Pénzügy
Idén átlagosan 33 ezer forintot terveznek költeni az aktív internetezők az ajándékokra. Egy 4 fős családnál viszont – figyelembe véve a közös rokonokat is – ennél jóval többe kerülhet a meglepetés.
2014. 11. 04. 13:47
Ha minden a kereskedelmet érintő tervezett változtatás összeadunk, olyan, mintha Orbánék átfogó támadást terveznének a nagy külföldi áruházláncok ellen.
2014. 11. 04. 11:17
Az elsőfokú ítéletet helyben hagyva a Fővárosi Ítélőtábla is kimondta, hogy tisztességtelenek az UniCredit Bank Hungary Zrt. általános szerződési feltételei.
2014. 11. 04. 10:25
Az első nap adatai alapján 10 százalék körüli díjemelkedést regisztrált az egyik online alkuszcég a kötelező gépjárműfelelősség-biztosításnál.
2014. 11. 04. 08:43
Gyorsult a lakásárak emelkedése, és úgy tűnik, az 57 négyzetméter körüli lakások manapság a legkelendőbbek. Szóval, akinek ilyenje van és gondolkodik az eladáson, annak lehet, hogy érdemes most belevágnia.
2014. 11. 04. 08:00
Szerinte a sarc a legnagyobb szolgáltatókat érintette volna, akik 70 milliárdos nyereséget kaszáltak.
2014. 11. 03. 21:47
Az osztrák Der Standard szerint először számította el magát a magyar kormányfő, míg a szlovák Sme úgy véli, „Orbánisztán" elért a határához.
2014. 11. 03. 15:40
A korábbi hetek árcsökkenése után a gázolaj már drágult a múlt héten, de most szerdától a benzin és a dízelolaj árát is 3-3 forinttal emeli a Mol.
2014. 11. 03. 15:19
A kereskedők nem fogják lenyelni a hatvanszoros adóemelést. Áremelés lesz. Rossz hír ez a legkisebb pénzűeknek, akik a jövedelmük majdnem harmadát költik élelmiszerre.
2014. 11. 03. 12:20
A hitelfelvétel fő kockázata, hogy vissza tudjuk-e fizetni a felvett összeget és annak kamatát. Ezért érdemes nagyon megfontolni a hitelfelvételt!
2014. 11. 03. 11:51
Miközben továbbra sem beszélhetünk a hazai ingatlanpiac talpra állásáról, vannak biztató és akár meglepőnek is nevezhető fejlemények.
2014. 11. 03. 09:08
Közzétették a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákat.
2014. 11. 02. 08:38
A világon még évtizedekbe telik, mire a különbség eltűnik. Magyarországon egyenesen romlik a helyzet.
2014. 11. 02. 08:00
Pedig a Fidesz 2010-ben még a rendszer egyszerűsítésének ígéretével kampányolt. Van, ahol már létezik a söralátét méretű adóbevallás.
2014. 11. 02. 06:30
Az éles megjegyzések agyoncsaphatják munkakedvünket, romolhat a teljesítményünk. Ne hagyjuk ezt! Vegyük fel a harcot.
2014. 11. 01. 10:00
Akinek az adóhatóság utóbb módosítja a jövedelemadatait, annak a korábban megállapított és a módosított jövedelem alapján járó táppénz különbözetét vissza kell fizetnie a hatóságnak.
2014. 10. 31. 12:52
Az ifjú pároknak legfeljebb 24 hónapig jár az első házasok adókedvezménye vagy amíg meg nem születik a gyerek. Akcióprogramot indít a kormány.
2014. 10. 31. 10:52
Szeptemberben tovább csökkent a lakáscélú forinthitelek átlagos hitelköltsége - közölte az MNB.
2014. 10. 31. 10:25
A szerda esti Fed-döntés pofonként hatott a dollár-forint keresztárfolyamára és újabb nyomás nehezedhet a hazai devizára.
2014. 10. 30. 12:27
Egy friss kutatás szerint nem csökkent tovább az öngondoskodási hajlamunk, de a többség a legalapvetőbb pénzügyi mutatókkal sincs tisztában.
2014. 10. 30. 11:03
Bár a szerencsejáték-piac arra számított, hogy egy éven belül akár 300 forintra is drágulhat, az alapjáték ára jövőre is 225 forint marad – tudta meg a Napi Gazdaság.
A következő hetekben kerülhetnek az Idősügyi Tanács elé az EMMI nyugdíjasokat érintő előterjesztései. A cél a kormány szerint a juttatások értékmegőrzése.
2014. 10. 30. 09:15
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 08:59 Ezekre figyeljünk a hentes szerint, ha Márton-napra libahúst vásárolunk
- 08:53 Meg akarta ölni Trumpot egy férfi, mert hangokat hallott a fejében
- 08:42 Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
