Poszt ITT

Merengések a Lövőház utcában

A dolgok alakulásának logikus következménye lenne egy uniós pénzügyminiszteri poszt megjelenése.

Ahogy a napi politika egyre inkább bedarálja a korábban ezoterikusnak és távolinak tűnő EU-s ügyeket, úgy lenne egyre nagyobb szükség arra, hogy néha kicsit lassítva, a kimondott gyors ítélet előtt háromig számolva tegyünk fel néhány alapkérdést. Mit akarunk az EU-tól? Mi jó nekünk? Mi jó Európának? Hol van a közös halmaza a két érdeknek? Meddig fejlődhet még egyáltalán a tagországok együttműködése, EU-s tolvajnyelven mondva: integrációja?

Most pénteken az Európai Bizottság magyarországi képviselete velünk, a Századvég Alapítvánnyal közösen szervezett egy vitát az Unió jövőjéről a Lövőház utcai Európa Pontban Martonyi János és Balázs Péter részvételével. A sajtó szorgalmasan tudósított az eseményről, ha valakit érdekelnek a részletek, jó írásokat talál itt, itt és itt. Én csak két dolgot szeretnék kiemelni, talán azt a kettőt, amely a legmélyebb nyomot hagyta bennem.

Az egyik ügy a most pénteken aláírt fiskális kormányközi szerződést illeti. Még ha több problémától is terhesen – pl. hogy csak 25-en írták alá, ezért nem is lett belőle uniós szerződésmódosítás –, de látható, hogy ezzel az aktussal is szorosabbá válik az együttműködés, és rendkívül érzékeny területen, a gazdaságpolitika alakításában jelentősen csökken a tagállamok szuverenitása – egész pontosan azoké, akik már most euróval fizetnek. Nem nagyon ejtünk emiatt könnyeket mostanában, hiszen ha a költségvetési szuverenitás azt jelenti, hogy egy tagország reménytelenül eladósítja magát, akkor tényleg jobb, ha ezek a döntések feljebb kerülnek.

Feljebb, rendben, de hova is? Martonyi János egyik felvetésében arról beszélt, hogy a dolgok alakulásának logikus következménye lenne egy uniós pénzügyminiszteri poszt megjelenése. Ha egységes, integrált a költségvetési politika, akkor jó, van valaki, aki felelősséggel vezeti ezt a területet. Felelősséggel, de kinek felelve? – fogalmazta meg kétségeit a külügyminiszter. Kitől nyerve a felhatalmazást? Honnan szerezve kritikusan fontos döntéseihez legitimációt? Olyan alapkérdések ezek, amelyek most épp a közös gazdasági kormányzás kapcsán vannak napirenden, de más területeken is nyugodtan feltehetők. Ha jól végiggondoljuk, eljutunk Magyarország és az EU közelmúltbeli konfliktusaihoz is, amelyeknél mindig az volt a viták alapja, hogy hol húzódik a határ a nemzeti szintű és az EU-s kompetenciák között, azaz kinek milyen alapon van módja a különböző vitás ügyekbe beleszólni.

A másik benyomásom magával a műfajjal függött össze. Elég rossz esélyekkel indul pénteken délután háromkor egy Európa jövőjét firtató beszélgetés. Ehhez képest a másfél óra alatt nem lankadt egy pillanatra sem a figyelmem. Krizsó Szilvia biztos kezekkel vezette a vitát, a két főszereplő pedig láthatóan élvezték a helyzetet, élvezték, hogy van tétje a beszélgetésnek, és ennek megfelelően a legjobb formájukat hozták, amiért a teltházas közönség érezhetően nagyon hálás volt. Szép példája volt ez a fórum annak, hogy milyen jót tud tenni, ha a régimódi nyilvános vitázást egy kicsit szabadjára engedjük. A tudásukba és igazukba magabiztos embereknek nem kell ettől a műfajtól tartaniuk. Sőt! Igazán ilyenkor mutatkozik meg felkészültségük és tudásuk. A befogadó pedig csak nyer. Úgy tűnt, nem én voltam az egyetlen aki, okosabban, egy rakás új gondolattal a fejemben mehettem haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik