Light
Sétáló kaktusszá váltunk, hogy ismét kovbojok lehessünk, el kell jutni az átok forrásáig.
132 kerékpáros indult azon a versenyen, melyet Kolumbiában az ország szivében rendeztek a vörös bikáék segítségével. Downhill kategóriában (ilyenkor teper a versenyző kövekkel, ugratókkal tarkított terepen lefelé) is elgondolkodtató a mai videó, hiszen irgalmatlan keskeny és meredek az az ösvény, amelyen lejön a szlovákok első számú kedvence, Filip Polc. Emellett már csak az durvább, hogy [...]
Jövőre lesznek fél évszázadosak, és jelenleg a legnagyobb élő rocklegendák. A nevükkel gyakorlatilag bármi eladható, képeslaptól kezdve a pólókon át az autóig. Szó szerint márkanév lettek, gyakorlatilag egy cég mely jó pénzért hajlandó eladni magát, ahogyan a koncertjegyeket is. Ezzel egy picit a gagyi határát súrolták, de hát a jó ízlésbe sok mindent bele lehet [...]
2011. 04. 19. 12:14
John Moschitta Jr. 750(!) televíziós és rádiós reklámban szerepelt (egyebek közt Burger King, Mattel, Olympus, ABC, CBS HBO) az elmúlt évtizedekben, amely már magában is erősen rekordgyanús. Mr.NonStop azonban nem ezzel, hanem irgalmatlan gyors szócséplésével lépett be a világrekorderek táborába, ugyanis percenként 586 szót tud kipréselni magából egy szuszra. Mindezt teszi úgy, hogy még érthetően [...]
A géppuskaszájú Michael Winslow mióta a Rendőrkadémia első részében feltűnt és lelökte videojátékos magánszámát menthetetlenül is a halhatatlan színészek közé lépett. Mindez még valamikor időszámításunk előtt, vagy legalábbis 1984-ben történt, és azóta számos film mellett több reklámban is boldogította a nagyérdeműt, illetve tett eleget például olyan speciális felkérésnek, mint amikor 20, különböző írógép hangját kellett [...]
A világ egyik legnagyobb elektronikus szórakoztatóipari konglomerátumához rengeteg fejlesztés köthető. Az első CD-játszó, az első kizárólag személyes célra szánt videokamera is a japán vállalatóriás számlájára írható, ahogyan olyan méltán népszerű termékek is mint a Walkman vagy a Playstation. A mai frappánsan összerakott reklámdózisban a hatvanas években indítanak a Grey London ügynökség segítségével, mivel ekkor kezdett [...]
Több mint ötven indulóval az idén harmadszorra rendezték meg Németországban az irodaszék-bajnokságot. A kocsmai mozgáskultúra (csocsó, darts, merev részegség) mellett az egyre jobban feltörekvő hivatali sportok (stressz, depresszió, munkamánia) legfiatalabb ága már internacionális szintre emelkedett, hiszen az idén már nyílt, nemzetközi versengést rendeztek, melyet a luxemburgi Pierre Feller nyert. Pierre eredménye a 200 méteres versenytávon [...]
2011. 04. 18. 12:18
A Melbourne Skydive Centre az ejtőernyőzést egészen művészi minőségben mutatja meg a mai Webesfelvágott szeleteként. Nem a száguldással vagy a vakmerő kockázattal „virít”, hanem inkább lebegő érzéssel hódít az ausztrál ejtőernyős iskola. Csodálatos felvételekből vágták össze a közel kétpercnyi anyagot, amelyben úgy néznek ki az ugrók, mintha a vízben relaxálnának. Bár az extrém sportokhoz jobban [...]
2011. 04. 18. 08:09
Parkolásban – ha mint sportágra tekintünk a tevékenységre – Magyarország igen erősen hátul kullog az európai átlaghoz képest. Nálunk csak az számít ügyesnek, aki mozgássérült kártyával él vissza, vagyis egészségesen jut ezáltal ingyenes parkoláshoz. Innen már csak egy lépés ennek az említett kiváló sportágnak a legkeményebb fokozata, amikor ezen kártyával (vagy akár anélkül) és illetéktelenül [...]
2011. 04. 18. 08:08
Terje Sorgjerd a rideg Norvégiából ha kamerát ragad, akkor a csillagos égből is festmény tud csinálni. Kedvenc norvégunk már többször váltotta ki a csodálattal járó szájtátást (leesett állal kombinálva) közönségéből és most is keményen elbánt nézőivel. Februárban Kirkenes városa közelében kapta lencsevégre az aurora borealis névre hallgató égi jelenséget. Ugye ez az a természeti csoda, [...]
2011. 04. 17. 11:14
A Britain’s Got Talent (itt nyert Paul Potts, ő pedig mindenkinek meg kell, hogy legyen ahogyan Susan Boyle is) is szépen hozza az elcseszett figurákat, nem csak nálunk gyúrnak ezekre a tagokra. A Simon Cowell – akinek napi fizetése jelenleg 128 000 font (38,5 millió forint) – produkciójában zajló vetélkedőn a minap feltűnt egy újabb [...]
