Poszt ITT

Gerlóczy: Cséplő Gyuri

"Kiscsirke, mi a kérésed?"

Ha a Cinefesten nem is, itt most megnézheti Schiffer Pál Cséplő Gyuri című filmjét.

Háttér

Közlemény

Kedves Barátaink,

sajnálattal közöljük, hogy a DunaDOCK nem tartja meg MasterClass programját a szeptemberi Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban – terveinkkel ellentétben – nem szerepel magyarországi roma témájú film, vagy ha mégis, akkor az érintett filmek címe, tartalma és alkotóik nem lehetnek feltüntetve a fesztivál hivatalos programjában és semmilyen egyéb nyilvános fórumon.

Idén is szakmai kritériumok alapján válogattunk nemzetközileg elismert külföldi- és magyar dokumentumfilmeket MasterClassunkhoz. A hazai alkotások közül vetíteni terveztünk egy nagy klasszikust – Schiffer Pál Cséplő Gyuri (1978) című filmjét -, és egy nemzetközi fesztiválokat megjárt, friss dokumentumfilmet is. Történetesen mindkettő roma témájú.

Érthetetlen számunkra a CineFest vezetőségének indoklása, miszerint a filmfesztivál időpontja idén az önkormányzati választások elé esik, így a politikai konfliktusok elkerülése végett, és biztonsági okokból nem vállalnak semmilyen magyarországi roma témájú filmvetítést, sőt a szokásos roma programjukat sem tartják meg.

Mi hisszük, hogy a dokumentumfilm olyan médium, amely segíti az egymás iránti empátiát, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy független filmes szakmai program szabadságát korlátozhatja az aktuálpolitika.

Ilyen feltételekkel a DunaDOCK nem lesz jelen a CineFesten, döntésünkről már tájékoztattuk a fesztivált.

Őszintén sajnáljuk, hogy egy nemzetközi filmfesztiválon ilyen helyzet előállhat.
MasterClass sorozatunkat más helyszínen és időpontban folytatjuk, amelyről hamarosan tájékoztatunk benneteket.

Budapest, 2014. augusztus

a DunaDOCK csapat
Böjte Ágnes, Groó Diana, Trencsényi Klára, Ugrin Julianna Doboz szövege

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik