Média

Vajna sajtósa jelentette be a Retro Rádió programját

Retro Rádió
Retro Rádió

Nem más, mint a TV2 Média Csoportot, továbbá a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld című lapokat is tulajdonló Andy Vajna kormánybiztos érdekeltségében lévő Rádió 1 hálózat sajtósa küldte körbe a médiának csütörtökön azt a hivatalos sajtóközleményt, melyből kiderül, hogy milyen műsorokkal startol a holnaptól, azaz június 15-től  terveik szerint Retro Rádió néven elinduló országos, kormányközeli kereskedelmi rádió, mely Mészáros Lőrinc MKB Bankjától kapta az indulásához szükséges tőkét, és amelynek ügyvezetője a Rádió 1 volt társügyvezetője, Bakai Mátyás, akinek a nevére a frekvenciapályázatot megelőzően került a cég Andy Vajnától.

A ma kiadott közlemény megerősíti a 24.hu korábbi információját is, hogy a reggeli műsort Hudák Anita és Hepi Endre vezeti majd. Őket délelőtt 10-től Leirer Tímea követi majd a mikrofon mögött. Hétfőtől péntekig délután 16 és 21 óra között Dénes Tamás veszi át a mikrofont, kívánságműsorral és aktuális információkkal, programajánlókkal várja a hallgatókat. Várkonyi Attila (DJ Dominique) hétköznap esténként 21 órától a Sztársáv című műsorában hazai közéleti sztárokat lát majd vendégül. Péntek és szombat esténként a Retro Partyban az elmúlt évtizedek legnépszerűbb disco lemezeit pörgeti, vasárnaponként pedig 10 órától négy órán át beszélgetős műsorával, a Sztársáv Extrával jelentkezik. A hétvégén vasárnap délutánonként Klamancsek Krisztián tolmácsolásában retro slágerlistát hallhatnak a hallgatók, ahol „legendás évek legendás zenéi, köztük igazi zenei ritkaságok csendülnek fel”. A késői órákban Nyerges Izabellával találkozhatnak az éjszakai rádiózók.

A közlemény idézi Bakai Mátyást, a frekvenciapályázaton május 22-én győztesnek nyilvánított Hold Reklám Kft. ügyvezetőjét is, aki arról beszélt, hogy véleménye szerint az országos kereskedelmi rádiók piacán évek óta tátongó űrt szünteti meg a Retro Rádió elindulása.

A kutatások azt a sejtésemet igazolták, hogy Magyarország felnőtt lakosságának túlnyomó része a retro zenei irányzatot kedveli

– nyilatkozta Bakai.

A közlemény egyébként azt írja, hogy a rádió szinte az ország teljes területén elérhető lesz. Ennek azonban ellentmond a Hold Reklám Kft. kereskedelmi rádiós frekvenciapályázata, amiben az állt, hogy a lakosság 69,3 százalékát érik el sztereó minőségben, és a lefedettségi térképen jókora fehér foltok is találhatók.

Az induló Retro Rádió lefedettségi térképe. Fotó: 24.hu (a rádió médiapályázata alapján)
Az induló Retro Rádió lefedettségi térképe. Kattintásra felnagyítható. Fotó: 24.hu (a rádió médiapályázata alapján)

Évente több mint 1 milliárdot fizet a kis kft.

A rádiót működtető, 3 millió forint alaptőkéjű és 2016-ban mindössze 17 millió forint árbevételű kft. – mely a 2017-es pénzügyi beszámolóját a 2018. május 31-i törvényi határidő ellenére még mindig nem tette közzé – a 24.hu által megszerzett hatósági szerződés értelmében évente 849 millió 920 ezer forint plusz áfa összeget, vagyis bruttó 1 milliárd 79 millió 398 ezer 400 forintot fizet a frekvenciajogosultságért a Médiatanácsnak.

A Médiatanács idén május 22-én hirdetett eredményt a Class FM egykori, máig perek tárgyát képező frekvenciája ügyében, majd rá 3 nappal, május 25-én a fellebbezési határidőt ki sem várva alá is írta a Médiatanács a hatósági szerződést az eredetileg POP FM néven pályázó Hold Reklám Kft.-vel, aki mivel a másik pályázót, a Class FM-et működtető Advenio Zrt.-t a Médiatanács kizárta a pályázatból formai hibára hivatkozva, egyedüliként valódi verseny nélkül kapta meg a frekvenciát. A hatósági szerződést néhány nappal később máris módosították, ez teszi lehetővé, hogy a rádió végül nem a pályázatában vállalt néven kezdjen, hanem az Andy Vajna közeli budapesti és nyíregyházi Retro Rádió nevét átvegye. A budapesti ingyenes frekvencián sugárzó Retro Rádió a frekvenciája októberi lejáratáig Magyar FM néven sugároz majd, míg a nyíregyházi Retro Rádióból Best FM lesz holnaptól.

szkander_csata
Beperelték a Retro Rádiót, gond lehet a névvel
Azonnali bírósági intézkedést kezdeményeztek a pénteken induló Retro Rádióval szemben valószínűsített védjegybitorlásra hivatkozva. Ha elfogadják a kérelmet, nem használhatja a Retro nevet.
Az Antenna Hungária egyik adóállomásának részlete. MTI Fotó: Rosta Tibor
Botrányos körülmények között indul az új országos kormányközeli rádió
A Médiatanács már azelőtt aláírta a kormányközeli, napokon belül elinduló POP FM/Retro Rádió médiaszolgáltatási szerződését, hogy a frekvenciára szintén pályázó Class FM fellebbezéseit a bíróság elbírálhatta volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik