Tizenegyedik epizódjánál jár már az Animatiqua és a 24.hu közös videósorozata, a megsárgult fotókat, illetve évszázados képeslapokat mozgásra bíró Régi épületek meséi, aminek mai, Törött tükör című részében számos, mára eltűnt fővárosi épületet ismerhetünk meg.
A Szervita téren buborékot fújó idős férfi képével induló epizód elején a Városligetet hat évtizeden át, a második világháborúban való rombadőléséig díszítő, az 1885-ös Országos Általános Kiállításra született Iparcsarnok képeiben gyönyörködhetünk, előtte papírsárkányt eregető fiúval, illetve elegáns ruházatban sétáló párokkal. Az épületóriás szerkezetét Budapest ostroma roppantotta ketté, romjai pedig egészen az 1947-es bontásig szomorúan emlékeztettek az értékeket a legkevésbé sem óvó háborúra. Az Ulrich Keresztély tervei nyomán, kiállítótérként született épület helyén később a Petőfi Csarnok tűnt fel, most pedig ide szánják az új Nemzeti Galériát is, ami az állam jelenlegi tervei szerint az évtized végén nyithatja meg a kapuit.
A filmben ezután hirtelen a budai oldalra, a Gül baba türbéje köré épült Wagner-villához ugrunk: az építészként és építőmesterként egyaránt jelentős id. Wagner János rajzai alapján, saját részére született épületegyüttes 1894-től hét évtizeden át volt a városkép része. A fokozatosan romló állapotú egykori családi otthon egy részét 1969-ben, robbantásokkal semmisítették meg, földalatti termei azonban ma is megvannak, sőt, néhány éve részleges helyreállítást is kapott.
A következő jelenetben a Kálvin teret egykor díszítő, Ybl Miklós által megálmodott Danubius-kutat (1883), illetve a szintén Ybl által jegyzett Pesti Hazai Első Takarékpénztár-bérházat (1872-1874) láthatjuk. Mindkettőt a háború törte darabokra, de míg a kút egyik túlélő alakja, a Szávát idéző allegorikus nőalak egy szomszédos ház udvarába, az újrafaragott köztéri mű pedig az Erzsébet térre került, addig a bérpalota helyét fél évszázadra egy üres telek vette át, most pedig kortárs irodaházakat (Kálvin Center, ép. Virág Csaba és Z. Halmágyi Judit, 1997-2003) találunk a területen.
Az epizód feléhez érve az Erzsébet híd pesti hídfőjének építésekor létrejött Osztálysorsjáték-palotával (1898-1899) ismerkedhetünk meg: a Kőrössy Albert Kálmán és Sebestyén Artúr együttműködéséből létrejött, míves díszeivel a bécsi és a magyaros szecesszióhoz egyaránt kapcsolódó, de barokk jegyeket is mutató csoda szomszédjával, a Tiller-bérházzal együtt szintén az ostromban veszett oda: több szintjének födémjei is beszakadtak, a tornyai pedig ledőltek, így 1948-ban nyomtalanul eltűnt, helyét átadva az új 1964-ben átadott új híd egyik lehajtójának.
A csúcspontot az egykor a Dunakorzót szegélyező pesti szállodasor, illetve a Lloyd-palota bemutatása jelenti, ami a ma is álló Vigadó két oldalán, egészen az Erzsébet hídtól a Lánchídig nyújtózva fogadta a fővárosba érkező tehetős látogatókat. Helyükön ma a Kádár-kor évtizedeiben született szállodák állnak.
A film kiemeli: különösen fáj azon épületek hiánya, amik a Rákosi-, vagy akár a Kádár-korban legalább részben helyreállíthatók, illetve megmenthetők lettek volna, de esélyük sem maradt a túlélésre. Erre rögtön egy egyértelmű példát is hoz, megmutatva az 1896-os, azaz a millenniumi kiállításra emelt Közlekedésügyi Csarnokot (ép. Pfaff Ferenc), amit az 1944-es bombatalálatok után több mint egy évtizeden át hagytak pusztulni, majd részben visszabontva, kupola nélkül 1966-ban Közlekedési Múzeumként nyitották újjá. Az 1987-ben újabb szárnnyal bővített múzeumi tereket 2016-2017-ben végleg lebontották, a kormánynak pedig határozott terve volt arra, hogy visszaidézi a Pfaff-féle eredeti művet, erre azonban azóta sem került sor.
