Otthon

Továbbra is Budapest a lakásépítés legjelentősebb piaca

Idén harmadával több lakás épült, mint tavaly.

2020 első félévében 8697 új lakás épült Magyarországon, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 32 százalékkal kevesebb volt az elmúlt évhez képest

– áll a KSH frissen kiadott gyorsjelentésében.

Az Otthon Centrum II. negyedéves újépítésű lakásprojekt-felmérése szerint Budapesten jelenleg 463 beruházás van folyamatban, ezekben mintegy 33.200 lakás épül, melyek 36%-a még nem elérhető a vásárlók számára.

A beruházók, mintegy 6.130 lakást kínáltak megvételre a felmérés időpontjában, amely az épülő és tervezett lakásállomány 18,5 százalékát teszi ki. Ez egy százalékkel kevesebb csupán az egy évvel ezelőtt mért értéknek (19,4%). Noha az egy évvel ezelőtti helyzethez képest csupán 1,7%-kal kevesebb projekt van a megvalósítás különböző szakaszában, 2020 második negyedévben mindössze 28 új projekt indult, ez a 2019 II. negyedévben elkezdett 45 projekthez képest 37,8 %-os csökkenést jelent.

Budapesten 22 százalékkal több lakást adtak át az első félévben, de a legerőteljesebb növekedés a megyei jogú városokban, és a nagyobb településeken volt (40%, ill. 47%) jellemző

– áll a KSH jelentésében.

Az Otthon Centrum projekt-felmérése szerint a megyei jogú városokban 325 projekt volt elérhető 2020 június végén, ezekben összesen 9.231 új lakás épült. A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert. A felsorolt négy városban található az online meghirdetett új lakás projektek közel fele.

2019 II. negyedévben 45, 2020-ban 29 projekt indult, ami 35%-os csökkenést jelent. Az épülő lakások száma Győrben volt a legtöbb: 1.883; Szegeden 1.202 és Debrecenben 1.088 új lakást kínáltak. Mindhárom városban az épülő lakások legalább 32%-a szabad volt a felmérés időpontjában.

A vidéki városok dinamikája mögött jóval alacsonyabb lakásszámok állnak, továbbra is Budapest a lakásépítés legjelentősebb piaca, amely lassuló dinamika mellett is nagyságrendekkel az ország többi városa felett teljesít az újlakásépítés területén. Ahogy a KSH számaiból is látszik, a járványhelyzet nem befolyásolta lényegesen az átadásokat, ugyanakkor a gazdasági bizonytalanság visszafogja a fejlesztők étvágyát.

Kiemelt kép: Pixabay

J Balvin nem akármilyen villákat építtetett Kolumbiában
A világhírű énekes feltöltődni jár haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik