Mert oké, valóban, tényleg mindent meg lehet csinálni velünk, nincs számonkérés, nincs büntetés, ez igaz. De hát hogy is lenne, hiszen mindenhol azok ülnek, akik a rendszert működtetik, akiknek semmiképp nem érdekük semmilyen fék, semmilyen retorzió.
Még akkor sem, ha konkrét lopásról (magánnyugdíjpénztárak), akkor sem, ha csupán a jövőbéli teljes eladósodásról és függésről (Paks 2), de még akkor sem, mikor teljesen egyértelműen bizonyos körök közpénzből (a mi adónkból és eu-s pályázati pénzekből) való kistafírozásáról csevegünk – csak hogy hirtelen a legnyilvánvalóbb példákat kapjam elő.
Sokat gondolok arra, milyen jót tett a lopások, csalások, új földesurak világának a felgyorsult hírkultúra is: a tegnapi durva törvénysértés mára már lejárt lemez, ha elemezné is valaki, senki el nem olvassa, mert van új, van más, amit lehet osztani, amin lehet dühöngeni.
A média pedig javarészt már azon az oldalon van, amelyik a kozmetikázásban érdekelt. A szélesebb tömegek pedig az egy kézben erősen tartott ingyenes lapokból, a plakátokról, a bárgyú és harsogó propagandából isszák a „híreket”, innen szerzik az értesüléseket. Miszerint itt minden rendben van, szárnyalunk, már a csillagos égi határt is túlléptük. Hogy minálunk azért nincs következmény, mert nincs ügy. Aki mást állít, az pedig sorosbérenc, hazaáruló, bornírt komcsi. Ellenség.
És annak, hogy valaki ellenség, valaki a Mi Ellenségünk, annak bizony, vannak következményei! Ha valakinek korábban voltak is kétségei például a közbeszerzési tenderek tisztaságát illetően, végigmehet a listákon. A G nap óta hány tendert nyert az addig taroló Főlajos? Mivel meszelték el a pályázatokat? Kik a mostani sikeresek, jó ajánlatot tevők? És ezek csak a nagyberuházások. Érdemes csak úgy találomra utána menni kisebb horderejű (de azért tisztességes hasznot hozó) pénzforrásoknak, például kipuhatolni, mi a pálya az önkormányzati megrendeléseknél, hogy ugyan már, ki szállít egy-egy kórházba, melyik cég rendezi a városi rendezvényeket, stb… Meglátjuk, hogy ezek a kis suskusok is mehetnek nyíltan. Mint ahogy nyíltan rabolhatják le egyesek a belvárost, szállhatnak el a szállodáikkal, éttermeikkel. Közpénzből, hangsúlyozom, közpénzből.
Tényleg nem értem, honnan vették ehhez a pofátlan lopáshoz a merszet. Honnan gondolják, hogy felhatalmazásuk van rá. Bruck András egyik közelmúltban megjelent írását idézem: „Konfliktusvállalás nélkül semmilyen új kormánynak nem lesz létjogosultsága. Bűnvádi eljárások megkezdése, ítéletek, vagyonelkobzás nélkül nem lehetséges új fejezetet nyitni a tragikusan félrecsúszott magyar demokrácia történetében.” Egyetértek. Ám ha szó is esik arról, hogy esetleges és talán és egyszer: jön a mismásolás, a csönd. És számomra mindennél félelmetesebb. És reménytelenebb. Ahogy ez most kinéz, nem lesz errefelé semmiféle elmozdulás, semmiféle számonkérés. Egyszóval nem lesz következmény.
De ne ezen búsuljunk: nézzük meg csodás nemzeti együttműködési rendszerünk azért ismeri a szó jelentését – még ha magára soha nem is fogja vonatkoztatni. Nem csak másik oldalra került vállalkozókon élezi pompázatos karmait, de nem ám! Erőszeretettel mélyeszti azokba is, akik nyíltan szólni mernek. Persze itt is szelektív az ügymenet: bizonyos emberekbe nem mernek nagykést mártani, de másokat bizony szívesen megcibálnak. Hol látványosan, hol kevésbé látványosan. Néha elég csak a megrendeléseket elapasztani, nem hívni az illetőt a baráti médiába. Sok ilyenről beszélhetünk, de a leglátványosabb eset tavaly a nagy sajtóvisszhangot kapott Kovács Patrícia ügye volt – nála bűnnek elég volt annyi, hogy Gusztos a férje. Elmozdítani a figurát a hivatalából, valamilyen mondvacsinált indokkal. Hogy politikai ügy volt? Ugyan, már, ki állítja?
Nos, Havas Henriket el lehetett zavarni a Tv2-től, és a Hot! magazintól, senki nem állt ki érte. Egy alkalmazott ne szidja a főnököt, se a főnök nejét, mondja a nép gyermeke, még tán igazat is adnak a kenyéradó gazdának, ne is adjon ilyen mocskos szájba kenyeret! Megvan a tanulság, ugye: ha ők tartanak el, ők tartják a védőhálót is alattad. (Persze egyre nehezebb egy olyan médiában megtalálni a felületet a nyílt beszédre, a vélemény kimondására, amit nem a kormánybarát NER helytartók uralnak.)
Kiss Tibinél más a helyzet, ott be kellett érniük egy nyilatkozattal, miszerint nálunk művészi szabadság van. Kénytelenek voltak ezt mondani, ugyanis Kiss egy szabad művész. Nem alkalmazott. Ha az lenne, bizony nem jönnének ilyen aprósággal, mint művészi szabadság, ne egyenek kétségeink. Ugyanúgy feltennék a szájkosarat a művész úrra is, mint ahogy annyi házi művészükre. A szabad művészekkel csak annyit tudnak csinálni, hogy szépen és alattomosan egyre kevesebb levegőt hagynak nekik.
