Média

Pénteken indul az új kormányközeli rádió a Class FM helyén

rádió
rádió

Most már biztosra vehető: június 15-én, pénteken birtokba veszi az országos kereskedelmi rádiós frekvenciát – Budapesten és a Széchenyi-adó térségében ez az  FM 103,3 MHz-et jelenti – a kormányközeli, Andy Vajnával és Mészáros Lőrinccel is összefüggésbe hozható Hold Rádiós és Televíziós Reklám Kft., mely eredeti vállalásával szemben nem POP FM néven indul, hanem a Budapesten eddig a 99,5 MHz-en sugárzó Retro Rádió nevét és arculatát veszi át.

Ma a fővárosi rádió adásában is hallható volt, de a YouTube-on is közzétették ma azt a szpotot, melyben bejelentik, hogy pénteken már indulnak is.

Mindez azt jelenti, hogy a május 22-i pályázati eredményhirdetés után 3 nappal a médiahatósággal már alá is írt hatósági szerződés és a rádió indulása között mindössze 21 nap, azaz három hét telik el úgy, hogy a szerződést egyébként még a múlt héten is módosították.

Ugyancsak június 15-től változik az eddigi Budapest 99,5 MHz ingyenes frekvencián sugárzó Retro Rádió Magyar FM-re, míg a nyíregyházi 103,9 MHz-en fogható Retro Rádió ekkor veszi fel a Best FM nevet. Ezekhez a névváltásokhoz a Médiatanács a múlt héten adta hozzájárulását annak ellenére, hogy a Retro FM nevet már évekkel ezelőtt levédte a Tematic Media Group, a Sláger FM tulajdonosa, és Magyar Zene FM néven internetes rádió is működik.

A rádiós cégnek a Médiatanács pályázatát megelőzően Andy Vajna kormánybiztos volt a tulajdonosa, és néhány nappal ezelőttig a Rádió 1 -el hálózatba kapcsolódva működtetett rádiót Székesfehérváron és Mosonmagyaróváron. A jelenlegi tulajdonos és ügyvezető az a Bakai Mátyás, aki sokáig a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft.-nek volt a társügyvezetője Vajna mellett. A vállalkozás a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonába került MKB Banktól vett fel hitelt.

Az országos kereskedelmi rádiózás 2016 novembere óta szünetelt Magyarországon. Akkor némította el a Médiatanács a Class FM-et, melynek frekvenciáját – most további frekvenciákkal kiegészítve – birtokba veszi majd a Hold Rádiós és Reklám Kft. A frekvenciáért ketten pályáztak, a Class FM volt a másik, de a Médiatanács őket formai érvénytelenségre hivatkozva rögtön az elején kizárta az eljárásból. Per lett belőle, ami még máig sem zárult le, ahogyan az a per sem ért még véget, amely még azért indult, mert a Class FM-et működtető Advenio Zrt. úgy gondolta, hogy a Médiatanács jogszerűtlenül döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg további 5 évvel a 7 éves médiaszolgáltatási jogosultságát.

Szani Roland, a Méz Rádió új műsorvezetője korábban a Class FM-nél és a Danubius Rádiónál is dolgozott. Fotó: mezradio.hu
Szani Roland visszatért az FM hullámsávra
Ezentúl minden hétköznap újra hallható hagyományos rádiókészülékkel a Danubius Rádió egykori népszerű műsorvezetője, aki mostanában a csak online fogható Class FM-nél volt hallható.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik