Tulajdonképpen én is kisebbséghez tartozom: úgynevezett evangéliumi hívő vagyok. Az olyan, akinek a kereszténység nem vallási vagy kulturális hagyomány, és a legkevésbé sem politikai program, hanem személyes és bensőséges kapcsolat Jézus Krisztussal.
Ez a kapcsolat az életem alapélménye, ez határozza meg az elsődleges identitásomat.
Igen, szoktunk beszélgetni is.
Tudom, sokaknak fura, vicces vagy bosszantó, de ez van.
A többségi társadalom inkább ateista, vagy agnosztikus, vagy tradicionalista, vagy vallásos, és többnyire túlbuzgónak tartja, vagy lenézi, vagy kiröhögi, babonásnak és hülyének bélyegzi, birkáknak stb. csúfolja az evangéliumi hívőket. Amikor megtértem, nem volt kis meló bevállalni például az ismerőseim előtt – néhány addigi barátom otthagyott a francba, egy csomó rokonom máig sem tud mit kezdeni ezzel, abban reménykednek, hogy majd csak elmúlik, pedig nem fog.
E közeg részeként sokáig én is azt az álláspontot képviseltem, hogy a Pride rendkívül ártalmas, hiszen a homoszexualitást népszerűsíti. Hozzáteszem: soha, egy percre sem gyűlöltem a melegeket, tényleg. Soha nem éreztem megvetést vagy undort irántuk, tehát azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok homofób, és ha valaki homofóbnak nevezett, alaposan meg is sértődtem. A meleg embereket inkább olyanoknak gondoltam, akik rossz útra tévedtek, szívből sajnáltam őket, és szívesen segítettem volna, ha tudok, hogy meg tudjanak változni.
Aztán rájöttem, hogy ez is homofóbia.
És átformálódott az álláspontom, néhány év alatt. Megismertem szép sorban néhány embert, akik ebben a dologban személyesen is érintve vannak – nem is gondoltam volna róluk, ha nem tisztelnek meg azzal, hogy elmondják –, egészséges és őszinte beszélgetéseket folytathattam velük; aztán nekiálltam ennek az egész kérdésnek a pro és kontra irodalmát átnézni, és mivel mindig az igazságot akartam hinni, lassan be kellett látnom, hogy az igazság rendkívül egyszerű:
Következésképp a melegség nem olyan dolog, amiből, ha megtér valaki Jézushoz, „meg fog szabadulni” (ami, igen, azt jelenti, hogy az úgynevezett ex-gay mozgalom feltehetőleg kamu).
Sőt, arra jöttem rá, ha a saját nemed tagjai iránt vonzódsz, az azért van, mert Isten ilyennek teremtett. Továbbá, ha komolyan veszem, márpedig komolyan veszem az elvet, hogy senkit nem szabad bántani azért, amiről nem tehet, akkor ezt következetesen kell alkalmazni a melegekre is.
És most elmondom, szerintem miről nem szól a Pride és miről igen.
- nem szól arról, hogy mindenki buzuljon be,
- arról sem, hogy több meleg legyen, mint amennyi van,
- sem arról, hogy az egyházak hülyék,
- sem arról, hogy el kell törölni a nemeket,
- nem szól arról, hogy a gyerekeket meg kell rontani,
- nem arról, hogy bárki fel akarná számolni a házasság vagy a család „intézményét”.
Szerintem (vagy inkább: nekem) egy dologról szól, a szivárványról. Ami (nekem) bibliai jel: Istennek az emberrel – minden emberrel – kötött szövetségének a jele. Arra emlékeztet, hogy Isten minden embert szeret, akit teremtett, következésként, valamiképp, mindenkiről gondoskodik. Ha Isten azért nem szeretne, amilyenné teremtett, akkor nem gondoskodó atya volna, hanem egy korlátolt, sötét bunkó. És tök jó, hogy nem az.
Vagyis, csak kinyögöm már: a Pride arról szól, hogy nem kéne szégyellnünk azt, akik vagyunk, és a körülmény, miszerint nem vagyunk egyformák, nem csúnya és nem riasztó, hanem szép.
Szóval mindannyian elférünk a nap alatt, én is, meg te is, ennyi az egész.
Kiemelt kép: Jánisz Koleszidisz / EPA / MTI
