A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és a Rallysport Bizottság (RSB) közös közleményéből kiderül, hogy ki kellett zárni egy versenyzőpárost még a Diósgyőr Rally rajtja előtt, mert kábítószert fogyasztottak.
„A 2025. évi 3. Diósgyőr Rally első gyorsasági szakaszát megelőzően a Miskolci Rendőrkapitányság a teljes versenyzői mezőnyt gyorsteszt alá vonva megállapította, hogy
az egyik versenyzőpáros az előzetes teszteredmény szerint kábítószer fogyasztását követően, vezetési képességet befolyásoló anyag hatása alatt ült versenyautóba. A gyorsteszt pozitív eredményére figyelemmel a páros mindkét tagját, vezetőt és navigátort egyaránt, előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra további intézkedés végett
– olvasható a szerkesztőségünknek megküldött közleményben, amiből kiderül, hogy a gépjármű vezetőjét és navigátorát kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt vonták eljárás alá.
Megkeresésünkre Zupkó Jázmin, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség ügyeletes szóvivője azt a választ küldte, hogy: „A versenyen részt vevő járművezetővel és navigátorával szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A gyorsteszt eredménye alapján a járművezető esetében megalapozott a gyanú járművezetés bódult állapotban vétségének, valamint kábítószer birtoklás vétségének elkövetésére. Navigátorával szemben kábítószer birtoklás vétsége miatt merült fel megalapozott gyanú. A gyanúsítottak kihallgatása megtörtént az eset kapcsán”
„Az MNASZ, az RSB és a verseny szervezője közösen nyilatkoznak arról, hogy az autóversenyzés közege a leghatározottabban elhatárolódik az üggyel érintett felelőtlen magatartástól, megtisztelve a versenyzők döntő többségét, akik igyekeznek a legtökéletesebb fizikai és mentális állapotban rajthoz állni, felelősségteljes magatartásukkal erősíteni a sportág iránti tiszteletet és bizalmat.”