A műtét sikerült, a beteg meghalt. Tartani lehet attól, hogy valami hasonlót jelentenek be Brüsszelben az “euróoperáció” után, amely az unió “beteg gyermekének” megmentésére hivatott.
Sorsdöntő nap a mai az Európai Unió számára. Estére kiderülhet, hogy október 26-át a bölcs döntések dátumaként vagy a szakadék felé vezető út mérföldköveként emlegetik majdan. A pénteken kezdődött tanácskozássorozatot lezáró brüsszeli uniós csúcson eldőlhet, hogy tragédiaként végződik-e az évek óta zajló görög dráma, és arról is jelzést kapunk, hogy életképes-e mostani formájában az euróövezet, illetve maga az Európai Unió.
Az aggódó tekintetek először Berlinre vetülnek: a német parlament ma szavaz az euróövezeti mentőalap (EFSF) kibővítéséről, vagyis arról, hogy Angela Merkel kancellárt megfelelő mandátummal lássa el az uniós döntések elfogadásához. Ez feltehetőleg összejön, bár figyelmeztető jel, hogy már kormánypárti német képviselők is aggasztónak nevezték, hogy Németország egyre több pénzzel finanszírozza néhány euróövezeti tagállam adóssághegyeinek csökkentését.
Görögország csődjét már tényként kezelik, most már a kárenyhítés módjairól vitáznak. Brüsszelben a mentőalap nagyságán kívül arról is dűlőre kellene jutniuk a 27-ek állam- és kormányfőinek, hogy a magánbankok az általuk megvásárolt görög papírok értékének hány százalékát legyenek kénytelenek veszteségként leírni, mennyivel tőkésítsék föl a bankokat.
A kulisszák mögött nyilván lázas alkudozás folyik, a feszültség a kiszivárgó információkból is érezhető. Nem mindennapi hír, amikor a francia elnök beszól a brit kormányfőnek (Nicolas Sarkozy állítólag azt mondta vasárnap David Cameronnak, hogy “elege van abból, hogy beleszól” az eurózóna országainak ügyeibe).
A várakozások hetek óta óriási nyomást gyakorolnak a piacokra. Ha nem sikerül kompromisszumra jutni, akkor az adósságválság tovább éleződik, és ez az eddiginél is súlyosabb politikai és bizalmi válságot okozna. A külvilág szemében az Európai Unió egyre inkább egyfajta “béna kacsának” tetszik, olyan szervezetnek, amelynek tagjai nem képesek megtalálni a közös hangot. Ennek persze sokan örülnek a világon, bár ma még nem lehet látni, hogy az euró esetleges megszűnésének milyen következményei lennének.
Az utóbbi hónapok döntéshozatali huzavonáiból úgy tűnik, az unió vezetői és a tagországok kormányfői még nem fogták föl a tét nagyságát, az egyik legfőbb jelképnek számító közös pénz bukásának veszélyeit. Most talán még elég orvost hívniuk a gyengélkedő euróhoz, később viszont már papot kell.
