Nagy port kavart a miniszterelnök – szabadsága idején közölt – Policity-interjúja. Ebben többek közt a tandíjjal kapcsolatban fejtette ki véleményét. Mint tőle tudjuk, nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit tesz. Itt azonban a tettek sajnos megerősítik a mondottakat. Na, nem az egyenesen, egyértelműen kimondottakat, mert azzal éppen ellentétesek az intézkedések, hanem a bonyolultabb körmondatokban kifejtetteket.
Idézzük Orbán Viktort: „A tandíjat ellenzem. Azt szeretném, hogy Magyarországon olyan felsőoktatási rendszer működjön, ahol képes legyen minden diák maga állni a tanulási költségét. (sic!) Mindenki a teljeset. A mostani állapot még nem ilyen, mert ide csak több lépéssel lehet eljutni. A cél egy teljesen új felsőoktatási rendszer kialakítása-”
Tehát ellenzi a tandíjat, de ugyanakkor azt szeretné, ha mindenki maga fizetné. Ellenzi is, meg szeretné is. Bár a gordiuszi csomó nem oldódik meg később sem, de azért van némi magyarázat. Orbán arra gondol, hogy az állam – a tényleg kedvező (2 százalékos kamatú) diákhitellel – biztosítja annak lehetőségét, hogy mindenki fizethessen. Mert fizetni így is a diák fog, csak később. Az állam kölcsönad a hallgatónak, a hallgató pedig, miután végez, visszafizeti a pénzt. Ha a diáknak kell kifizetni a tanulmányi költségeit most vagy később, az tandíj. (A Magyar Értelmező Szótár szerint a tandíj (főnév): „Az a pénzösszeg, melyet valaki bizonyos ideig tartó tanításért fizet, illetőleg kap.”)
Ha hitelre veszek autót, sukorói telket vagy lézerblokkolót, akkor azt nem a bank fizeti, csak kölcsönad, amit majd könyörtelenül behajt tőlem.
Egyébként a tandíj nem ördögtől való, csak néven kellene nevezni, és (valós) társadalmi vitát kellene nyitni róla. Nem valós vita a nem néven nevezett tandíjról egyébként már volt: a 2008-ban fejlesztési részhozzájárulásnak (fer) hívott tandíjról (is) úgynevezett szociális népszavazást kezdeményezett a Fidesz. Az emberek le is szavazták. Ez volt a kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?”
Az emberek azt mondták, hogy igen. Igen, egyetértenek, hogy ne kelljen fizetni. Most azt mondja – a népszavazáskor is a jobboldal vezéreként fellépő – Orbán, hogy nem. Nem ért egyet, hogy ne kelljen mindenkinek fizetnie a felsőoktatásért. Sőt, „mindenkinek a teljes” képzési költségét kellene szerinte állnia.
Az igennel sokat spórolhatsz – hangzott a fideszes kampányszlogen. Akkor a fernek hívott tandíj az alapképzésben havi 10 500, mesterképzésben havi 15 ezer forint lett volna. Mentességet kaptak volna rászorulók, és a legtehetségesebb 15 százalék. Akkor a diákhitel havonta 40 ezer forint volt, azaz a fert bőven ki lehetett volna fizetni az akkori diákhitelből.
2008. február 13-án a Syma-csarnokban Orbán így nyilatkozott: „A tandíj ugyanis nemcsak az egyetemekről szorítja ki az okos, de szegény családba született gyerekeket, hanem előbb-utóbb a gimnáziumból is. Mert minek járjon gimnáziumba a gyerek, ha úgysem tudjuk majd utána fizetni az egyetemet? Az út vége belátható, nem a tudás alapú iparágakba, nem az igazi európai jövőbe kapcsolódunk be, még csak nem is az idetelepített gumigyárakban fogunk dolgozni, hanem a végén majd szemetet fogunk égetni, mint ahogy a harmadik világ országaiban teszik.”
Ma épp ezt látjuk. Az eddig is GDP-arányaiban rendkívül alacsony felsőoktatási büdzsét jelentősen megvágják, ennek következtében kiszorulnak a gyerekek a felsőoktatásból. A kormány intézkedései a gimnáziumi utakat is leszűkítik, a fiatalokat lebutított (lenullázott közismeretet adó) szakképzés felé terelik, sőt sokukat 16 évesen kilökik a közoktatásból. Ma már a Fidesz van hatalmon. Ez az oktatáspolitikájának eredménye.
„Az új rendszer lényege a kölcsönös felelősségvállalás, amely az egyén és a közösség között jön létre” – magyarázza ma Orbán Viktor. Pont ezt magyarázták 2008-ban is az akkori kormánypártiak a ferrel kapcsolatban.
Akkor azonban a Fidesz azt mondta, a fer nem fair.
Ma azt mondja, a tandíj nem tandíj.
