Sport

Kihúzták a talajt Shane Tusup és Hosszú Katinka üzleti modellje alól

Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kedd este közzétette a 2017-es világkupa-sorozat állomásait és a vk-versenyeken idén életbe lépő szabályváltoztatásokat.

A változtatás kifejezetten negatívan érinti Hosszú Katinkát, mert míg az elmúlt öt évben minden világkupa-fellépése alkalmával tucatnyi versenyszámban állt rajtkőre, addig az idei sorozatban helyszínenként már csak négy egyéni számban indulhat. Ergo sokkal kevesebb lesz az érme, és jelentősen csökken a megnyerhető pénzdíj is.

Miért gond a szabályváltoztatás
Katinkáéknak?

Tény, hogy a kilenc versenyből álló vk-sorozat a jelentős utazási és szállás költségek miatt nem túl vonzó azoknak az amúgy kiváló úszóknak, akik egyetemre járnak – mint az amerikai sztárok többsége -, vagy finanszírozás hiányában nem tudják vállalni a világ körüli utat. Ezért a klasszis úszók többsége csak az 50 méteres helyi vagy világversenyekre koncentrál, és a rövidpályás világkupa-sorozatra eddig nem utaztak el.

Hosszú Katinka fantasztikus úszónő, de mindebből következik, a vk-sorozatban eddig meglévő elképesztő fölénye abból is adódott, hogy  – főleg az ázsiai versenyeken – gyakorta a döntőben rajta és két-három ismertebb úszón kívül jóval gyengébb helyi versenyzők álltak csak rajtkőre.

Shane Tusup 2012-ben, amikor a londoni negyedik helye után Katinka éppen abba akarta hagyni az úszást, zseniálisan ismerte fel ezt a fajta piaci rést. Ennek tudatában gyárt edzéstervet és optimalizálják a bevételt azóta is. A változtatás következménye: vége lesz a hatalmas fölénynek és egyúttal a bevétel mértéke is csökken.

A FINA a vk-sorozatban az aranyakat 1500, az ezüstöket 1000, a bronzokat pedig 500 dollárral díjazza, további bónusz jár világcsúcsért, összetett elsőségért és így tovább.

Hosszú 2012 óta megszakítás nélkül nyeri a vk-összesítéseket. 2016-os világkupa-sorozat kilenc állomásán összesen 103 érmet nyert és bónuszokkal együtt mintegy 110 millió forintot úszott össze.

Ha csak az elmúlt öt év világkupa sorozatait vesszük alapul, akkor jóval egymillió dollár fölötti pénzdíjat utalt át Hosszú Katinka bankszámlájára a Nemzetközi Úszószövetség.

Miért kellett változtatni?

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezetője a 24.hu változások okát firtató kérdésére úgy fogalmazott, a FINA kifejezett célja, hogy a ne a mennyiség, hanem a minőség domináljon, összességében emeljék a világkupaversenyek színvonalát.

Idén az augusztus és november között esedékes kilenc állomásra az eddigieknél jóval többet, versenyenként mintegy 600 ezer, összességében hatmillió dollárt költ a szövetség. Nőtt az úszókra fordítható összdíjazás, mert a korábbiakkal ellentétben nem az első három, hanem az első hat helyezett részesül pénzdíjban. Nőtt az összköltség is, mert nem egy-két sztár utazását és teljes ellátását finanszírozza a világszövetség, hanem negyvenét.

– érvelt a FINA ügyvezetője.

Tény, a nemzetközi úszóelithez tartozó amerikai, ausztrál, dél-afrikai úszók eddig elvétve fordultak meg a rövidpályás világkupa-viadalokon (az okokat lásd keretes írásunkban). Ha a FINA több sztár számára finanszírozza az ellátást, nyilván nagyobb kedvvel neveznek be ők is a versenyekre.

Ezzel egyszersmind emelkedni fog a versenyek színvonala, nehezebb lesz dobogóra állni.

Mit gondol a FINA Hosszúék kirohanásáról?

Mindezek ismeretében lehet értékelni azt a szerda hajnali hírt is, miszerint Hosszú Katinkánál és férjénél is kicsapta a biztosítékot a FINA szabályváltoztatása.

Shane Tusup szerint – Marculescu ügyvezető szavaival szemben – a cél nem a sportág népszerűsítése és a színvonal emelkedése. Úgy érzi, a korlátozás semmissé teszi felesége kemény munkával szerzett előnyét.

Hosszú Katinka egy, a közösségi oldalán megjelent véleménye alatti olvasói kérdésre úgy reagált, valószínű, hogy mindez

Gyárfás Tamás FINA-alelnök bosszúja.

Köztudott, a Magyar Úszószövetség elnöki posztjáról 23 év után Gyárfás Tamás kifejezetten Hosszú Katinka és Shane Tusup nyomása miatt mondott le tavaly év végén.

Cornel Marculescunál rákérdeztünk arra is, vajon lehet-e igazság abban, amit Hosszú Katinka a Facebookon valószínűsít.

Abszurd. A versenyszabályokkal nem az elnök, vagy az alelnök foglalkozik, hanem a Technikai Bizottság. A módosítások az idei évre szólnak. Ha úgy érezzük, a cél érdekében további finomításokra van szükség, úgy jövőre ismét változtatunk.

– válaszolta a nemzetközi szövetség elöljárója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik