A barcelonai olimpián, 1992-ben lett olimpiai bajnok Czigány Kinga a női kajak négyes tagjaként, mellette Dónusz Éva, Mészáros Erika és Kőbán Rita ült a hajóban.
Az Index riportja emlékeztet arra, hogy a győri kajakos 1993-ban az év kajakosa lett, holott az olimpia után elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját. Az atlantai olimpia rosszul sikerült neki, 1998-ban visszavonult, mert a gerince nem bírta a terhelést.
Most azt mondja, nem lenne boldogabb, ha még két olimpiai aranya lenne, teljesnek érzi pályafutását, és kiváló edzőnek tekinti Fábiánné Rozsnyói Katalin, Kovács Katalint pedig nagyon tiszteli, hogy még mindig aktívan sportol. Úgy véli, valószíná lelki okai is voltak gyakori sérüléseinek.
A 44 éves Czigány Kinga jelenleg Kanadában él, a nyolcezres Renfrew nevű városban. Férje kajakedző, van két gyermekük, András és Tamás, mindketten jégkorongoznak.
Velük foglalkozik, valamint a paralimpiára készülő csoportot edz és egy futócsoportot gardíroz. „Feltölt ez a munka. Még ha legtöbbször könnybe lábad is a szemem, olyan megható sorsokkal, emberekkel találkozom. Intellektuális sérültekkel foglalkozom, és nem is tudom megfelelően átadni, mit jelent nekik egy-egy dicsérő szó. Egyikük a magas térdemelést sokkal szebben csinálta, mint az előző órán – egy egész apró centi is sikernek számít -, utána pedig a nyakamba borult és megölelt. Hát ezek magasztos pillanatok. Van olyan tanítványom, aki beszélni sem tud, de a teste, a gesztusai, a mimikája mindent elárul. Ezek a hétköznapi csodák még teljesebbé teszik az életemet” – mondta a lapnak Czigány Kinga.
A társadalmi munkája mellett főállásában egy alapítványnál idősebbek, mozgássérültek mindennapi, zavartalan életét segíti. Ezzel együtt voltak életében mélypontok: férjével három év után elhagyták Magyarországot munka híján, idegen országban szült gyerekeket, magyarul nem tudott szólni senkihez.
„Nem kizárólag a magány miatt, de rám tört a depresszió. Kicsit több mint két éve odáig jutottam, hogy már semmi más nem segített csak a kórház, a gyógyszer és egy nagyon jó pszichiáter. Azt hiszem, ha létezik pokol, egy részét átéltem. Ma már teljesen jól vagyok, és ezt a családomnak, a barátaimnak, a kanadai egészségügynek, a könyveknek, a futásnak, a jógának, és nem utolsósorban önmagamnak köszönhetem. Mára egy nagyon boldog embernek mondhatom magam, aki önmaga kis drámáját jól kezelte” – így az olimpiai bajnok, aki elmondta, a mentáis betegséget még Kanadában is megbélyegzik, nemhogy Magyarországon.
Azt mondja, először nyíltan fel kell ismerni és vállalni a lelki betegséget, és bízni a kezelésekben. Azt mondja, azért beszél most erről, hogy segítsen azokon, akik burokban élnek, és még nem mernek lépni egészséges életvitelük érdekében.
