Otthon

Maga a katasztrófa ez a 450 millió forintos luxusvilla

Korábban a témában:

Londonban az európai fővárosokhoz viszonyítva is rendkívül drága az élet, az élelmiszerektől egészen az ingatlanokig. De a város tele van meglepetésekkel, ilyen például ez a 1.2 millió fontért, átszámítva több mint 450 millió forintért eladó luxusvilla is.

Ismét bebizonyosodott, nem minden az, aminek kínálják, mert hiába hangzik jól, hogy van benne medence, leginkább a káosz jellemzi az épületet, írja a Bored Panda.

A két hálószobás ingatlant a hirdetésben tényleg úgy írják le, mint egy soha vissza nem térő ajánlatot, pedig a képek másról tanúskodnak.

A medence például az ingatlan kellős közepén van, az emeleti nappali pedig üvegpadlózatú, ezáltal pont lelátni az épp úszó családtagokra, ami enyhén szólva is bizarr.  De ezzel sincs vége, a konyhában három hűtő is van, a hálószobák pedig egyáltalán nem a luxusérzést adják vissza.

A poén az egészben, hogy a villát először egymillió fontért hirdették meg, de miután elkezdett keringeni a közösségi médiában a hirdetés, felemelték az árat 1,2 millió fontra. Valaki tudja, hogy kell jó üzletet kötni.

Az „álomlakásról” ide kattintva talál további fotókat.

Ledöbbent az internet ezen a lakáshirdetésen
Rengeteg kérdés övezi a benne található konyhát.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.