A második világháború éveiben elsüllyedt hajók egy része a következő években visszatért az adott ország flottájába – a Pearl Harbornál történt támadás után az amerikaiak tizenhárom nagy hajót hoztak fel, majd vetettek be újra –, a magukra hagyott roncsokat azonban számos esetben nem azok korábbi gazdái, hanem más országok hasznosították.
Ez történt az egy rotterdami gyárban, 1943-1944-ben gyártott 52 méteres példánnyal is, ami 1944 októberétől UJ-1435 néven a Harmadik Birodalom haditengerészetét, a Kriegsmarine-t erősítette. A hajó feladata a náci Németország halászhajóinak kísérete, illetve az azokat megközelítő tengeralattjárók kiiktatása volt – nevében az UJ az U-Jäger, azaz a tengeralattjáró-vadász kifejezésre utal –, munkáját azonban csak öt hónapig végezhette, hiszen
A hajótest nem szenvedett helyrehozhatatlan sérüléseket, így a következő év elején a norvégok sikeresen kiemelték és helyreállították, majd egy bergeni halászati cégnek adták el.
Az 1946 májusában, Kelt néven munkába állt, 562 tonnás hajó tizenhárom év után újra tulajdonost váltott, majd egy teljes felújítás (a tömege 690 tonnára, hossza pedig 61,7 méterre változott), illetve egy erős dízelmotor beszerelése után, 1960-től immár Havkvern II néven szállította Bergenbe a friss fogást.
Gazdái valószínűleg csak rövidtávon számítottak rá, így alig három évnyi szolgálat után, 1963 októberében
ez azonban a jelek szerint nem zavarta a tulajdonosai közt egy norvég halászati céget, Izrael akkor elsőszámú építőipari vállalatát, a Rassco-t, illetve az ország parlamentje, a Kneszet egyik politikusát is felvonultató társaságot.
Az orrán immár az Azgad II. nevet viselő óriás az kék-fehér zászló alatt töltött első hónapjait a nyugat-afrikai partoknál töltötte, és néhány olaszországi út után – ahol nyilvánvalóan kóser és nem kóser, azaz tréfli halakat, így homárt, illetve rákot is a partra tett – 1964 júniusában, gyomrában 280 tonnányi fogással érkezett meg a zsidó államba.
A háromszáz tonnányi fagyasztott halat elnyelni képes hajó ezt a mennyiséget akár jóval gyorsabban is begyűjthette volna, a negyvenhét éves norvég kapitány, Erling Leirvik azonban a hálóba akadt állatok jó részét visszaengedte a vízbe, mivel
A harminchat főnyi legénységet kezdetben felerészt izraeliek adták, akikhez norvég és spanyol tengerészek, veterán halászok, illetve a szakmát tanuló ghánai fiatalok csatlakoztak, a sokszor halfilével dolgozó konyhát pedig egy spanyol szakács tartotta kézben – írta a hajó Izraelben való első feltűnésekor az ország legnagyobb magyar nyelvű zsidó lapja, az Új Kelet, aminek hírét később egyetlen magyar lap sem vette át.
Az 1965 decemberében egy nála jóval kisebb, alig hatvantonnás dél-afrikai halászbárkát megmentő, majd azt a mai Namíbia legnagyobb kikötőjébe, Walvis Bay-be vontató Azgad II. végül tíz éven át maradt izraeli kézben, majd 1973-ban egy görög céghez került.
Az Eleni G. Rouvela és Kotilsas Maloussos nevét viselő vállalat 1978-ban a Földközi-tenger egyik legforgalmasabb kikötőjébe, a görögországi Pireuszba helyezte át az ekkor már ELENI R néven működő egykori náci hajó székhelyét, ahonnan még legalább két évtizeden át indult el rendszeresen, hogy hallal jól megrakva térhessen vissza.
Az UJ-1435 pályája a norvég Sjøhistorie szerint legalább 2002-ig tartott – ennél pontosabb évszámot a hasonló hajózási adatbázisok sem árulnak el, az azonban biztosnak tűnik, hogy már hosszú évekkel ezelőtt darabokra vágták, maradványai pedig egy roncstelepen, vagy egy fémolvasztóban végezték.