A harcászati jellegnek ugye eleve megvan a maga szigorú légköre, ami nem igazán engedi a lazaságot. Bár időnként pont ennek a szigornak vannak olyan túlcsordulásai, amelyek simán röhögéshez vezetnek. Vagy a katonák hülyülnek bele a mindennapi járőrözésbe valahol a világvégén, és válnak kissé zárlatossá, levezetve a feszültséget. A mai dózisban főként az Irakban és Afganisztánban [...]
A híres kockaminta – talán ez alapján lehet belőni az angol divatmárkát, amely ma már egy kicsit vesztett presztízséből azáltal, hogy szurkolói divattá vált. Az egyébként patinás, 1865-ben alapított cég ennek ellensúlyozásaként erősebb marketing üzemmódba kapcsolt már évekkel ezelőtt. Ennek a vonulatnak az eleme az a Pekingben tartott divatbemutató is, amelynek során a modellek hologramként [...]
A kabaré műfaján belül jól elkülönülve él egy emberfaj, amely abból keresi a napi betevőt, hogy ismert arcok hangján löki a műsorát. Mellettük kevésbé kapnak fényt azok az előadók, akik állathangokat utánoznak. Meg hát nekik nincs is akkora piacuk, mivel mindenki tud vakkantgatni, mekegni és bégetni, néha még nyeríteni is. Most azonban itt van egy [...]
2011. 04. 16. 09:48
Egy picit a múltban kezdenénk: két éve dobták fel a Youtube-ra azt a videót, amelyben a fiatal pár (Jill és Kevin), valamint barátaik bevonulnak az esküvői ceremóniájukra. A videó nézettsége akkor az egekbe szökött és valahol 64 millió körül lassított le. Az már teljesen másodlagos, hogy a bevonulás zenéjéül szolgáló Chris Brown Forever című számát [...]
2011. 04. 16. 08:21
Magyar nyomozós játékot mutatunk be, amely világsikernek örvend.
Ha tengerpartról és strandról van szó, akkor általában a nyaralás ugrik be elsőre. Ha nagyon távolodunk ettől a gondolattól, akkor egy valamirevaló romantikus film jöhet szóba talán, ahol minimum van egy tengerparton játszódó jelenet. Illetve valahol talán néhányunknak lehetnek emlékképei homokszobrászok versenyeit bemutató hírekről. Ez utóbbi gondolatok mentén nem az előbb említett romantikát, hanem inkább [...]
2011. 04. 15. 12:07
Kezdjük az elejéről, reméljük nem lesz hosszú. Szóval adva van Camille Saint-Saëns (ejtsd kamijj szen szan – mintha egy japán szamuráj lenne…) csodálatos műve, az Állatok farsangja. Ezen belül is A hattyú tétele. Aztán adva van egy fantasztikus Los Angeles-i utcai táncos Lil’ Buck formájában, aki minden porcikáját hullámmozgásra tudja fogni. Ehhez még hozzájön egy [...]
2011. 04. 15. 12:06
A kikandikáló mellek rendszeres problémája ellen vette fel a küzdelmet a Wonderbra melltartómárka legújabb fehérneműjével, a Perfect Srtaplessszel. A legismertebbek egyikeként a kanadai cég egy elasztikusan rögzülő, váll nélküli melltartót dobott piacra, amely 100 százalékig fogja a kebelcsodákat, így nem kell többé tartaniuk attól a popdíváknak, hogy koncert és tánc közben felsőtestük domborulatai kibuggyannak. A [...]
De csak akkor működik megfelelően, ha váratlan is.
2011. 04. 14. 10:01
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 13:31 Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője
- 13:29 Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét
- 13:14 Még magasabb lett Európa legmagasabb hegye
- 13:03 Hónapokra vagyunk attól, hogy MI-férgek szállják meg az okoseszközeinket
- 12:54 Karácsony Gergely: Én azt mondom, vágjunk bele egy budapesti olimpiába
- 12:46 Lakberendezők szerint egyre többen alakítanak ki ilyen szobát az otthonukban
- 12:40 Időjárás: ellenkező irányba fordulnak az esők
- 12:38 Négyezer halott Kongóban az ebola miatt, az emberek kerülik az egészségügyi intézményeket
- 12:30 Engedélyezték a skizofrénia elleni injekciót
- 12:19 Négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palotát
- 12:09 A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására
- 12:07 „Megérdemelték azokat a trófeákat” – a BL-címvédő edzője nem fosztaná meg pályán elért címeitől a Cityt
- 11:59 Katz Dávid: Az Árulókat parább nézni, mint játszani
- 06:15 Kiderült, milyen előzmények után mondott le az energetikai államtitkár
- 09:02 Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
- 09:14 „Hibáztam. Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László egy kiszivárgott levélben
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 08:50 Keresik a debreceni fiatalokat, akik köveket tettek egy vasúti váltóba
- 06:46 Újabb változásokat jelentett be a NAV: minden EU-n kívülről érkező, netes csomagrendelést érint
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 09:55 Lemondott az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője
- 11:00 Kapitány István: Nem mondtam le, és nem is fogok
- 09:37 Gulácsinak üzent a Villarreal edzője azután, hogy fegyveres rablók jártak a magyar kapus otthonában