Az orbáni rendszernek nincs alternatívája. Ez van

Miért tűri az orbáni diktatúrát a magyar nép? – kérdezi kétségbeesetten az ellenzék. Nos, a magyar nép egész jól tűri a NER-t, egy tekintélyes része pedig kifejezetten igényli. A Fidesz pedig csak kiszolgálja az igényeket.

Nem a politikai elit alakítja a társadalmat, hanem a társadalom termeli ki a maga elitjét, hagyományai, kultúrája, gazdasági kényszerei és nem utolsó sorban: történelmi tapasztalatai alapján.

Nem a Fideszt kell elemezgetni, mert ők végigették a politikai étlapot és kipróbáltak mindent, amit csak lehetett, hogy sikeresek legyenek, hanem a magyar társadalmat.

Érdemes átfutni, melyek a jelenlegi rezsimmel szembeni főbb vádak, mivel kampányol az ellenzék, és ez mit mond a magyar társadalom zömének, az úgynevezett „magyar embernek”.

Azt mondják, a Fidesz felszámolta a jogállamot, átírta az alkotmányt, megszüntette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Mikor volt itt nyugati értelemben vett jogállam? És ha papíron volt is, mit jelentett az átlagember számára? A munkavállaló megnyerhetett egy pert a céggel szemben? A nagy cégeket lehetett perelni? Mit jelentett nálunk az alkotmány az elmúlt évszázadban? Volt hozzá valaha bármi köze a „magyar embernek”?

A demokrácia alig jelentett többet, mint hogy a parlamentben veszekednek, miközben nem változik semmi, csak a politikusok jól megszedik magukat.

Hogy felszámolják a sajtószabadságot? Mikor volt igazi sajtószabadság, azaz véleménypluralizmus? A liberális kilencvenes években, minthogy nem volt internet, feleennyi ellenzéki médium se volt, mint most, amikor pedig a Fidesz tényleg rátenyerel mindenre, amire csak tud. Az államszocializmusban meg semmi, csak a szamizdatok egy szűk értelmiségi kör számára, meg a Szabad Európa.

Hogy korrupció, rablás meg mutyi? Miért, a privatizáció mi volt, főleg a spontán privatizáció?

Összeálltak az ügyes „reformszocialista” meg a „technokrata” gazemberek, elosztották egymás közt az állami vállalatokat, és kiadták az új jelszót a tehetetlen prolinak: Miénk a gyár, nekünk dolgozol! És ez még a jobbik eset volt, mert el is adhatták valami külföldinek, vagy bezárták, mint veszteségest és mindenki repült.

Nem voltak sztrájkok, nem volt polgári kurázsi, a prolik tudomásul vették, hogy most épp ez van. Nemhogy szolidaritás nem volt itt 56 óta, de még érdekérvényesítés se, csak kiskapuk és egyéni túlélés.

Aztán az egész liberális húsz év zengett a korrupciós ügyektől, felsorolni is hosszadalmas lenne, viszont felelősségre vonás sose volt. Kicsit megrángatták szegény Tocsik Mártát, aki amúgy hóvirágtiszta volt a többiekhez képest, odadobták Zuschlagot, aki pitiáner volt, viszont kényelmetlen a modortalansága miatt, de semmi komoly. A „magyar ember” elfásult.

De a korrupció amúgy is érdektelen téma, a magyar társadalmat igazából sose mozgatta meg, hogy az aktuális elit rabol. Itt ez a világ rendje. Hogy einstandolták a trafikokat meg a magánnyugdíj-pénztárakat? Hogy nincs a magántulajdonnak biztonsága és bárkitől elvehet az állam bármikor bármit? Miért? Nem erről szólt az egész huszadik század?

Volt itt bármikor tömegtüntetés a közpénzek elherdálása miatt? Csak a neojobbágy szokásos morgolódása, hogy a politikusok lopnak. A közpénzt, közjavakat a „magyar ember” sose érezte a sajátjának, azaz a köz pénzének és javának.

Szimbolikus ügyek és történelmi sérelmek még mindig kivisznek utcára embereket, de a közpénz soha.

A Jobbik plakátkampányának nem véletlenül nincs mérhető eredménye a Fidesz népszerűségét tekintve, igazán megkérdezhették volna valakitől, hogy érdemes-e ilyesmire ennyi pénzt kidobni.

A közmunkások kiszolgáltatottsága és jogfosztása? Erről meg kéne kérdezni (főleg vidéken) a Zembereket. Hát nem a baloldali szociológus véleményét hallanánk. Nincs munkanélküli, csak munkakerülő, ingyenélő, aki nem akar dógozni, akit a tisztességesen dolgozó emberek tartanak el. Most végre rá van kényszerítve, hogy ne csak segélyből éljen.

Rendőrállam? A rendszerváltás után mást se lehetett hallani buszon, vonaton, villamoson, hogy milyen világ ez, kimenni se lehet az utcára, a rendőrt meg kiröhögik.

Régen bezzeg a rendőrnek volt tekintélye, bement a kocsmába és kizavart mindenkit.

Romákról, melegek jogairól, bevándorlókról, drogliberalizációról és a hasonlókról jobb, ha említést se teszünk. Tegyünk viszont említést a nyugati demokráciával társított kapitalizmusról.

A „magyar ember”, aki Kádárt szerette és jól elvolt az államszocializmusban, már a rendszerváltáskor – amihez semmi köze nem volt, mert a feje fölött csinálták -, úgy érezte, hogy valami szokatlan, valami számára nagyon idegen jön. Csak jöttek a kellemes dolgok is, ami ezt a rossz érzést némiképp kompenzálta.

Egy darabig beszopta az ígérgetést is a nyugati életszínvonalról. Aztán szembesült azzal, hogy sose lesz kávézója Bécsben, hogy a kézzelfogható, hétköznapi kapitalizmus nem az, amiről pofáznak neki, hanem merő szélhámosság. Egyrészt nincs verseny, és kamu, hogy aki szorgalmas, vállalkozókedvű és tehetséges, az sikeres lehet.

Itt az boldogul, aki benne van a pikszisben, mint mindig.

Meg aztán a kapitalizmus itt azt jelenti, hogy a kisembert rászedik és kicsalják azt a kevés pénzt is a zsebéből. Reklámozzák a hitelt, aztán elviszik feje fölül a házat. A kapitalizmus a gyárbezárás, a pilótajáték és a svájci frankalapú hitel és nem más. A bankár vagy a cégvezér legfeljebb az öltönyét és a szövegét tekintve más, mint az „itt a piros, hol a piros”-t játszó, a „parasztot” kizsebelő útszéli csaló. Akkor már inkább állampapírban kell tartani azt a kis pénzecskét.

Miközben azt kapta a pofájába, hogy nem eléggé nyugati, nem eléggé nyitott. Hogy elmaradott.

Hogy lemaradunk, nem vagyunk már a térség éltanulói. Mert nincs vállalkozókedv, a magyar ember nem mer kockáztatni, mindent az államtól vár, állami csöcsön lóg, a gondoskodó államban hisz, nem eléggé felnőtt ez a társadalom.

És ezt a pimaszkodást még tetézte, hogy az ilyen dumákat olyanok is nyomatták, akik szintén állami csöcsön lógtak, akiknek a filmjeit, folyóiratait, könyveit, állását a haverok garantálták állami pénzből.

Ők voltak az úgynevezett balliberális (értsd: neoliberális) véleményformálók.

Akiknek a másik gyakori szövege az volt, hogy „mit szól ehhez a külföld”, a Nyugat. Meg hogy elmennek a multik, ha itt adóztatni mernénk őket, és akkor mi lesz. És egy darabig sikeresen is bazíroztak ezzel a szöveggel a „magyar ember” vesztes történelméből adódó beszariságára.

Aztán Orbán Viktor megmutatta, hogy mit szól ehhez vagy ahhoz a külföld. Semmit. Ha meg szól, arra magasról tesz a kormányzat. És a multikkal is meg lehet egyezni, sőt tejelnek, hogy itt maradjanak, akárcsak a bankok.

A sokáig véleménymonopóliummal rendelkező ballib értelmiség dumája egy nagy blöff volt, legalább akkora, mint az, hogy ők a szakemberek.

Egy ismerősöm, aki sokáig notórius MSZP szavazó volt, 2010 óta a Fideszre szavaz. Azt mondja, most is utálja Orbánt, de ezek legalább csinálnak valamit. Mindenhol folyik valamilyen építkezés. Hogy háromszor annyiba kerül, meg a haveri vállalkozók kapják a melót? Nem érdekli. Itt mindig háromszor annyiba került minden, mindig a haveri vállalkozók jártak jól, csak a balliberális kormányok alatt mégse készült el semmi. Illetve a négyes metró, ötvenvalahány milliárd pluszért.

Egyetlen ellenzéki párt se kampányol azzal, hogy mi ezt vagy azt fogjuk megcsinálni konkrétan. Kizárólag negatív kampány folyik: ezek lopnak és nincs demokrácia. Meg egy kis szociális demagógia.

Az első és a második alig érdekel valakit, a harmadikban meg senki nem hisz. A közvélekedés: az ellenzéknek semmi elképzelése nincs semmiről.

És ehhez számítsuk hozzá a bizonytalan és rettegő magyar társadalom felé folytatott kampányt rezsicsökkentésről, migrációról, Soros-összeesküvésről, védelemről, erős államról, rendről, egyebekről.

Az, hogy az Orbán rezsimnek nincs alternatívája, elsősorban azt jelenti, hogy ha Orbán meg se született volna, és a Fidesz meg se alakult volna, a NER-t akkor is megcsinálták volna valakik, legfeljebb más néven.

Ha pedig Orbánék valami isteni csoda folytán megbuknának, az sem biztos, hogy egyúttal a rendszer bukását eredményezné. Miért? Mert nincs alternatíva.

Ha lenne alternatíva, lenne társadalmi igény ellenzékre. Így éppen annyi és olyan ellenzékünk van, amennyire és amilyenre igény van.