Gazdaság

Elszállnak az árak a balatoni ingatlanpiacon

Miközben a budapesti ingatlanpiacra már az árak stagnálása, vagy bizonyos szegmensekben legfeljebb szerény mértékű emelkedése jellemző, a Balatonon még úgymond „dübörög” az ingatlanpiac. Továbbra is jelentős kereslet mutatkozik minden iránt: legyenek azok lakóingatlanok, nyaralók, használt, újszerű vagy akár újépítésű apartmanok.

Csak az elmúlt néhány nyári hónapban 5-10 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a Balaton déli partján. Ennek talán az lehet az oka, hogy az itteni ingatlanpiac mindig egy-két éves késéssel követi a budapestit, így most ért ide a nagy ingatlanpiaci hullám – vélekedett Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának vezetője.

Óriási az érdeklődés

A kereslet tavasz óta folyamatosan nő, ez pedig húzza magával az árakat. Drágultak a használt lakások, a használt nyaralók, de az újépítésűek is. Ez azt jelenti, hogy amíg tavasszal még 15 millió forintért lehetett kapni Siófok belvárosában panellakást, addig most már 17 millió forintnál indulnak az árak.

De például egy nappali+hálószobás, újszerű, a siófoki Aranyparton lévő apartman ára már közelíti a 28-29 millió forintot. Vagyis 550-650 ezres négyzetméterárakkal számolhatunk ezeknél a partközeli, de kilátással azért nem rendelkező ingatlanoknál. Ha viszont a közvetlen vízparti, Balatonra néző, örökpanorámás lakásokat vizsgáljuk, akkor 900 ezer 1,2 millió forint közötti négyzetméterárakkal találkozhatunk, de olykor még ennél magasabb, akár 1,5 milliós ajánlatokba is belefuthatunk.

A használt piacra egyébként most az jellemző, hogy aki tényleg el akarja adni a lakását, és megtalálja a megfelelő a piaci árat, az pillanatok alatt nyélbe tudja ütni a tranzakciót. Az árak pedig emiatt egyre csak emelkednek, miközben sok eladónak nem sürgős az értékesítés, így egy magasabb árat tartva gyakran kivárnak.

Az újépítésűek is nagyon mennek

Nem sokkal magasabbak az árak az újépítésűeknél sem, mivel gyakorlatilag „magukra húzták” a használt újszerűek árait, pedig ezeknél is folyamatos áremelkedést láthatunk. Ami viszont az újépítésűeknél egyértelműen érezhető, az az, hogy az érdeklődők nagyon bizalmatlanok. Ezért inkább csak akkor élénkül meg az érdeklődés egy-egy újépítésű projekt lakásai iránt, amint láthatóvá válik a szerkezet, és látszik, hogy zajlik a munka, megtekinthetővé válik az építkezés.

Nem is alaptalan ez a bizalmatlanság, hiszen nem csak Budapesten lehet találkozni a vásárlók számára ijesztő történetekkel, hanem a Balatonnál is akadnak olyan projektek, melyeknél vagy el sem kezdődött vagy menet közben megállt a munka. Ennek sok esetben az az oka, hogy időközben drágult a munkaerő és az építőanyagok ára is emelkedett, így kiderül a beruházók számára, hogy rendelkezésre álló összeg kevés, vagy legalábbis nem elég az elvárt nyereséghez. Az építkezésen dolgozó szakemberek pedig könnyen találnak most maguknak másik lehetőséget, így távoznak. Ezeknek a beruházásoknak a befejezése a szűk határidő miatt sok esetben már igencsak kérdőjeles.

Emelik az árakat

A vevők persze alaposan utánajárnak a beruházónak, és próbálnak biztosra menni. Így például a balatonszemesi Marina Sétány Penthouse esetében is azt tapasztalta az ingatlanközvetítő, hogy júniusban ugrott meg jelentős mértékben az addig kissé bizonytalan érdeklődés. Ekkor kezdődött ugyanis a szerkezet építése, az ügyfelek pedig – igaz, hogy még létrákon – de már meg tudták tekinteni, hogy milyen a kilátás az egyes emeletekről, és az általuk kiszemelt leendő lakások helyszínéről.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a hatalmas érdeklődésnek és ezzel együtt a jó értékesítéseknek köszönhetően voltak olyan lakástípusok, melyeknél rövid időn belül többször is árat kellett emelni annak érdekében, hogy kihozzák a projektből a maximumot. Az értékesítő úgy fogalmazott, hogy kifejezetten szeretnék, ha egy kicsit lassulna az eladás üteme, mert a beruházó arra számít, hogy jövő tavasszal, nyár elején az újépítésű lakásokra vonatkozó kedvezményes áfa időszakának vége felé közeledve még jobban megugrik a kereslet. Ráadásul addigra az épület kész lesz, így teljesen kockázatmentessé válik a vásárlás a vevők számára. Nem mintha egyébként bármiféle kétely merült volna fel ezen projekt befejezésével kapcsolatban, hiszen itt egy kézben van a tervezés és a kivitelezés.

Ennek is köszönhető, hogy mostanra az 52 lakásból már 30-at eladtak, de jelen pillanatban is 4-5 lakás esetében zajlik tárgyalás. Nagyon erős tehát az érdeklődés, annak ellenére, hogy a négyzetméterárak folyamatosan nőnek: míg az indulásnál 550 ezer forint környékén jártak, addig most már 615-780 ezernél. És a leginkább keresett, kisebb méretű lakások 27-28 millió forint helyett 30-32 millióba fognak kerülni hamarosan.

A kisebbeknél a legnagyobb az áremelkedés, hiszen ez az a termék a piacon, ami a legkelendőbb – jelezte a Balla Ingatlan szakértője, aki azt is megjegyezte, hogy egy másik projektben is hihetetlenül gyorsan elkapkodták a 20-25 millió forint környéki áron kínált lakásokat. Olyannyira, hogy ezeket meg sem kellett hirdetni.

A vevők számára most majdnem mindegy, hogy 28 vagy 31 millióért kínálják az ingatlanokat, ha azok jó minőségűek. A nagyobb penthouse-oknál ilyen áremelkedés nem realizálható, mivel a 90-100 milliós árkategóriában azért kisebb a kereslet, de egy 60 milliós ingatlan sem adható el 72 millió forintért.

Meddig emelkednek még az árak?

A használtaknál ugyan nem nagyon lehet megjósolni az árnövekedés végét, de az új lakások piacán biztosan emelkednek az árak a jövő év végéig, tehát amikor véget ér a kedvezményes áfa időszaka. Ez azt jelenti, hogy mintegy 10-20 százalékkal magasabb árakra számíthatunk a jövő év nyarára, de a drágulás eltérő mértékben jelentkezik a különböző árkategóriákban. A legnagyobb növekedésre az olcsóbb 20-30 milliós ingatlanoknál lehet számítani, vagyis egy 28-29 millió forintos lakás ára akár 32-33 millió forintig is felkapaszkodhat, ami 20-25 százalékos drágulást jelent. Ugyanakkor egy most 60 millióba kerülő ingatlan esetében nem nagyon lehet 65 milliónál magasabb árra számítani, így itt inkább csak egy 10-15 százalékos áremelkedés valószínű.

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik