A 300 spártai állhatatosságát idézi a Pécsen egyéni mandátumot szerző Mellár Tamás, aki a Népszavának adott, izzó szenvedélyen pirított interjújában kérlelhetetlen bátorsággal jelentette ki, ha úgy alakul, kész akár sajtótájékoztatót is tartani a parlamentben, hogy felhívja a figyelmet a hatalmi visszaélésekre. Régen várt, szélsőségesen bátor politikai magatartást vetített ezzel előre. Ha e radikális lépés mellett még esetleg interjúkat is ad majd a professzor, hovatovább interpellál, az már bizonyos tekintetben amolyan „mindenmindegyet”, őrjítő kockázatvállalást jelez, az ellenzéki politika, az ellenállás olyan tartalmi és formai újragondolását, amire reményünk sem lehetett volna, ha nem jön végre egy civil politikus.
Hogy egyenesen beszéljek az iróniamérleg kiakadásig pakolása helyett:
Ismertetem is mindjárt a mellári politikai álomvilág totális valóság- és politikaismeret-hiányról tanúskodó tételeit, de előtte beszéljünk kicsit arról, mi a politika. Ez már csak azért is szükségszerű, mert nem volt az utóbbi tíz évben olyan ciklus, hogy az úgynevezett értelmiség ne üsse fel az egyetemi ógörögoktatók névkönyvét, esetleg a budapesti közgazdász-vetélkedők almanachját, hogy lehetséges miniszterelnök után kutakodjon. Tehát: a politika külön szféra, sajátos logikával, szabályokkal, eszközrendszerrel, legfőképpen tudással. Bármennyire is nehéz tudomásul venni: professzió, szakma.
Ezért nincs az égvilágon semmi értelme úgynevezett köztiszteletben álló civilekről elgondolni, hogy megtörik a rendszert, ha beülnek a parlamentbe. Aki a sajtótájékoztatót tekinti végső eszköznek, az semmit nem ért abból, hogy ennek a politikamentes politikának hozta a legvégső bukását az április 8-i választás. Mármost Mellár kitűnő politikai érzékkel ennek nemhogy eltörlését, hanem kiterjesztését ígéri.
A helyzet azonban súlyosabb annál, mint az eddigiekből következik. Merthogy kiderül a független politikusról, hogy a politikai naivitás olyan fokán van, hogy Mellár szerint például a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks megyei lapjaiban egy-egy oldalt kellene kapnia az ellenzéknek, hogy bemutathassa gondolatait. Nyilván nincs relevanciája, csupán a szakmai érdeklődésem miatt lennék kíváncsi a részletekre, hogy miként zajlana az oldal elkérése, a szerkesztés, illetve a pártalapú munkamegosztás a jobbikos szerző és a DK-s tördelő között.
Ha a szórakoztatóipari részét elengedem a történetnek, akkor dermesztő igazán a sztori: mit gondol vajon Mellár a rendszer működéséről? A nyilvánosság szerkezetéről? A politika természetéről? A nyomásgyakorlás eszközeiről?
Az egészet az keretezi be, hogy Mellár szerint a választás az ellenzék leváltásáról szólt, amiben kétségkívül igaza van, a kérdés az, hogy ezek után miért tartja a változás első lépésének a régi eszközök konzerválását. Igaz, az interjúja azt pontosan jelzi, hogy nincs egyetlen ötlete sem arra, miként lehet sikeres a rendszer ellenzéke, hogyan helyezhet nyomást az ellenállás a rendszer kulcsintézményeire, miként mozdíthatja a kereteket meg úgy, hogy fairebb körülmények legyenek a következő választás alkalmával. Tán sem fel tűnik neki, hogy miközben szelíd hangon, fotelban bemutatott sálkötéshez illő tempóban kér oldalakat lapokban,
Fotó: MTI / Balogh Zoltán
Aztán persze beszélhetünk Polt Péterről és az ügyészségről, vagy Patyi Andrásról, aki nyomorult gyávaságában kéri az elnézéséket Orbán Viktortól, amiért egyszer az életben rá is vonatkoztak a törvények, ahogyan a világvégi fatolvajokra mindennap.
Mellárnak, ahogyan ezekre a mindennapi ellenállási, nyomásgyakorlási helyzetekre, úgy az ellenzéki általános politikai és tartalmi kifulladására sincs válasza. Nincs történet, amit elmond, nincs igazság, amelyért mindent kockáztatna.
De kész sajtótájékoztatót tartani. Ez legvégül is nem haszontalan, mert már a megválasztásakor jelzi, hogy megérett a leváltásra. Ezzel pedig újra megüzente nekünk:
Amíg viszont lesz, addig ellenzéki történet és valódi politika nem lesz.
Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila
