Poszt ITT

Orbán, a régi-új földesúr

Csak felelevenítette, amit az elei már begyakoroltak. Vélemény.
Korábban a témában:

Vannak a régi meg az új urak, kiknek szava dönthet Hungáriában.

Mindig is így volt ez.

Mellár Tamás közgazdász 2012-ben a Népszabadságban mesélte: Orbán az első miniszterelnöki ciklusában többször beszélgetett négyszemközt vele, s nyilvánvaló, hogy a politikus a 2002-es, a Fidesz számára hidegzuhanyként ható választási vereség után lépett új útra.

Orbánban akkor fogant a gondolat – vélte Mellár –, hogy nincs egyszerre piacgazdaság és demokrácia, „mert Magyarország ma is feudális viszonyok között él”.

És Orbán aztán tudja, hogy valaki mindig úr a háznál, akinek a szava és a döntése szent, a többinek meg kuss. (Meg hát azt se feledjük: a vezéri mítosz, meg a bársony puhasága együtt olyan vonzalom, aminek a tisztesség is nehezen tud ellenállni.)

Bécsi vigéc

Tehát nem alulról kell építkezni, hanem felülről uralni a rendszert, monopolhelyzetbe hozni a hazai nagyvállalkozókat, s az egzisztenciális szálakon keresztül majd ők biztosítják, hogy az alattuk lévők a kívánt pártra szavazzanak. „Ha a földesúr katolikus, a jobbágyot is azzá teszi.”

Egy kis kitérő. Ugye ebből érti mindenki, annak idején miért került a Népszabadság kiadója, meg néhány nagy példányszámú, a maga frontján vezető lap egy bécsi vigéc kezére: olyan valakiére, aki arról hírhedt, hogy nála a pénzen, a baksison, szóval a maga gyarapodásán kívül semmi nem számít. És amikor rákiáltottak, hogy kifelé, takarodj, vagy valami hasonlót, akkor csak maga elé nyújtotta a markát, és már el is köszönt. A Mediaworks nevű műkiadó azután gyorsan Orbán haveri körének kezére került, s ez volt a riadót fújó kürtszó. Volt, aki csak ekkor kapott észbe, hogy miért jutottak sorozatban M. Lőrinc gázszerelő, meg az örökös kötélbarát és társaik, rokonaik és üzletfeleik minden nyilvános vagy meghívásos milliárdos pályázatok versenyében a győztes helyre.

Húsz százalék

2002-ben, a csúfos bukás utáni őszön felhívott egy régi ismerősöm, segítsek neki: a nyilvánosság ereje a hatalom záloga, és ő már csak ebben bízhat. Röviden: Kehidakustyánban, az új gyógyforrás vidékén – ez volt az orbáni rendszer egyik próbaterepe – egy jó kiállású szállodácskát kezdett építeni, amihez állami támogatásra is pályázott, ha jól emlékszem,tízmillió forintot ítéltek meg neki, de mielőtt utaltak volna, előre le kellett róni a 20 százalékos visszaosztást,

régiesen szólva az új földesúrnak a baksist, vagy ahogy mostanában hívják, a nemzetbiztonsági kockázatot. Addig ugyanis egyetlen fitying se csordogált a csúcsról a völgybe.

Csakhogy időközben váratlanul bukott a Fidesz a választásokon, kormányváltás jött, a győztes szocik pedig, látva a kiüresített kasszát, leállítottak minden kifizetést, legelébb is a mutyipénzeket. Szegény jó ismerős azt remélte, hogy az egykori pártlap befolyásával még megtalálhatja az igazát, vagyis az állami pénzforrás csapját. De a tanács csak ennyi volt: próbálkozzon a Polgárok Házában, ahová állítólag a visszaosztott pénz nagy részét bebetonozták.

De ez se új dolog ám. Már Jókai is hasonlókat pedzegetett Az új földesúrban, ahol is a csatából megtért régi gazda, Garanvölgyi uraság üres csűrt talált, s még a dohányra valót se tudta gondtalanul előteremteni.

Tetszenek emlékezni? Mert a dohányhatalommal indul el minden. Idézzük fel:

Egy ilyen kedve ellen előretolt napon azt mondák Garanvölgyinek, hogy egész tökéletességgel mégsem lehet a világot kizárni a szobából, a politikai változások ellen semmiképpen sincs az ember azáltal biztosítva, ha azt mondja: hallgatni fogok, mert azok felkeresik az embert legcsendesebb odújában is, s megtámadják a dohánydöböze közepében. – Már ezentúl nem lehet “szűzdohányt” színi: be van hozva a monopólium; a dohányt csak trafikából lehet hozatni, különben házmotozásnak teszi ki magát az ember, s ha tiltott kedvencét megkapják nála, nagy pénzzel lesz adósa a státusnak.

Garanvölgyi Ádám erre azt mondta:

– Jól van. Nem fogok dohányozni többet. Legalább jobb étvágyam lesz.

És azzal fölviteté a padlásra ősi tajtékpipáit, a minden veszedelemben hű kísérőket, mik annyi veszteségből egyedül maradtak meg családi klenódiumképpen, és soha többet nem dohányozék vala.

Majd ismét egy másik húzva-vonva jött napon azzal a hírrel örvendezteték meg, hogy bizonyára a bor is akcíza alá esik, már ezután majd csak felsőbbek engedelmével lehet csapra ütni a hordót, s meg kell adni az árát jókedvnek és haragnak, mert az ember mindkét esetben mentül többet “fogyaszt”, annál többet kontribuál.

– Jól van. Tehát nem fogok több bort inni. Legalább jobban alszom.

És azontúl nem nyúlt hozzá semmiféle italhoz, kivéve a vizet.

Egy újabb, senkitől nem kívánt napon ismét arra a jó hírre ébredt, hogy a játékkártyák is bélyeget kapnak, már ezentúl azokon is ott lesz a sas.

– Jól van, tehát nem fogok többet kártyázni; – legalább nem vesztek.

És megtartotta fogadását.

Akad, aki meglepődött?

Megjött a régi-új földesúr, s csak felelevenítette, amit az elei már begyakoroltak.

Igazat szólt Mellár: Ha a földesúr nem szí’ dohányt, majd a jobbágy se teheti azt!

Punktum.

Kiemelt kép: Getty Images/Dean Mouhtaropoulos

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.