Média

Lassan veszi át az állam a hallgatottságmérést

Szó volt már júniusról és augusztusról is, most pedig már időpontot se mondtak megkeresésünkre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, mikortól kerül az állam alá a rádiós közönségkutatás.

Többször írtunk már róla, hogy hamarosan a Magyar Állam alá kerül a magyarországi rádiók hallgatottságának mérése. Ez a gyakorlatban úgy néz majd ki, hogy egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által tenderen kiválasztott piackutató cég fogja végezni a magyarországi rádiók közönségmérését, vagyis a hallgatottságmérést. A meglehetősen költséges kutatások számláját pedig nem a rádiók fogják állni, mint korábban, amikor a kutatást a piac szereplői rendelték, hanem az adófizetők. Írtunk már arról is, hogy ennek ellenére az NMHH nem akarja majd publikussá tenni az adatokat, csak egy részét, vagyis miközben az állam tisztában lesz majd az állampolgárok rádiós médiahasználati szokásaival, köszönhetően az állampolgárok által finanszírozott kutatásnak, az állampolgárok az adatoknak egy részével lehetnek majd tisztában.

Állami hallgatottságmérés: Nem minden adat lesz nyilvános
A médiahatóság a rádióhallgatottsági kutatási adatoknak csak egy részét fogja megosztani a publikummal azután, hogy az állam hamarosan átveszi a hallgatottságmérést.

A rádiós közönségmérésből származó adatok egyébként alapvetően határozzák meg a hirdetők médiamixét, vagyis azt, hogy a marketingbüdzséjükből reklámokra mely rádióknál és mennyi pénzt költenek. A tendernek azért is nagy jelentősége van, mert a mérést végző piackutató cég pedig három évre szóló jelentős állami megrendeléshez jut. A közbeszerzésen sokáig úgy tűnt, hogy csak egyetlen pályázó tud elindulni, mivel az NMHH olyan pályázati feltételeket támasztott, ami kizárta volna a hallgatottságmérésben ugyancsak jelentős piaci szereplőt, az Inspira Media Research céget, a feltételeknek pedig csak a mérést mostanáig eddig (a rádiók megrendelésére) végző konzorcium, a TNS Hoffmann (illetve új nevén Kantar Hoffmann) és Mediameter konzorciuma felelt volna meg. Ám végül az Inspira egy nemzetközi partnercéggel összefogva cselezte ki az NMHH által támasztott korlátot, így végül mégis kialakulhatott verseny a pályázók között.

Szeptember az új június

Ennél is érdekesebb, hogy a közönségmérésre vonatkozó közbeszerzési folyamat egyre csak húzódik. Az NMHH Kommunikációs Osztályán idén áprilisban még azt mondták portálunknak, hogy a rádiós közönségmérésre vonatkozó, tárgyalásos eljárás keretében zajló közbeszerzés tárgyalási szakaszára előreláthatólag május második felében kerül sor, míg a szerződéskötésre legkorábban június végén. Amikor idén július elején újra rákérdeztünk, hogy áll a folyamat, azt mondták az NMHH-nál, az eljárás a jelenlegi tervek szerint augusztus közepén zárul majd. Már akkor biztosra látszott, hogy ha az eljárás zárására augusztus közepén sor is kerülne, az első, állami hallgatottsági adatok leghamarabb is csak ősszel várhatók, mivel a kutatás adatfelvétele és az adatok elemzése hosszú időt igényel.

Most pedig úgy tűnik, ennél is tovább kell várni az állami hallgatottságmérésre és az első adatokra. Az NMHH Kommunikációs Igazgatóságán ugyanis még a múlt hét végén sem tudtak válaszolni a 24.hu kérdésére, hogy mikorra szerződhetnek a legelőnyösebb ajánlatot tevő piackutató céggel, illetve mikortól valósulhat meg az első mérés. Arra, hogy mi a késedelem oka, mindössze annyit reagáltak megkeresésünkre a hatóságtól:

Mivel a közbeszerzési eljárás – a közbeszerzési törvény által szabályozott határidőket betartva – még folyamatban van, annak részletei jelenleg nem nyilvánosak. A pályázat eredményeiről a lezárást követően közvetlenül is információk szerezhetők a www.kozbeszerzes.hu oldalon.

Egyébként arról, hogy hamarosan állami kézre kerül a rádiós kutatás, először tavaly júniusban lehetett hallani: akkor kezdett egyeztetni róla az NMHH a rádiós piaci szereplőkkel.

A Kantar Hoffmann-Mediameter konzorcium amúgy épp a múlt héten tette közzé a legutóbbi rádiós mérésének adatait.  Ez alapján országosan az állami Petőfi volt a leghallgatottabb rádió, melyet a szintén állami Kossuth Rádió és az Andy Vajna kormánybiztoshoz köthető Rádió 1 követett. Budapesten a román Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media Grouphoz tartozó Sláger FM rendelkezett a legnagyobb hallgatói bázissal. Dobogós volt még a Rádió 1, valamint a harmadik helyen álló Kossuth Rádió.

rádió - fotó: thinkstock.com
Tovább nőtt a rádióhallgatók száma, országosan a Petőfi Rádiót, Budapesten a Sláger FM-et hallgatták a legtöbben
A Kantar Hoffmann-Mediameter május és július közötti adatai alapján országosan a lakosság 70 százaléka naponta hallgatott rádiót, ami 3 százalékkal több mint a legutóbbi méréskor.
Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik