Sport

Babos Tímea: teljesen kimerültem

Miután Babos Tímea egyesben kikapott a világranglistán harmadik spanyol Garbine Muguruzától (6:4, 6:3) a cincinnati kemény pályás tenisztorna női versenyének negyeddöntőjében abban bíztunk, hátha a párosban sikerült elődöntőbe jutnia.

Nos, a harmadik helyen kiemelt magyar, kazah duó mérkőzése a Sania Mirza, Barbora Strycova (indiai, cseh, 7.) kettős ellen az első szettben az eső miatt hosszabb időre félbeszakadt. A szünet után Babosék rövidítésben veszítették el a játszmát, míg a másodikat teljesen simán 6:1-re. Babos Timi a mérkőzés után azt nyilatkozta honlapján:

Igazság szerint teljesen kimerültem. Tudom, hogy egy Grand Slamet is úgy lehet megnyerni, hogy hét meccset kell nyerni. De az két hétig tart, és minden meccs után van pihenőnap. Én viszont itt mindennap játszottam, nagyon hosszú napok voltak az eső miatt. Ez volt egyesben a hatodik, a párossal együtt már a hetedik meccsem…Muguruzának ez volt a harmadik mérkőzése. Ez rengeteget számít ilyen melegben és páratartalomban. Igazság szerint picit úgy éreztem, mintha szellem lennék csak a pályán, mintha nem lennék Önmagam…Próbáltam extra energiákat mozgósítani, de nagyon-nagyon fáradt vagyok. Rettenetesen fáj mindenem, főleg a bal oldalam. Nagyon fáj a hajlítómtól kezdve egészen a bokámig. Nyilván ezek nem kifogások, ez csak a valóság, a realitás. Rengeteg, több stresszes meccset játszottam ezen a versenyen. Összességében nagyon-nagyon elégedett vagyok az egyénimmel erre a hétre, örülök az új karriercsúcsnak!

WESTERN & SOUTHERN OPEN (2 804 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Sania Mirza, Barbora Strycova (indiai, cseh, 7.)-Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 3.) 7:6 (7-4), 6:1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik