Gerő András: A holokauszt története és a Gonosz mibenléte

Mi közöm a Sorsok Házához?

Amikor majdnem négy évvel ezelőtt felkértek, hogy vegyek részt a Sorsok Háza koncepciójának kidolgozásában, nagyon örültem, és igent mondtam. Sok ok miatt úgy gondoltam és gondolom, hogy egy ilyen intézmény igencsak hasznos lenne. A koncepció kidolgozása elindult, eljutott egy már érzékelhető és a szűken vett érintetteknek bemutatható pontig, de félbeszakadt, mert a megrendelő befagyasztotta elkészítését. Így aztán hiába készültek tanulmányok, írott anyagok, hiába jött létre egy látványvilág, maga a koncepció mégsem vált teljessé. Úgy tűnt, hogy ez egy kárba veszett munka, mert a politikai megrendelő olyan feltételrendszert alakított ki, ami nem volt teljesíthető. Ez alatt azt értem, hogy teljes konszenzust várt el, ami ebben az esetben gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a létesítmény szellemileg ne jöjjön létre.

Az ezeréves magyar történelemben nem ismerek olyan kérdést, ami teljes konszenzussal oldódott volna meg.

Az akkori kormányhatározat végrehajtásának felelőse elzárkózott attól, hogy a részleges és félbetört koncepciót nagyobb nyilvánosság előtt vitassák meg, aminek alapos indokait megértettem, de nem értettem vele egyet. Ha ugyanis kommunikációs vákuum alakul ki, akkor ezt azok töltik ki, akik vagy nem tudnak semmit, vagy/és saját politikai érdekeik és szerepjátékaik mentén mást fognak mondani, mint amit a koncepció ténylegesen tartalmazott. Nagyjából-egészében ez történt.

2018. szeptemberében a kormány újraindította a befagyasztott projektet, amelynek immár két felelőse van: az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Az újraindítás őszinte örömmel töltött el, hiszen egy ilyen létesítmény iránti elkötelezettségem változatlan. Másfelől viszont jelenleg nincs semmifajta szerepkötöttségem, azaz a négy évvel ezelőtti helyzethez képest semmilyen hivatalos felkéréssel nem rendelkezem. Szabadon nyilatkozhatok meg a projekt tartalmáról.

Amit az alábbiakban elmondok, az jórészt a félbetört koncepcióra épül, részben azóta formálódott ki. Ezeket az elképzeléseket közöltem a kormányhatározatban érdekelt intézmények vezetőivel is, és ők nem emeltek kifogást ellene.

Sok közöm van tehát a Sorsok Házához, és remélem, hogy sok közöm is lesz hozzá. Egészen addig, amíg számomra vállalható. Eddig az volt, noha ilyen megbízhatatlan kormányzati magatartással ritkán találkoztam.

Mit jelent a Sorsok Háza név?

A magyar nyelv szabályai szerint ez egy birtokos szerkezet. A sors szó a magyar nyelv értelmező szótára és a köznyelv értelmezésében is az életkörülmények alakulását, illetve valaki életének kedvezőtlen, súlyos változását jelenti. Van, aki sorsát a végzettel azonosítja, van, aki Isten elrendelésének gondolja, van, aki a szabad akarat mindenhatóságában hisz és úgy gondolja, hogy sorsát maga alakítja és van, aki sorsát a véletlenek összejátszásának tulajdonítja. A különféle vallásfilozófiai értelmezések is különféleképpen határozzák meg a sorsot. Az adott név vonatkozásában a köznapi értelmezés a mértékadó. Sorsunk az, ami velünk történik. Akár kedvező ez számunkra, akár nem. Sok embernek – még hasonló életesemények során is – sokféle sorsa lehet. Ezért van a többesszám.

A ház szó ebben az esetben részben a valóságot fejezi ki, részben képletes. Az, amit Sorsok Házának hívnak több, részben a föld alá épített objektum együttese. Tehát nem pusztán egy ház. A Sorsok Háza név köznyelvi telitalálat: anélkül, hogy a létesítmény működne, kezdettől fogva mindenki így hívja. Még az is, aki tartalmi ismeretek nélkül is gyűlöli.

Mi a Sorsok Háza?

A Sorsok Háza egyszerre kiállítás, tudáscentrum, oktatási intézmény és rendezvényközpont. Négy funkció együttese, amelyek külön-külön, de szinergiába rendezve is működhetnek.

Miről szól a Sorsok Háza?

A Sorsok Háza a holokausztról, pontosabban szólva a holokauszt bemutatásáról szól. A holokauszt reprezentációja értelemszerűen nem egyenlő a holokauszttal.

Erről alapvetően kétféleképpen lehet beszélni: történetileg és a Gonosz mibenlétét firtatva. A történeti elbeszélés annyit tesz, hogy igyekszünk elmondani azt, ami történt. Közönségesen ezt hívják hitelességnek. A Gonosz mibenlétét firtató megközelítés pedig jórészt azt tartalmazza, hogy mit tekintünk ma olyannak, ami számunkra tanulságul szolgál, ami rólunk szól, vagy aminek segítségével újraépíthetjük, újragondolhatjuk magunkat. Ezt a megközelítést jobb szó híján esszencialistának hívom, noha nevezhetném az emlékezeti érvényesség látószögének is.

Történeti értelemben a Sorsok Háza nemcsak a zsidó származású emberek iparszerű legyilkolásáról beszél, hanem a hozzá vezető útról és arról is, hogy akik túlélték, azoknak milyen további életlehetőség jutott osztályrészül.

A holokauszt egyetemes történeti esemény volt. Történeti értelemben a Sorsok Háza fókuszpontjában – nem megfeledkezve a nemzetközi kontextusról – a magyar történelem áll. Az egyetemes történeti tragédiát magyar tragédiaként értelmezi.

A holokauszt azonban nemcsak eseménytörténet, hanem a kultúránk legbensőbb lényegét érintő kérdés, ezért tehát nyitott végű történet. Kulturálisan a holokauszt lényege a Gonosz teljes értékű megjelenése. A holokauszt históriájában a Gonosz rettenetes és banális arca is feltűnik. Így tehát a kiállítás – átvitt értelemben – a Gonoszról szól, és egészen bizonyos, hogy e tekintetben témájához csak közelíteni tud, hiszen még soha senkinek sem sikerült teljes értékűen megfogalmazni a Gonosz lényegét.

A két megközelítés, nevezetesen a történeti és az esszencialista emlékezeti út, eltérő tartalmakat és módszertant igényel. Az előbbi célja az okadatolt történelmi hitelesség, az utóbbi pedig inkább az érvényességre törekszik.

A holokauszt esetében a Gonosz tombolásával szemben fel kell mutatni a Jót; azt, ami értelmezhetővé teszi a holokausztot, azaz a Gonoszt. Így aztán a holokauszt reprezentációjában elengedhetetlen az ember érzelmi világára ható tényezők együttes jelenléte is. A holokauszt reprezentációja nemcsak racionalitáson nyugvó tudományos szakkérdés, hanem kultúránk egészének ügye; megértéséhez, feldolgozásához értelmünk és érzelmünk együttműködésére van szükség.

A Sorsok Háza a történeti és az esszencialista, emlékezeti megközelítés együttesét, egyvelegét kívánja létrehozni, még akkor is, ha sok esetben nehezen összeegyeztethető a két irány. A történeti megközelítésben viszonylag szerény szerep jut az embermentőknek, az emlékezeti megközelítésben azonban jelenlétük nagyon is hangsúlyos. A hitelesség mit sem ér érvényesség nélkül. Az érvényesség ereje csorbul, ha nincs mögötte hitelesség.

Kinek szól a Sorsok Háza?

A Sorsok Háza elsődlegesen a magyar társadalomnak szól. Ezen belül is kiemelt szerepet játszik a 14 és 25 év közötti korcsoport. A Sorsok Háza összetett funkciói miatt nagy jelentőséget kap a képzés, az érzelmi és tudati hatás együttese. Ez nem zárja ki azt, hogy az idősebb generációkhoz tartozók is látogassák. Sőt, az sem lenne haszontalan, ha külföldiek is minél nagyobb számban megismerkednének a holokauszt magyar tragédiájával.

Hogyan szól erről a Sorsok Háza?

A különféle funkcióknak megfelelően eltérően, de azonos irányultsággal.

1. Kiállítás és tudáscentrum

A 45 perces látogatásra tervezett kiállítás döntően és főként érzelmi élményt nyújt. Azt kívánja bemutatni, hogy a zsidótörvények, majd a gettósítás miként zúzta szét a mindennapi élet konszolidált kereteit, azaz hogyan állt feje tetejére a világ, és ezt az elszenvedők miként élték meg. Ugyanez vonatkozik a deportálásokra és a koncentrációs táborbeli létre s arra a mérhetetlen veszteségre, amit a tömeggyilkosság okozott. És persze arról is szó lesz, hogy a túlélőkkel mi történt – életsorsukban a holokauszt milyen törést vagy éppen életútváltozást okozott.

Éppen ezért a kiállítás időkerete 1938 és 1948. Az előbbi évszám a vissza nem vont, és a későbbiekben csak súlyosbított magyar állami antiszemitizmus kezdőpontja, az utóbbi évszám részben Izrael megalakulására, részben a magyarországi totális sztálinista diktatúra kezdetére utal.

Az érzelmi hatást egyrészt erős vizuális effektek biztosítják. Másrészt megjelennek a visszaemlékezők, akik gyerekként megélt emlékeik szűrőjén mondják el – sok esetben gyermeki szinten megőrzött nyelvi szókészlettel – mi történt velük, miként borult fel az életük, miként vesztették el szeretteiket. Harmadrészt megjelennek azok a tárgyak, tárgyi világok, amelyek az emberi lét minimalizálásáról s megszűnéséről szólnak. Kevés felirat, sok érzelmi élmény. Itt elsődleges az átélhető érvényesség szempontja.

A nagy kiállítási terem mellett négy kisebb különterem található.

Az egyik kisebb különterem Kertész Imre, a Nobel-díjas magyar író holokausztot érintő munkásságáról szól. Az ő teremtett alakja, a gyermek Köves Gyuri az érzelmi megértés egyik kulcsfigurája.

A kiállítás alapvetően érzelmi és így esszencialista jellegét a művészeti ábrázolás erősíti, annak nélkülözhetetlen eleme.

Egy másik kisteremben a magyarországi születésű és a politikai cionizmus alapító atyjának tekintett Herzl Tivadar alakja és eszmei életműve kerül bemutatásra. Mint ahogy más, úgy Herzl sem láthatta előre a holokausztot, de a zsidó nemzetállam gondolata azért alakult ki benne, mert érezte és tudta, hogy a liberális ihletettségű zsidó asszimiláció igencsak törékeny. A politikai cionizmus így tehát egyfajta potenciális alternatívát jelentett a holokauszttal bekövetkező történettel szemben. Ez az egyik ok, amiért helye van, helye lehet a kiállításon. A másik ok az, hogy a kiállítás egyik végpontja Izrael megalakulása. Ebben a folyamatban igen sok olyan magyar zsidó vett részt, aki a holokauszt borzalmai után nem kívánt Magyarországon maradni. Az ő választásukat csak úgy tudjuk megindokolni, ha megmondjuk, mit választottak. A harmadik ok az, hogy a kiállítás részét képezik azok, akik cionista alapon álltak ellen, mentettek embert.

Összességében a kiállítás inkább azt érzékelteti, hogy miként lehetett emberek egy csoportját – a zsidó származásúakat – méltóságuktól megfosztani, megbélyegezni, halálba küldeni, a túlélők életét visszavonhatatlanul megváltoztatni.

Az érzelmi nyitottság és megrendültség után be lehet lépni a kiállítással egybeépült tudáscentrumba, ami nem más, mint egy számítógépes terem. Itt az érdeklődők az érzelmi élmény után rövid, mintegy lexikonszerű, de befogadható és feldolgozható tudásanyagot kapnak azokról a területekről, amelyek érdeklődésüket felkeltették. Meg lehet tudni, hogy mi volt a munkaszolgálat, mi volt a koncentrációs tábor, mi volt a haláltábor, kik voltak a nyilasok, a nácik, mi volt a fajelmélet, hogyan alakult a magyar antiszemitizmus története, mit jelent a háborús bűnös kitétel, és miben áll a magyar felelősség. Mindebből az következik, hogy a kiállítás kevés szöveggel készül, a tudáscentrum viszont szövegcentrikus módon működik. Itt a történeti hitelesség játssza a főszerepet. A tudásközpont anyaga felkerülhet az internetre, sőt, telefonos applikációként is megjelenhet, hiszen az a cél, hogy minél többen részesülhessenek az itt megjelenő információkból. A tudásközpont kiállításhoz kötődő fizikai jelenlétére azért van szükség, mert ha oktatási-nevelési folyamatként fogjuk fel a kiállítás-tudásközpont-oktatási központ hármasságát, akkor lehetővé kell tenni a csoportokban érkező diákok számára, hogy – a lehetséges és előzőleg rögzített oktatási témához kötődően – előre megadott kategóriákat tanulmányozzanak. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges a helyben található számítógépek együttes használata. A mobiltelefonos applikáció vagy az interneten való hozzáférés inkább az egyéni látogatókat segítheti, azonban a tudásközpont használatának a lehetősége számukra is nyitva áll. A lényeg, hogy a kiállításhoz kötődő tudástartalmak – a számítógépes teremtől függetlenül – tértől és időtől függetlenül is hozzáférhetőek legyenek.

    2. Oktatási intézmény

Az oktatási intézmény alkalmas arra, hogy képzett előadók a holokauszt témájával összefüggő 45 perces, azaz tanórányi hosszúságú előadást tartsanak azoknak a középiskolás és egyetemista diákoknak, akik ellátogatnak a Sorsok Házába. Az előadások tematikája nem feltétlenül csak a holokausztot érintheti, hanem azt is, hogy más származási kisebbségeknek miként alakult a sorsa Magyarországon (svábok, cigányok, stb.) és adott esetben Magyarországon kívül (így például a kisebbségi magyarok sorsa Trianon után). Ebben az esetben tehát a holokauszt tematika kitágul, hiszen az emberi méltóság sárba tiprásának megélése és a jogfosztás elviselése nem zsidó privilégium. Ezekkel az oktatási programokkal pontosan azt lehet éreztetni, hogy az, ami a zsidókkal megtörtént, részben másokkal is megtörtént vagy másokkal is megtörténhetett volna.

A Sorsok Háza oktatási programja megítélésem szerint tehát akkor működik jól, ha a holokauszt tematikát kitágítja, s a problémakört mindenki által érzékelhetően kiemeli a gettósított emlékezetből. Azt kell jelezni, hogy a zsidók elleni népirtás ugyan kivételes volt, de az oda vezető út gyötrelmeit más csoportok is megélhették.

Az oktatási intézmény arra is alkalmas, hogy a történeti kérdések mellett erkölcsi problémák is megtárgyalhatóak legyenek; azaz az oktatási centrum nemcsak képzést, hanem az erkölcsi normák tudatosítását is lehetővé teszi. Ez nevelési szempontból rendkívül fontos, és arról szól, hogy a holokauszt tematika nem csak történeti tematika. Az oktatási intézmény pedagógus továbbképzésre is alkalmas, nagyban segítheti a magyarországi tanári kar speciális irányú felkészítését.

    3. Rendezvényközpont.

A vasútállomás épületének belső tere úgy lett kialakítva, hogy kiválóan alkalmas kulturális és tudományos rendezvények lebonyolítására. Ebbe a kínálatba éppúgy belefér egy koncert, művészeti esemény, mint egy konferencia vagy egy-egy nagyobb előadás.

Ha mindent megnéztünk, elolvastunk, honnan tudjuk, kik voltak a jók és kik a rosszak?

Az állandó kiállítás, illetve a tudáscentrum nem értékmentes alkotás, hanem világképét az európai humanizmus alapnormái, vagy másképpen szólva az úgynevezett európai alapértékek szabják meg.

Az áldozatok áldozati mivoltáért valakik felelnek.

Az elsődleges felelősség a náci Németországot terheli, hiszen ennek az államnak volt az ideája és gyakorlata a zsidók iparszerű kiirtása. A történelemben előttük is létezett állami antiszemitizmus, de csak ők teremtettek ebből holokausztot. A holokauszt részben, de csak részben ettől egyedi.

Magyarország esetében a „rosszak” csoportjába tartoznak azok, akik – noha személyükben nem feltétlenül voltak nácik – zökkenőmentesen csatlakoztak a náci gyakorlathoz, és ennek befogadásához saját állami antiszemitizmusukkal megágyaztak a náci tömeggyilkosságnak.

Éppen ezért hangsúlyos felelősség terheli a korabeli magyar államot és vezetőit (beleértve az államfőt is), akik bírták a társadalom jelentős részének támogatását is. Tehát a kiállítás, illetve a tudáscentrum (de igaz ez az oktatási központ lehetséges tevékenységére is) nem állítja a magyarság kollektív felelősségét, de azt sem, hogy a magyar állam és társadalom ártatlan szűz lányként szenvedte volna el ezt az időszakot.

A kollektív felelősség elvétől a létesítmény tartalma mereven elhatárolódik, hiszen ez a tézis az antiszemitizmus egyik alappillére is volt, de éppúgy elhatárolódik attól, hogy a kollektív ártatlanság tanát védelmezze. Más szempontból mindazok, akik a holokauszttörténet kialakulásáért felelnek, a Gonosz eszközei, a Gonosz világi kifejeződései. Nem feltétlenül nevük, hanem a folyamatban betöltött szerepük a meghatározó.

Ám beszélni kell a „jókról” is. Nem számarányuk, hanem az erkölcsi ellenpont jellegük az érdekes és fontos; nem tényleges történeti súlyuk, hanem erkölcsi különneműségük a meghatározó. Soha nem fogjuk tudni elhitetni senkivel, hogy érdemes egy-egy embertelen hatalommal szembeszállni, ha nem mutatjuk fel azokat, akik ezt az elsöprő túlerő ellenére megtették. Éppen ezért kiemelt szerep jut azoknak, akik akár keresztényként, akár a világi humanizmus által vezérelten, akár a cionista önmentés miatt, akár nemzetközi mandátummal mások számára segítséget nyújtottak. Emléküket az egyik kisterem kiállítási anyaga örökíti meg.

A Gonosz elsöprő erejével szemben fel kell mutatni az egykorúan létezett Jót. Az ő jelenlétük nélkül nincs ellenpontja a korabeli Gonosznak.

Hogyan jelenik meg a nemzetközi beágyazottság?

A nemzetközi beágyazottság abszolút jelen van a tudásközpontban, hiszen egy-egy szócikknél nélkülözhetetlen a nemzetközi kontextusra való utalás. És persze az sem mellékes, hogy a kiállítás immanensen tartalmaz egyetemes történeti elemeket, hiszen a zsidókat nem Magyarországon gázosították el. Arról nem is beszélve, hogy a végpont egyik ága (Izrael) ugyancsak egyetemes történeti keretbe illeszti a folyamatokat. Mint említettem, négy kisebb terem is a kiállításhoz tartozik. A Kertész/Köves Gyuri, Herzl és embermentő termen kívül a negyedik tér időszaki kiállításokra szolgál. Itt kívánatos lenne külföldi intézményeket felkérni, hogy saját országuk holokauszttörténetéből, holokausztfeldolgozásából vagy holokausztemlékezetéből teremtsenek kamarakiállítást. Sajnos bőven volt holokausztesemény, és bőven van intézmény is, amely eleget tudna tenni egy ilyen igénynek.

A Sorsok Háza feleslegessé teszi a Holokauszt Dokumentációs Központot és Emlékhelyet (HDKE )?

A rövid és a hosszú válasz megegyezik: nem.

A két intézmény nem versenytársa egymásnak, hanem kiegészítő része. A kevéssé látogatott Páva utcai kiállítás csak hasznot remélhet a Sorsok Házától. Az ottani kiállítás ugyan kevésbé korszerű és élményszerű, mint amilyennek a Sorsok Háza készül, de a Sorsok Háza megtekintése után bizonnyal többen lesznek kíváncsiak rá. A más-más módszertani alapon, részben eltérő hangsúlyokkal működő kiállítás közös élménnyé tud összeadódni. Az biztos, hogy a Sorsok Háza és a HDKE tartalmilag nem rivalizáló, nem alá- és fölérendeltségben működő, hanem egymást kiegészítő intézmény. A HDKE tudásanyagának egy része beépülhet a Sorsok Háza tudásközpontjába.

Mit lehet várni a Sorsok Házától?

Először is azt, hogy sokan megnézik. Az is elvárható, hogy oktatási programját, rendezvényeit szép számmal vegyék igénybe az érdeklődők.

Mindez előfeltétele annak, hogy elérjük a legfőbb célt: a felnövekvő, felnőtté váló generációkon keresztül a magyar társadalom emlékezeti kultúrájának szerves része legyen a holokauszt, tágabb értelemben pedig kialakuljon egy olyan erkölcsi világkép, ami bárki esetében megnehezíti az emberi méltóság elvételét. A holokauszt ugyan a zsidókkal történt, de tanulságai az egész európai kultúrát és ezen belül a számunkra kiemelten fontos magyar nemzeti közösséget érintik.

A magyar azért kiemelten fontos, mert ez az ország a hazánk.

Elvileg bármikor, bárkivel megtörténhet az, ami a zsidókkal történt, és az egyetlen garancia arra, hogy ez ne így legyen, ha a társadalom egyre nagyobb része rezisztenssé válik a jogfosztással szemben. A Sorsok Háza ebben felbecsülhetetlen segítséget jelenthet. Különösen akkor, ha sikerül a hitelesség és érvényesség megfelelő arányát megtalálni; az emberi minőségünkre oly jellemző érzelmi reakciók és racionális megfontolások együttesét egy irányba működtetni.

Életünk nem színház, azaz szégyenünket, szégyeneinket katarzissal nemigen tudjuk orvosolni. Egyetlen lehetőségünk, hogy kicsit jobb emberek legyünk, és utóbb ne kelljen szégyellni magunkat azért, amit tettünk vagy éppen nem tettünk.

A Sorsok Háza egy esély arra, hogy kicsivel jobb emberek, jobb minőségű állampolgárok legyünk. Ennél többet egy intézménytől nem várhatunk. De már az esély is megéri azt, hogy megteremtsük.