A Kiss László 55 évvel ezelőtti csoportosan elkövetett nemi erőszak ügye után úgy tűnik, más sportágnak is meg van a maga belső ellenzéke, akik az aktuális vezetést az ügy kirobbantásával próbálják gyengíteni. Ismét a Kiss-ügyet kirobbantó internetes lap a kiszivárogtató, így az analógiát nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A lap úgy tudja, egy, a NAV-ba érkezett feljelentés szerint dr. Tóth László, a szövetség elnöke, az MJSZ pénztárából korábban nagy összegű pénzt vett fel magáncélra, majd a jogosulatlanul felvett összeget nem a szövetség tevékenységével kapcsolatban használta fel, és később késéssel fizette vissza azt.
Dr. Tóth László Baráth Etele (kajak-kenu, 1995-től), Gyárfás Tamás (úszás, 1993-tól) mellett egyike azon sportvezetőknek, akik “időtlen-idők” óta vezeti szövetségét. Tóth 1998 óta áll a cselgáncsozó élén. Legutóbb 2014-ben, a Magyar Judo Szövetség évi rendes közgyűlésén erősítették meg posztján, akkor, amikor a Fővárosi Törvényszék kifogása miatt módosítani kellett a szervezet alapszabályát, és kivételesen az olimpiai ciklus közepén kellett tisztújítást is tartani.
A mob.hu beszámolója szerint a közgyűlés előtt már többen pedzegették, hogy valami nincs rendben, így “amikor a pénzügyi beszámolók kerültek terítékre, már felszínre tört a feszültség”, de végül a tagság elfogadta a pénzügyi beszámolót.
Ettől még dr. Antal Kadosa személyében ellenjelöltet állított a formálódó ellenzék, de a küldöttek végül 77–40 arányban újra bizalmat szavaztak dr. Tóth Lászlónak.
Tudni kell, a cselgáncsszövetséget, hasonlóan az összes többi javarészt állami támogatásokból gazdálkodó olimpiai sportághoz, negyedévente vizsgálja a minisztérium. Ha valami nincs rendben az elszámolásokkal, vagy éppen nem rendelkezik nullás adóigazolással a szövetség, úgy ugrik a támogatás.
A 24.hu megkeresésére Dr. Tóth László elnök megerősítette a nyomozás tényét és annyit mondott, délután a szövetség közleményben reagál a fullánk.hu oldalon megjelent állításokra.