Sport

Magyarország elvesztett három tehetséges sízőt

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2018. 01. 03. 13:01

A lillehammeri ifjúsági téli olimpián hetedik Szőllős Barnabás, bátyja Benjámin és húguk Noa izraeli színekben versenyeznek tovább. Tanulságos történet következik.
Korábban a témában:

Érdekes, mondhatjuk tanulságos történet a Szőllős-gyerekeké. A lillehammeri ifjúsági téli olimpián műlesiklásban hetedik helyen végzett Szőllős Barnabás. Nyugodtan kijelenthető, 2016-os sikerével a fiatalabb, ma már 19 éves Szőllős-fivér még akkor is az egyik legtöbbre hivatott magyar utánpótlás sízővé lépett elő, ha tudjuk, az ifjúsági olimpiák erőssége közelében sincs egy-egy európai korosztályos versenynek.

A család mindhárom gyermeke síel, a 14 éves Szőllős Noa és 21 éves Szőllős Benjámin is Ausztriában tanul(t), és edz. A versenyzés elősegítésére család megalapította a Nivelco SE-t és sokáig önerőből finanszírozta gyermekeik álmát. De miután a Magyar Síszövetség költségvetése Miklós Edit 2014-es olimpiai pontszerzésének köszönhetően egyik évről a másikra majd százszorosára nőtt, Barnabás sikerét követően tagszervezetként elkezdtek érdeklődni a szövetség pénzelosztási rendszere iránt. Megkérdezték, mire, kire és miért épp rájuk költik a pénzt?

Lett is ebből baj. Az nem tisztázott, hogy a sportágat a háttérben eléggé megrázó kérdés és nyilatkozathullámért, vagy másért, de tény, Kálomista Gábor 2017 májusában lemondott az elnöki posztról. Helyette a 72 éves dr. Megyesy Jenőt választották elnöknek, majd ő is lemondott, így immár Bajai András vezeti a szövetséget. A fél éven belüli három elnök jelzi, tényleg valami nincs, nem volt rendben.

Megtaláltuk Miklós Edit lehetséges utódját
14 éves. Nem lány, fiú. Nem lesikló, hanem szlalomos. Az osztrákok azt mondják, a tehetsége meg van ahhoz, hogy bajnok legyen.

A sorozatos közgyűlések árnyékában Szőllős-gyerekeket a 2016-os magyar bajnokság nem megfelelő orvosi igazolása miatt kétéves eltiltással sújtották, holott a két fiú reménykeltő pontszámmal és előkelő helyen állt a FIS-ranglistán, így joggal bíztak abban, egyikük részt vehet a 2018-as pjongcsangi téli olimpián.

Szőllősék úgy érezték, bosszút állt rajtuk a szövetség, amely természetesen tagadta a vádat. Ettől még tény, a szövetség a korábban horvát állampolgár, majd honosított, 32 éves Dalibor Samsalt, és Kékesi Mártont futtatta és minden bizonnyal kettejük közül kerül ki az a síző, aki Miklós Edit mellett részt vehet az olimpián. Azt nem állítjuk, hogy bármelyik Szőllős-fiú jobb síző, de ettől még tény, mindketten előkelőbb helyezéssel rendelkeznek a Nemzetközi Szövetség ranglistáján, mint fent nevezett vetélytársaik.

A Szőllős-család úgy érzi, ellehetetlenítették őket, így gondoltak egy merészet, megkeresték az izraeli szövetséget, amely tárt karokkal fogadta a gyerekeket, és instagram oldalán számolt be a hírről.

Israel Ski Team (@israelskiteam) által megosztott bejegyzés, Jan 2., 2018, időpont: 12:52 (PST időzóna szerint)

Tulajdonképpen hálásak vagyunk a Magyar Síszövetségnek, hogy minden további nélkül a pontjaikkal együtt elengedték gyermekeinket

– fogalmazott megkeresésünkre Szőllősné Deák Dóra. És valóban, Benjámin és Barnabás a nemzetközi szövetség honlapján már az olimpiai indulás jogosultságát jelző zöld jelzéssel, de nem a magyar, hanem az izraeli aloldalon szerepel.

Mivel azonban az országváltás csak a napokban történt meg, jogosultság ide, vagy oda, a phjongcsangi téli olimpián még nem indulhatnak, lévén az állampolgárság megszerzése előtt legalább három évig az adott nemzet színeiben kell versenyezni.

A szülők és a gyerekek ettől még abban reménykednek, 2022-ben legkésőbb beteljesül az álom és olimpiai résztvevők lehetnek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.