A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt tervezi, hogy már januártól megkezdi az egyeztetéseket azokkal a lehetséges jelentkezőkkel, akik fontolgatják a pályázatot a 2024-es nyári játékokra.
2014. 12. 09. 16:29
A Dél-afrikai Köztársaság azt tervezi, hogy versenybe száll a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért.
2014. 12. 01. 20:09
A Magyar Úszó Szövetség elnöke úgy véli, kétségtelenül nagyobbak Budapest számára egy olimpiai pályázatot, illetve rendezést illetően.
2014. 11. 30. 18:35
Bár a 2024-es olimpiára is tervez pályázni a kormány, az igazi cél a 2028-as ötkarikás játékok megrendezése lehet.
2014. 11. 13. 13:14
Jó esélyt lát arra, hogy Magyarország Universiadét, 2024-ben pedig nyári olimpiát rendezhessen Claude-Louis Gallien.
2014. 09. 24. 18:23
Borkai Zsolt csütörtökön elmondta, a MOB támogatja a 2024-es budapesti olimpia pályázatát, főleg úgy, hogy 2017-ben hazánkban rendezik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált.
2014. 09. 11. 14:59
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke támogatja, hogy Budapest megpályázza a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát.
2014. 09. 11. 11:07
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke szerint Budapest alkalmas lehet arra, hogy 2024-ben nyári olimpiát rendezzen.
2014. 09. 05. 16:26
Berlin és Hamburg is szívesen rendezne nyári játékokat Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság elnöke szerint.
2012. 10. 16. 16:28
- 21:54 Máris megvan az olimpia első doppingesete
- 21:30 Meghalt Kereszty András, a Népszava egykori főszerkesztője
- 21:17 A nap legfontosabb hírei - 2024.07.26.
- 21:00 Szarvas Andi újra menyasszony lett
- 20:01 Egy száguldó busz tette híressé, de mindig is nevettetni vágyott – 60 éves Sandra Bullock
- 19:57 Első találkozásuk után 30 nappal ment hozzá 60 éves férjéhez a 24 éves nő
- 19:20 Törölték a repülőjáratot, amivel Ákos és zenekara utazott volna Tusványosra
- 19:00 Magyar Péter megnevezett öt embert, akik beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe
- 18:59 Bemutatkoztak a magyarok is a kultúrbombával felérő olimpiai megnyitón
- 18:57 A legszerencsétlenebb lottójátékos negyvenöt percig hihette azt, hogy megütötte a főnyereményt
- 18:55 Segítség, tetvesedik a leanderem!
- 18:16 Verstappen tíz rajthellyel hátrábbról indulhat csak a Belga Nagydíjon
- 18:06 Egy nap alatt annyi kritikát kapott, hogy inkább lecserélik a Sinéad O’Connort mintázó szobrot a dublini viaszmúzeumban
- 18:00 Nem az a kérdés, mi lesz Orbánnal, ha Trump veszít, hanem hogy mi lesz, ha nyer?
- 17:54 Két új üstököst fedezett fel egy magyar csillagász júliusban
- 13:02 Semjén: A háborúban meghalt egymillió ember, meghalt bárki is amiatt, hogy a klíma nem működött?
- 11:05 „Ment az üvöltözés, hogy nyeljük le a Klára fejét” – így nézett ki belülről Karácsony kampánya
- 08:46 Ez a két bank már biztosan áthárítja a tranzakciós illetéket
- 16:35 Kórházba került Dézsi Csaba András
- 16:04 Varga Mihály elmondta, mihez kezd a kormány az egymilliárd eurós kínai hitellel
- 18:00 Nem az a kérdés, mi lesz Orbánnal, ha Trump veszít, hanem hogy mi lesz, ha nyer?
- 19:00 Magyar Péter megnevezett öt embert, akik beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe
- 15:54 Tűz van a Bikás park metróállomáson
- 14:53 A járókelők siettek a Fővárosi Állatkertből megszökött prérikutya segítségére
- 14:20 Elmarad Hevesi Tamás meghirdetett fellépése egy hétvégi fesztiválon, az énekes nyaralni ment