Média

Közeledik az időpont, amikor az állam átveszi a rádiós hallgatottságmérést

Már zajlik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közbeszerzési tendere, így ha minden terv szerint halad, júniusban már az állam által felkért cég mérheti a rádiók hallgatottságát. Van, aki szerint a tender feltételeit egy konkrét cégre írhatták ki, de az NMHH ezt nem így látja. Az Inspira Media Research eközben állásfoglalást kér a hatóságtól.

Tavaly júniusban, majd novemberben már írtunk róla, hogy hamarosan állami kontroll alá kerül a rádiópiaci közönségmérési kutatás, vagyis a magyarországi rádiók hallgatottságának mérése. Ez azt jelenti, hogy az NMHH fogja megrendelni a kutatási adatok elkészítését egy kutatócégtől, és publikálja majd az adatokat. Az elmúlt időszakban a rádiós piac főleg a TNS Hoffmann-Mediameter cégekből összeállt konzorcium adataiból dolgozott, illetve 2016 óta egy Inspira Media Research nevű, magyar hátterű cég is végez rádiós kutatást, naplós módszerrel. (Előbbi általában nem közöl adatokat az állami rádiókról, amióta a közmédia nem hosszabbította meg a cég lejáró szerződését. Utóbbi, az Inspira viszont a Kossuth, a Petőfi, a Bartók és a Danko Rádióról is közöl hallgatottsági mutatókat, az ő adatsoraikból tudni azt is, hogy az állami rádiók lazán megelőzik Andy Vajna kormánybiztos rádióját, a Rádió 1-et.)

Egy cég rúg csak labdába?

A legújabb fejlemény most az, hogy az NMHH kiírta a vonatkozó közbeszerzési tenderét. Elvben tehát versenyeztetéssel dől el, hogy melyik kutatócég lehet a befutó, aki a következő 3 évben biztos megrendeléshez jut az államtól. Azonban egyelőre kérdéses, hogy a tenderen a TNS Hoffmannon kívül mások is labdába tudnak-e rúgni. Ahogyan több forrásunk is felhívta rá a figyelmünket, az NMHH úgy írta ki a tenderét, hogy az elmúlt három évre vonatkozóan 180 milliós rádiós közbeszerzési témában kötött ki követelményt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyetlen potenciális piaci szereplőre szűkül le a hazai kutatási piacon a lehetséges pályázók köre.Az elmúlt három évben az első kettőben volt egy iparági rádiós mérés (A Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete – RAME – megbízásából a TNS-Mediameter konzorciummal 3 éves szerződés, 2013-2016), így ebben a két évben senkinek sem volt esélye, hogy rádiós közönségmérést végezzen Magyarországon ilyen elvárt árbevételi mutatóval.

Az Inspira beszállna, de lehet, hogy nem tud

Szóba hoztuk ezt az Inspira Media Resarch és a Radio Sales House közös mai budapesti sajtóbeszélgetésén is. Itt Géczi Tamás, az Inspira Media Research tulajdonos-ügyvezetője portálunk kérdésére azt mondta, ők is nagyon szívesen elindulnának a tenderen, azonban még nem biztosak benne, hogy ezt meg tudják tenni, mivel a tender egyes pontjai alapján nem egyértelmű, hogy ez lehetséges lesz. Most egyelőre azt tervezik, hogy állásfoglalást kérnek az NMHH-tól, mivel még abban bíznak, hogy csak kapkodtak a hatóságnál, és a versenynek kedvező módon pontosítják a szövegezést. Géczi Tamás arra, hogy mi lesz, ha nem tudnak elindulni a tenderen, még nem tudott választ adni. Ő egyébként arra számít, hogy a tender elhúzódhat, és csak az őszre lehetnek ténylegesen közölhető publikus adatok.

Az NMHH szerint biztosított a verseny

A 24.hu egyébként már hétfőn, a mai sajtóbeszélgetéstől függetlenül az NMHH-hoz fordult az ügyben. Az NMHH Kommunikációs Igazgatóságán azt közölték, hogy a rádiós közönségmérés tárgyában kiírt közbeszerzés tárgyalásos eljárás keretében zajlik, a tárgyalásra előreláthatólag május második felében kerül sor, míg a szerződéskötésre legkorábban június végén. Arra, hogy a tender dokumentációja alapján forrásaink azt állítják, hogy a tendert kifejezetten egy cégre írtak ki, azaz nekik kedveznek a szövegezéssel, az NMHH közölte:

A pályázati dokumentációban lefektetett – három évre kalkulált – 180 milliós összeghatárt az elmúlt évek adatai alapján alakítottuk ki. A piacon hozzáférhető információk szerint Magyarországon rádiós közönségmérést évi 65 és 120 millió forint összbevétel között végeztek különböző közvélemény-kutató cégek az elmúlt 10 évben. A 60 milliós volumen – véleményünk szerint – biztosíthatja, hogy a jelentkezők megfelelő infrastruktúrával és tapasztalattal rendelkezzenek a projekt megvalósításához. Mivel a beszerzés uniós eljárásrend szerint történik, így a 60 milliós összeghatár sem tekinthető túlzónak.

Ha valakit részleteiben is érdekel, itt lapozható formában részletesen is elolvashatja az NMHH által kiírt közbeszerzési eljárás szövegét. Ide kattintva pedig arról is olvashat, hogy a webre kiszorult Class FM milyen hallgatottsági adatokat produkál és hogyan szorongatja meg nehéz helyzete ellenére a Sláger FM-et, vagy hogy Sebestyén Balázsék Rádió 1-en futó műsorát hogyan üti ki a Petőfi Rádió, illetve például a Sláger FM.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik