1997-ben Texas állam olyan törvényt hozott, amely lehetővé tette polgárainak, hogy amennyiben a Föld körüli pályán keringő ISS űrállomás, vagy az akkor még üzemelő Mir fedélzetén éri őket valamilyen választás, akkor is le tudják adni emailben a voksukat, amelyet azután a Johnson Űrközpont továbbított a megfelelő választókerületbe. Nyilván nehéz elképzelni, hogy ezeknek a szavazatoknak bármilyen valós hatásuk lehetett volna, de éppen itt van a demokratikus kutya elásva, hiszen ugyanez bármelyik egy-két szavazatról elmondható lenne, és ezek a bármilyen egy-két szavazatok összeadva döntenek végül választási sikerről vagy bukásról. Az űrszavazás nyilvánvaló szimbolikus üzenetét könnyű dekódolni: minden voks számít, minden voksra ezért szükség van.
Egy kapcsolódó magyar hír az elmúlt napokból: hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választáson. Ezt Orbán Viktor ígérte Chicagóban élő magyarok társaságában. Ahogy ez várható volt, a bejelentés azonnal vitát indított. Nem magyar jellegzetesség, hogy a téma körül kétségek vannak. A politikát formálókat és a tudományt is izgalomban tartja, hogy a választókörben személyesen lebonyolított szavazásnak létezik-e bármiféle alternatívája. Ez az alternatíva szükséges lehet azokra az esetekre, amikor a választó nem tud valamiért elmenni a szavazókörébe, de felmerül az igény arra az esetre is, ha csupán a választói lustasággal akarják a döntéshozók felvenni a versenyt, és a kényelmesebb szavazás lehetőségétől várják a magasabb részvételt.
A magyar javaslat nyilván csak az előző körben értelmezhető, hiszen a határon túl élő magyar állampolgároknak méltányolható nehézséget jelenthet csak a szavazás kedvéért valamelyik távoli képviseletre elutazni, ez nem a kényelmesség kategóriája. A postán történő szavazás csak egy a lehetséges megoldások közül, létezhet még meghatalmazotton keresztüli, un. proxy szavazás és természetesen ott az on-line lehetőség is. Utóbbi reálisabban merül fel a magyar vitákban is. Ha ugyanis a pénzünket bátran utalgatjuk az interneten keresztül, és amúgy tudható módon a vállalati világ hatalmas téttel rendelkező közös döntései, szavazásai is simán működnek biztonságos elektronikus csatornákon keresztül, akkor éppenséggel nem kéne azonnal kizárni ezt az eszközt a politika világából. Egy alapvetően bizalomhiányos és ettől kissé paranoid közösség számára azonban a szemmel nyomon nem követhető, kézzel meg nem tapintható megoldásokat mindig is körül fogja venni a kétkedés légköre, még akkor is, ha elvileg ennek semmilyen valós oka nem lehet.
A postai szavazás javaslata így kerülhetett tehát a napokban az asztalra. Ez a leggyakoribb, a legtöbbet már eddig is használt módszer. A legtöbb elméleti kétség a szavazás titkosságának garantálása körül van. Kétségtelen, a szavazófülke intimitását nem lehet távolról reprodukálni. Nem tudhatjuk biztosan, milyen körülmények között, milyen esetleges nyomás alatt tölti ki a távoli szavazó a céduláját. Ismert olyan megoldás, ahol az érvényességhez egy azonosítható tanú aláírt nyilatkozatát is csatolni kell arról, hogy az illető a szabad akaratából voksolt. Teljes bizonyosságot persze ez sem ad.
Kérdés, hogy valóban érdemes-e túl sokat időzni ezzel a dilemmával. Az a mód, ahogy most szavazunk, szintén felvet olyan kétségeket, amelyeket például a postán történő szavazás kiküszöböl. Gondoljunk csak a választónapi mozgósítás törvénytelen megoldásaira, a buszoztatásra, kocsiztatásra, etetésre, itatásra. Postán történő szavazás esetén pont így nem lehet az eredményt befolyásolni.
A speciális magyar esetben nem az elmélet, inkább a gyakorlat jelent nagyobb gondot. A postán történő szavazás esetén kiemelkedik a közvetítő szereplő, praktikusan a posta szerepe. Ahol nagyon megy a postai voksolás, mint például az USA-ban, ott a szövetségi ügynökségként működő postaszolgálatban, az USPS-ben nyugodtan megbízhat a voksolási lánc minden résztvevője. A magyar megoldás azonban kifejezetten olyan esetekre irányul, amelyeknél valamely külföldi postai szolgáltatás igénybevétele lehet szükséges. Mindez nem zárja ki a működőképességet, de olyan robosztus megoldás szükséges, amelynek nem lehet része a postahivatal bármilyen extra hozzájárulása azon túl, hogy a szavazólapot tartalmazó borítékot továbbítja. Másik opció a posták teljes kihagyása valamiféle gyűjtőfutár-szolgálat beállításával, ennek a költségei viszont az egekbe nőhetnek.
Bármi is lesz végül a választott módszer, annyi bizonyos, hogy ha már a Magyar Országgyűlés döntésével nagy tömegű, nem hazai lakcímmel rendelkező állampolgárt szavazati joghoz juttatott, akkor ehhez szinte kötelező valamiféle olyan megoldást is csatolni, amely ezt a jogot gyakorolhatóvá teszi, életet visz bele. Személy szerint pedig örülök, hogy ezzel az igénnyel megnyílik a távoli szavazás vitája is Magyarországon, amely majd egyszer talán elvezet oda is, hogy a fejlett technológiát is okosan bevonjuk a demokratikus folyamatokba.
