Újabb jelentős fordulat következett be a Népszava rejtélyes tulajdonosváltása kapcsán. Kiderült ugyanis, hogy mégsem az ismeretlen tulajdonosi hátterű liechtensteni XXI Century Invest AG cégé lesz a napilap, valamint a Vasárnapi Hírek és a Geomedia kiadó, ahogyan azt még októberben bejelentették.
A Vasárnapi Hírek oldalán ugyanis nemrégiben közzétettek egy közleményt, ami alapján a volt szocialista pénztárnok, Puch László és Simon Dénes cége, a Horizont Handels und Industrie AG vette meg a lapokat. (A közleményt időközben számunkra is megküldte egy pr-es.)
Azt írják: a megmaradt kormánytól független újságok szellemiségének megőrzése és kiszámítható finanszírozása érdekében az októberben megkötött adásvételi szerződés felmondása után új tulajdonosa van a korábbi Geomédia-lapoknak, így a Népszavának, a Vasárnapi Híreknek és a Szabad Földnek.
Az elmúlt hónapokban, tekintettel a Népszabadság-bezárását követő eseményekre is, a független és kritikus sajtó ügyét fontosnak tartó, a baloldali, demokrata szellemiség és az európaiság fogalmával leírható értékrend megőrzését fontosnak tartó üzletemberek megteremtették a lapok hosszú távú finanszírozásához szükséges forrásokat.
Puch László – akinek neve egyébként egy korábbi cikkünkben már korábban felmerült is mint lehetséges vásárló – a közlemény alapján kedden már tájékoztatta is a lapok vezetőit a tulajdonosváltásról. A kiadó vezetését a jövőben a korábbi Geomédia-menedzsment látja el.
Az MSZP egykori pénztárnoka közölte, hogy a szerkesztőségek önálló, független működését szerkesztőségi statútumban rögzítik.
A tulajdonos és a menedzsment célja az is, hogy a Szabad Föld megőrizze vezető pozícióját a hetilapok piacán.
Folytatódik a Népszava és a Vasárnapi Hírek integrációja, az átalakítás célja, hogy az integrált szerkesztőség megőrizze a Népszava baloldali-demokrata hagyományát és értékeit, ugyanakkor a megújult napilap képessé váljon a Népszabadság által hagyott űr betöltésére, az egykori Népszabadság-olvasók megszólítására is.
Különös dolgok derültek ki a liechtensteini cégről
Az Átlátszó.hu egyébként már tegnap azt írta, hogy borulhat a liechtensteini XXI Century Invest AG céggel az ügylet. Kiderült ugyanis, hogy a „liechtensteiniekkel” kapcsolatban állt egy olyan ügyvéd, egy bizonyos Illés Géza Márton, akit idehaza a mostanában Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó hitelezőjeként emlegetett Tombor Andráshoz szokás kötni. Illés Géza Márton egyébként arra hivatkozva tagadta meg az ügyben való megszólalást a portálnak, hogy az ügyvédi titok köti.
Ennyi ellentmondás még egy folytatásos regénybe sem férne el
A Népszava tulajdonosváltását eredetileg idén október 20-án jelentették be, de sem ekkor, sem ezután nem fedték fel, hogy kik az akkoriban még létre sem jött XXI Century Invest AG tényleges tulajdonosai, de eleinte úgy tűnt, hogy Jürg Marquard svájci médiamogul, a Marquard Media tulajdonosa áll a XXI Century Invest mögött is. Ez a látszat meglehetősen sokáig fenn is maradt, mígnem a 24.hu utol nem érte a médiamogul sajtótitkárát, aki azt mondta, sem Jürg Marquard, sem Jürg Marquard családja nem érintett a Népszava és a Geomedia felvásárlásában.
Ezután annak próbáltunk utánajárni, hogy igaz-e a szóbeszéd, hogy Puch László, Simicska Lajos és Gyurcsány Ferenc vették meg valójában a lapot közösen. Gyurcsány azonban azt mondta, neki sincs köze az ügylethez, ő Puch Lászlóval évek óta nem beszélt, Simicskával pedig még sosem találkozott, egyébként pedig nem fektetne médiába, mert egyrészt nem tartaná szerencsésnek, ha egy politikus lenne egy közéleti napilap tulajdonosa, mert az könnyen faliújsággá változna, és különben is örül, hogy épp mostanában tette pénzé befektetéseit. (Kerestük az ügyben Simicskát is, de többszöri kísérletünk ellenére sem reagált megkereséseinkre.)
Ezután újabb ellentmondások derültek ki a leendő tulajdonosról, aki erről szóló többrészes cikksorozatunkat követően sem fedte fel magát. Ellenben felmerült egy Socus LLC nevű cég neve is a tranzakció kapcsán. A magyarországi Socus Kft.-nél, a Mezőgazda Kiadó anyavállalatánál viszont csak tovább növelték az ellentmondások számát, amikor nyilatkozatukban azt mondták, nincs közük az ügylethez, ám hozzátették, hogy mivel folyamatban lévő tranzakcióról van szó, arról nem beszélhetnek. Pedig Daniel Vogt, a XXI. Century Invest AG képviseletében azt mondta portálunknak, ő a Socus céggel kötötte az adásvételi szerződést. Ez azonban azért volt különös, mert a Népszavát nem a Socus adta ki, a Népszava tulajdonosaként addig egy másik cég volt ismert.
Az ismeretlen tulajdonosi háttér ellenére a Népszava munkatársai egy új munkaszerződésben vállalták, hogy átveszi őket a budapesti bejegyzésű XXI. Század Média Kft. A médiahatóság decemberben pedig már be is jegyezte a Népszava új kiadójának ezt a magyarországi alapítású céget. A kft. azonban egyelőre a Geomedia leányvállalataként szerepel a cégnyilvántartásban, vagyis egyelőre a liechtensteni XXI Century Invest AG nem tudott birtokon belülre kerülni.
FRISS: Megkérdeztük a Népszava, a Vasárnapi Hírek, a Szabad Föld és a Geomédia lapjainak felvásárlására vonatkozó adásvételi szerződést még októberben aláíró Daniel Vogt üzletembert, a liechtensteini XXI Century Invest AG képviselőjét, mit szólnak hozzá, hogy felmondják a velük kötött megállapodást. Daniel Vogt válasza ide kattintva olvasható.
Ezután utolértük Puch Lászlót is telefonon, és lett volna egy csomó kérdésünk, de azt nem mondanánk, hogy sok érdemit mondott volna.
FRISSÍTÉS II.: Puch újra megszólalt, és ezúttal sok több érdemi információt osztott meg velünk. Beszélt a terveiről, és elismerte, hogy eddig is médiatulajdonos volt.