Sport

Federernek játszania sem kellett a továbbjutásért

A német Andreas Beck nem tudta vállalni a játékot a svájci ellen. Rafael Nadal is ott van a harmadik fordulóban.

Roger Federer mérkőzése magyar idő szerint reggel hét órakor kezdődött volna Ausztráliában, azonban német ellenfele hátsérülést szenvedett és nem tudott kiállni az egykori világelső ellen.

„Azt mondta az öltözőben, hogy nagy fájdalmai vannak és tele van injekciókkal. Nem akart kockáztatni már a szezon elején, igaz nagyon szeretett volna ellenem játszani. Szerintem jó döntést hozott” – mondta Federer. A svájci a következő körben az Ivo KarlovicCarlos Berlocq csata győztesével csap majd össze.

Mindeközben a második helyen kiemelt Rafael Nadal a pályán harcolta ki a továbbjutást, a spanyol a német Tommy Haast verte három szettben 6-3, 6-3, 6-4-re. A spanyol utóbbi két ausztráliai fellépését beárnyékolták a sérülések, ám Rafa egyelőre jól mozgott a pályán, így semmi jele nem volt annak, hogy bármiféle problémája lenne. Nadal Lukas Lackóval mérkőzik majd meg, a szlovák az amerikai Donald Youngot ejtette ki négy játszmában.

Eredmények – Australian Open, férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért)
Nadal (spanyol, 2.)-Haas (német) 6-4, 6-3, 6-4
Federer (svájci, 3.)-Beck (német) játék nélkül
Berdych (cseh, 7.)-O. Rochus (belga) 6-1, 6-0, 7-6 (7-4)
Falla (kolumbiai)-Fish (amerikai, 8.) 7-6 (7-4), 6-3, 7-6 (8-6)
del Potro (argentin, 11.)-Kavcic (szlovén) 6-4, 7-5, 6-3
Lopez (spanyol, 18.)-Cipolla (olasz) 7-5, 7-6 (7-4), 6-2
Anderson (dél-afrikai, 30.)-Sztakhovszki (ukrán) 3-6, 6-1, 7-6 (7-3), 6-3
Kohlschreiber (német)-Riba (spanyol) 6-0, 4-0-nál Riba feladta
Lu (tajvani)-Serra (francia) 7-5, 6:-, 6-2
Lacko (szlovák)-Young (amerikai) 6-3, 6-1, 3-6, 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik