Sport

Chernomaz: Köszönet a világ legjobb szurkolótáborának

rich chernomaz (rich chernomaz, )
rich chernomaz (rich chernomaz, )

Rich Chernomaz szerint a magyar válogatott azért tudott nyerni a britek ellen, mert hokisok tartották magukat a taktikához. Edzői értékelések.

Vasárnap este megkezdődött a Papp László Sportarénában a 2013-as divízió I-es jégkorong világbajnokság. A nyitónapon a mieink azokkal a britekkel mérték össze erejüket, akik tavaly, az utolsó fordulóban meglepetésre legyőztek minket Ljubljanában.

A mostani találkozó sem volt izgalmaktól mentes, hiszen a szigetországiak szereztek vezetést, majd fordítani tudtunk, ám a britek egálra változtatták az eredményt. Végül csak bedaráltuk őket, 4-2-vel hoztuk a kötelezőt.

“Egy igazi csata volt ez a mérkőzés. Tudom, hogy a magyar csapat a jobb, így nem feltétlen kellene elégedetlennek lennem, de mégis az vagyok, mert a mutatott játékunk nem tetszett” – értékelte a látottakat Tony Hand, a britek szövetségi kapitánya.

Fotó: MTI

A magyarok szakvezetője, Rich Chernomaz természetesen boldogabb volt a találkozó után sajtótájékoztatón, hiszen ha nehezen is, de nyertünk, és azt várni lehetett, hogy Nagy-Britannia kemény, agresszív hokit játszik majd.

“Nagyon nehéz volt a kezdés, nagy volt az elvárás a játékosokkal szemben a jó rajt miatt. Elsőre ráadásul mindenkinek meg kellett találni a helyét. Az elején még nem mentek be a helyzetek, de végig ragaszkodtunk a taktikánkhoz, és ez eredményre vezetett. Néztem a britek edzéseit, nagydarab játékosok vannak a keretben, emellett sokat fejlődtek. Ez az edzői stábnak is nagyban köszönhető” – mondta Chernomaz.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzések kavarogtak benne a britek első gólja után így felelt: “Nem veszítettem el az önbizalmam. Nem volt jó érzés természetesen, de tudtam, hogy senki sem pánikolt és mindenki tartotta magát a taktikához. Ennek köszönhetően is sikerült ott tartani a britek harmadában a korongot. Éreztem, hogy nem adják fel a fiúk, így a második-harmadik harmadtól fogva elégedett voltam a mutatott játékkal. Büszke vagyok a csapatomra, és külön köszönet a világ legnagyszerűbb szurkolótáborának.”

Hétfőn ismét jégre lép a hat válogatott a Sportarénában: az olaszok Japán, a kazahok a britek, mi pedig a koreaiak ellen szállunk harcba. A Magyarország-Koreai Köztársaság mérkőzésről a Sport24 élő, szöveges tudósításban számol be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik