A legnagyobb drukkercsoporttal vágtam neki a divízió I-es hoki vb-re utazásnak. A török fővároson át mentünk Szöulba, ugyanazon az útvonalon, ahogy a válogatott repült, napokkal előttünk. Mint kiderült, olyannyira jól sikerült követnünk őket, hogy Budapestről pont ugyanaz az útlevélellenőr léptetett ki minket, mint őket. „Hajrá magyarok” – így se búcsúzott még tőlem határellenőr.
Ahogy szerintem pilótát se köszöntötte még az alább olvasható dal leszállás után (a „Megy a gőzös Kanizsára” dallamára, a Dunaújvárosból érkező férfikórus előadásában).
A világon, a világon sok sofőr van,
De olyan mint a mi sofőrünk csakis egy van
Tiszteletkör a tudománya
A többi sofőr elmehet a bús p*csába.
Szurkolói fesztiválozásunk mínusz egyedik napi slágere ennek ellenére nem ez volt, hanem a címben is jelzett Dolly Roll sláger, ami már a tavalyi magyar vébén is hódított. Aki nem jár elég válogatott meccsre, vagy kimaradt volna a gyerek(vagy)fiatalkorából, íme, a remekbe szabott vakáció.
Mondanom sem kell, hogy a Budapest-Isztambul reláció alatt szinte azonnal sikerült elfogyasztani a járat sörkészletét. A hosszabb úton csak reggel okozott kisebb meglepetést a vodka-narancs kéréssel zavarba hozni őket. Végül sima gyümölcslé járt csak a rántotta mellé.
Szöulban egyébként csaknem egy Magyarországnyi ember él, mindez csupán 80 négyzetkilométerrel nagyobb területen, mint Budapest. Ha az elővárosokat is hozzávesszük, akkor viszont 25 millió. Ebből a repülőtérről a szállásunkra menés közben szerencsére nem sokat éreztünk. Persze a szállásunk közvetlen környékén kívül nem sokat láttunk még a városból.
Autentikus, faszénszerű dolgon sütött húsos, iszonyat csípős káposztaszerű köretes, ajándék csírás leveses vacsorára futotta még a torna kezdete előtti utolsó nap. És persze megismerkedtünk a helyi pálinkával, a szondzsuval. A koreaiak legnépszerűbb égetett szeszesitala a maga szerény 20 százalék körüli alkoholtartalmával nem tűnik annyira veszélyesnek. Bár a segítségünkre a reptérre jövő itt élő magyar lány szerint nem árt vigyázni vele, mert alattomos. Tanácsát követve sörbe fojtottuk, hogy ne ártson.
Utolsó gondolatunk elalvás előtt az csütörtökön világbajnokságot nyerő U18-as fiúké volt, akik 3-3-ra álltak utolsó – tét nélküli – meccsükön. Így jól kezdődött a napunk, mikor hajnalban láttuk, hogy 4-3-ra hozták ezt a meccset is, és veretlenül lettek világbajnokok.
Szép volt fiúk!
Nem igazán éreztük, hogy különösebb hokiláz lenne a városban, igaz, hogy a méreteihez képest elenyésző az esemény. Érthető módon a szerdai kompbalesettel van teli a tévé, a katasztrófának eddig hivatalosan 29 áldozata van, de 270 embert még nem találtak meg.
Egyelőre személyes tapasztalataink nagyon kedvezőek a dél-koreaiakról, mosolygósak, kedvesek. Az angoltudás sokszor hiányzik (vagy hiányos) a részükről, de jóindulattal és segítőkészséggel pótolják. Amit nehezen dolgoz fel a – korábban, illetve később érkezettekkel egyre gyarapodó – magyar szurkolótábor az az, hogy itt botrányosnak minősül a niylvános orrfújás. Az viszont teljesen elfogadott, ha valaki mindenki előtt turkál az orrában, vagy éppen köp az utcán egy embereset.
Mindenesetre ma este nem zsebkendőinket használva, hanem sok magyar gólnak örülve szeretnénk a dél-koreaiakat bosszantani. Ellenük kezd ugyani a magyar csapat, magyar idő szerint délután fél egykor. És ha már magyar gól, akkor ne felejstük el a másik, hokimeccsek állandó kellékének számító dal, a gólzenénket.
Reméljük, hogy elég sokat énekelhetjük az elkövetkezendő hét napban.
