A hvg.hu cikke szerint a Tensi Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. szerzi be a magyar csapat repülőjegyeit a 2016-os olimpiai játékokra. A 360 millió forintos pályázatot augusztusban hirdették meg, a Tensi mellett még a United 4 Bonafini Bindair Kft. szállt be a küzdelembe.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elvárásainak értelmében a repülőjegyek mellett a Tensinek biztosítani kell transzfert a különböző városrészekben lévő szállodákba és vissza, illetve magyar nyelvű személyzetet is. Emellett azt, hogy akik nem közvetlen Rio-Budapest gépen utaznak, azok két átszállással jussanak el az egyik városból a másikba, és utasonként számolhassanak +10 kilogramm súlytöbblettel az adott járaton szokásoshoz képest.
A riói játékokra várhatóan 250-300 fős magyar különítmény utazik, a létszámot 2016. május 31-ig, a kvalifikáció lezárásig pontosítják.