.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán a fejét veheti Lázárnak

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.