Otthon költözzbe.hu
Siófok, 2018. június 29.
A siófoki Fő tér 2018. június 29-én. Idén ünneplik Siófok várossá válásának 50. évfordulóját.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Egekbe szöknek nyáron a négyzetméterárak a Balatonnál

A vízparti, új építésű lakások piacán ma már egyáltalán nem ritka a Budapesten már megszokott egymillió forintos négyzetméterár. Az összeget nagyban befolyásolja az ingatlan elhelyezkedése, de a turisztikai szezon kezdetével a lakásárak általánosságban megugranak a Balatonnál.

Rendíthetetlenül nő a kereslet a Balaton-parti ingatlanok iránt, és nem látni, hol a vége. A vásárlók zöme inkább befektetési céllal vásárol, de sokan életvitelszerűen a magyar tenger közelébe költöznek, hiszen autópályán Székesfehérvár és Budapest is viszonylag gyorsan elérhető.

Várhatóan idén is megismétlődik a tavalyi időszakos áremelkedés. Míg 2018 tavaszán 15 millió forintért lehetett panellakást venni Siófok belvárosában, júniustól 17 millió forintnál indultak az árak.

A tapasztalatok szerint az eladók nyárig kivárnak, és aligha engednek a kikiáltott árakból, mert az ingatlanok szinte pillanatok alatt elkelnek a Balatonnál. Így ha az első vevőjelölt nem is, a második biztosan lerakja az előleget a nyaralóért. A másik oldalon a vásárlókat sem hatja meg különösebben 1-2 millió forintos eltérés, és ha a szándék komoly, hajlandóak ennyivel is többet fizetni az ingatlanokért.

A Balaton déli partján jelenleg Szántód a legdrágább, ahol átlagban 1,25 millió forintos négyzetméteráron kínálják az ingatlanokat. Fonyódon a 800 ezer forinthoz közelítenek a négyzetméterárak, Siófokon pedig több mint 600 ezer forint ugyanez az arányszám, de a telekhez sem nagyon lehet 5 millió forint alatt hozzájutni. A legolcsóbb ebben a régióban Balatonszentgyörgy, ahol 167 ezer forint az átlagos négyzetméterár.

Az északi parton egyértelműen Tihany és Balatonfüred viszi a prímet. Előbbi településen átlagosan 676 ezer forintos négyzetméteráron árulják átlagosan az ingatlanokat, utóbbin 850 ezer forintnál is többet elkérhetnek négyzetméterenként a vevőktől. Az olcsó kategóriába itt Badacsonytomaj és Balatonederics tartoznak, ahol még nem érték el a 300 ezer forintos négyzetméterárat az ingatlanok.

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ezek a számok az április árakat tükrözik, két hónap múlva alighanem még ennél is magasabb összegeket fognak elkérni a tulajdonosok a lakásokért a fentebb leírtak miatt.

Kiemelt kép: Mohai Balázs /MTI

Szponzorált tartalom

A cikk a Költözzebe támogatásával készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,44%
DK 16,15%
Momentum 9,87%
MSZP-P 6,64%
Jobbik 6,39%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,61%
LMP 2,17%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények