Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöksége a héten megalapította a Kispályás Bizottságát. A négyfős bizottság munkájában a szövetség részéről elnökként Dr. Szabó László, tagként Tibor Dávid, a Videoton FC részéről Balogh Tamás vesz részt, míg a székesfehérvári önkormányzat a későbbiekben delegál tagot.
A bizottság feladata a szeptemberben induló amatőr városi labdarúgó bajnokság, az Alba Liga magas színvonalú koordinálása lesz. A liga iránt érdeklődők részére nyílt fórumot rendeznek június 3-án, hétfőn, 18.30-kor a Sóstói Stadion Médiaszárnyában, ahol ismertetésre kerül a bajnokság lebonyolítási rendszere, helyszínei és a várható nevezési díjak is.
Az egyedülálló kezdeményezés kiemelt jelentőséggel bír, hiszen hazánkban még nem volt példa hasonló összefogásra az amatőr labdarúgás ezen, területén.
– Szeretnénk a jelenleg két táborra szakadt városi kispályás mezőnyt újra egy zászló alá hozni, továbbá egységes feltételeket teremteni az azonos osztályban indulók számára. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a három korosztályt magába foglaló Alba Liga indulói kulturált és igényes körülmények között focizhassanak szeptembertől. – fogalmazta meg a legfontosabb célokat Dr. Szabó László, a bizottság elnöke.